I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

5. fejezet

Azt! A! Rohadt! - tagolta a szavakat Cat. A kamerán keresztül tökéletesen látszott, hogy a szemei szinte kiesnek a helyéről. - Ez nem lehet igaz! - kapta a szája elé a kezét, és hanyatt dőlt az ágyán. Így a kevésbé szép fele volt látható számomra.
- Tudom...- mondtam úgy, mint aki még maga sem hiszi, hogy ez a helyzet.
- Kajakra megnyertem a fogadást! - ült fel és diadalittasan kinyújtotta nyelvét a kamerába. Vagyis inkább megnyalta a azt.
- Wow! Ez az első, ami eszedbe jutott? - nevettem.
- Igen - tűnődött el egy picit. - Viszont, - nyújtotta el a szót - ez minden más szempontból nézve, iszonyatosan, hihetetlenül, totálisan király! - ordította izgatottan hintázva, testsúlyát hol előrébb, hol hátrébb helyezve. - Gondolj bele! Hercegnő leszel! Vagyis az vagy! A királyi család tagja. Ez tudod milyen kiváltságokkal járhat?  - csapkodott a kezével, mintha csak még nyomatékosabb akarná tenni vele a mondandóját. - Puccos kaják, talpmasszázs éjjel-nappal, szolgálók, dögös testőrök - nézett rám sokat sejtően. Kis perverz. - A hercegekről már ne is beszéljünk! - nézett rám sóvárogva. - Tudod én meghalnék ezért a helyért - közölte komolyan, heves bólogatás kíséretében. A kis pálmafára emlékeztető konty a fején hevesen rázkódott.
- Juj, ilyet ne mondj, ez nem vicc - szóltam rá.
- Jól van, anyuci! - legyintett bele a telefonba. Grimaszolva kinyújtottam rá a nyelvem. Visszakaptam a kedves gesztust.
- Na, viccet félretéve, - kezdte átszellemülve és törökülésben elhelyezkedett az ágyán - mit akarsz? - támasztotta meg kezével az állát és érdeklődő, kiskutya szemekkel bámult. Rátapintott a lényegre.
- Ez egy remek kérdés. Egyelőre fogalmam sincs. Még nem teljesen fogtam fel az összes részletet - sóhajtottam egy nagyot.
- Meghiszem azt! - kuncogott együttérzően. - Aludj rá egyet! - javasolta.
- Megpróbálok - bólintottam. - Köszönöm! - dobtam felé egy virtuális puszit.
- Ugyan! - legyintett, majd elnézett balra a kék ajtaja irányába. - Megyek! - üvöltötte, mire összerezzentem. - Mennem kell vacsizni - tudatta velem. - Írj, amint jutottál valamire! - mosolygott.
- Írni fogok.
- Ami pedig a fogadásunkat illeti, - váltott témát - talpmasszázsos teadélutánt szeretnék a királynővel. Lehetőleg valami fiatal, 18 és 21 közötti helyes, szexi masszőrrel. Kék szemű, szőke hajú legyen, ez alap! És göndör! - nézett rám rezzenéstelen arccal, nekem pedig muszáj volt visszatartanom a röhögést. - Hm! - tűnődött el. - Legalább egy fejjel legyen magasabb nálam. Legalább! Szeresse a hiphop zenét, hogy együtt tudjak táncolni vele. Legyen érzékeny, tehát például, ha egy filmet nézünk, amiben meghal a kutya, azt akarom, hogy velem együtt bömböljön!
- Egyéb kívánság? - nevettem rá.
- Még nem végeztem! Hohó! - tartotta fel a mutatóujját. - Azt szeretném, ha tudna olaszul, mert az a nyelv egyszerűen annyira...- kiáltás hallatszott be a szobájába. - Mindjárt! - üvöltötte ismét az ajtó irányába és fintorogva visszafordult hozzám.
- Szerintem jobb, ha mész - tanácsoltam neki. - Ne várasd meg őket!
- Jaj, tudnak várni! - legyintett.
- Cat, ne húzd ki a gyufát! - tettem a térdeim közé a telefontamat, és keresztbe a karomat magam előtt. - Nem szeretném, hogy miattam késs.
- Ez még csak két figyelmeztetés - jelentette ki szeleburdi módon. - Hol is tartottam? - ráncolta a homlokát. - Jaa, persze - csapta össze a tenyereit. - Szóval azért olaszul mert...
- tagjai megmerevedtek és hosszan beszívta, majd kifújta a levegőt. - Jó! - kiáltott ki feszülten. - Megyek! - dünnyögte. - Szia, Susan! - köszönt el tőlem.
- Szia! Jó étvágyat! - integettem, majd bontottuk a hívást. A kijelzőre pillantottam. 19:24. Röpke 40 perces videóhívás. Az eseménydús történtek után feljöttem a szobámba, és a délután hátralévő részét tanulással töltöttem, hogy legalább egy kicsit elterelődjenek a gondolataim erről az egész témáról. Viszonylag jól ment. Szenvedtem egy sort a fizika feladvánnyal, megírtam a német fogalmazásomat, amivel még bőven ráértem volna és átolvastam a biosz jegyzeteimet.
Csendesen megvacsoráztunk anyával, gyorsan letusoltam és visszamentem a szobámba. Elindítottam egy filmet a laptopomon, majd körülbelül 20 perc után ráeszméltem, hogy nem is figyelem, egyáltalán nem értem, mi történik. Egyszerűen teljesen máshol járt az agyam, úgyhogy hanyagoltam is a dolgot. Egy könyvvel sem mentem volna sokra, túlságosan elkalandoztam a gondolataimban. Az volt a tervem, hogy korán ágyba bújok, és kipihenem a hosszú nap fáradalmait. Persze, hogy nem tudtam elaludni. Ha az ember tudja, hogy aludnia kellene és kényszeríti magát rá, képtelenség. Nem lehet. Mivel sehogy sem jött álom a szememre, megpróbálkoztam az egyetlen dologgal, ami beválhat. A sötét szobámban, az ágyamban ülve, némán átkulcsolva a térdeimet hallgattam főleg Whitney Houstont, Céline Diont, Michael Jacksont, The Beatlest és Madonnát, illetve úgy általában a 80-as évek legnagyobb és egyben legszomorúbb slágereit. Ezek tudják kifejezni csak igazán a lelki világomat. A hangzása káprázatos és akárhányszor hallgatom meg őket, egész testemmel átérzem a dallamokat. Sokszor úgy érzem, mintha rossz korszakban születtem volna, mert ma már alig néhányan hallgatják ezeket. Pedig ezek a legeslegjobbak.

A szombat hála az égnek nyugodtan telt. Segítettem anyának a házimunkában, sokat beszéltem vele, tanultam a dolgozataimra és kitakarítottam a szobámat. Semmi extra, de mégis tökéletes, arra, hogy elterelje a gondolataidat. Este, vacsi után kerestünk egy tipikus Feel-Good filmet, és úgy ültünk egymás mellett, mint egy család. Egy igazi, aprócska család. Valahol a közepén jártunk, amikor megrezzent a telefonom SMS.
"Kérlek értesíts, amint mindent tisztáztál anyukáddal! Szép estét! P. K."
Az a bizonyos ismeretlen szám.
- Polly néni írt. Tudatnom kell vele, amint mindent tisztáztunk - olvastam fel hangosan anyának.
- Azt hiszem azon a részen túl vagyunk - pillantott rám a képernyőről? - Kérdés az, hogy hogyan tovább?
- Igen - sóhajtottam egy nagyot, miközben bepötyögtem egy rövid választ, arról, hogy átbeszéltük a dolgokat.
- Susan, figyelj rám! 16 éven át őriztem egy titkot. Azt hittem ez a helyes út, mindig azt akartam, hogy nyugodt, normális életed legyen...- szólt, de elcsuklott a hangja és nyelt egy nagyot.
- Tudom - fogtam meg a kezét együttérzően.
- Ugyanakkor ettől egy ország sorsa is függ, ezért...
- Anya, én...- szakítottam félbe, de lefagytam egy pillanatra. Nem kapkodhatom el a dolgot. Mégis erős késztetést éreztem, hogy kimondjam: - Én azt hiszem belevágnék - ejtettem ki lassan a szavakat a számon. Még számomra is meglepően hangzott.
Pár másodpercig némán fürkészte az arcomat. Nem tudtam, mit gondol.
- Mikor döntötted el? - kérdezte.
- Ebben a szent minutumban - válaszoltam. És nem hazudtam. Apollóniára gondoltam, ahogy kétségbeesetten kutat éveken át. Majd az apámra, ahogyan faképnél hagyott mindent és mindenkit, aki számít rá. - Belevágok valami újba, valami ismeretlenbe, olyanba, amiről nem hinném, hogy sikerülhet. Átlagos életem van, de most itt a lehetőség, hogy végre kezdhessek magammal valamit. Valami komolyat. - Cat tegnapi szavai jártak a fejemben. - Kellett egy nap hozzá, de már tisztábban látok - egyenesedtem fel és átrázott a hideg. Kissé még mindig távolinak tűnt a valóság. - Ha meg sem próbálom, akkor biztos nem sikerül. Nem akarok olyan lenni, mint az apám, nem fogok elfutni! Szembenézek a kihívással és ha elbukok, akkor méltóságteljesen távozok! - teljesen fellelkesültem és kezdett átjárni az érzés, hogy bizonyítani akarok. Mindenkinek és magamnak is. - Mert mit csináltam eddigi életem során? Jóformán semmit. Látástól vakulásig tanulok, élem a hétköznapjaimat veled, találkozok a barátaimmal...És kábé ennyi. Semmi érdekes. Semmi rendkívüli. Nem tudok se festeni, se énekelni, se táncolni nincs olyan, amire büszke lehetnék - kezdtem fel-alá sétálgatni a kanapé előtt. - Mi van, ha a sors küldte nekem ezt a lehetőséget? - tettem fel a kérdést.
- Hiszek a sorsban - felelte. Anyukám nagy  istenhívő. Hisz abban, hogy a dolgok okkal történnek, és reménykedik. Főleg a születésem óta  - Nincsenek véletlenek, minden okkal történik - helyeselt. - Vágj bele! Illetve vágjunk! - javította ki magát, aztán ünnepélyesen beleivott a poharába. Igazából szerintem egyikünk sem fogta még fel, hogy mi történik. Meghoztunk egy döntést és kész. Már az is valami. Kérdés, hogy mi a folytatás.