I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

9. fejezet

Ismeretlen hangokra lettem figyelmes. Messziről szólongattak. Egészen különös volt. Egyikük azt mondta rám, hogy hercegnő. Ez vicces, azt hiszem mosolyogtam is. Egyre közelednek, mintha mellettem állnának. Hirtelen egy tenyér érintését éreztem a vállamon.
- Hercegnő! Fel kell kelnie! - Két hatalmas zöld szempárral találtam szembe magam. Nem számítottam rá, így majdnem lefejeltem az illetőt, miközben egy szempillantás alatt felültem és értetlenül pásztáztam körbe a terepet. A fejhallgatóm az ágy szélén pihent, oda tettem le tegnap már félálomban. Lehunytam a szemem és végigfutottam a tegnapi eseményeken, hogy képbe kerüljek. Nem álmodtam, tényleg hercegnő vagyok...Vagyis leszek, azt hiszem. A zöldszemű lányra néztem. Élénk, vörös haja két copfba fonva lengedezett a vállai felett. Szeplős arca és hófehér bőre volt, mint a vörösöknek általában.
- Még rengeteg dolgunk van! - tette hozzá másikújuk, aki kicsit távolabb állt a gardróbom előtt. Barna hajú, barna szemű volt, akárcsak én, bár a haja legalább a derekáig ért. Keresztbe fonta a karját, majd gyorsan fintorogva le is engedte és láthatóan nagyon igyekezett természetesnek tűnni. Szerintem nem kicsit izgulhatott. Kettőjük közül nyilván ő a félénkebb.
- Engedelmeddel felség, Olivia vagyok - mutatkozott be a vörös - ő pedig Mary - fordult hátra a másik lány felé.
- Mi leszünk a szobalányaid - mondták teljesen egyszerre és pukedliztek. Teljesen olyan volt, mintha csak Anne és Diana jöttek volna hozzám egyenesen a Zöld Oromból.
- Nagyon örvendek! - tápászkodtam fel. Kissé megszédültem a hirtelen mozdulattól, így elég esetlenül ugyan, de sikerült pukedliznem nekem is. Ez a tisztelet jele, legtöbbször köszönésnél, üdvözlésnél alkalmazzák - rémlettek tegnapról Polly néni szavai. - Mégis hánykor jönnek a vendégek, hogy ilyen korán kellett...- a mondat második felébe beleásítottam. Közben magamhoz vettem a telefonomat, és konstatáltam, hogy ez az időpont tényleg nagyon korai - 8:03 - az én megszokott, átlagos hétvégi keléseimhez képest. Szeretek aludni.
- Én úgy tudom, 3 órára érkeznek, - szólt félénken Mary - már, ha jól jegyeztem meg - tördelte a kezét.
- Így van - erősítette meg Olivia. - Őfelsége azt kérte, hogy most keltsük fel. Lekísérem hozzá, együtt megreggeliznek, majd a többiről ő tájékoztatja.
- Értem.
- Jöjjön velem - mosolygott.
- Így? - néztem magamra. Egy rózsaszín, egyszarvús felsőt és egy kis sortot viseltem pizsama gyanánt.
- Csak hárman lesznek. Jó lesz - legyintett. - Addig Mary nekilát az ágyazásnak - nézett szúrósan társára, aki hirtelen ellépett a faltól és fürgén az ágy felé szaladt.

Felszúrtam egy darab bacont a villámra, miközben próbáltam erősen koncentrálni. Nem volt könnyű.
- Bőven van még időnk mindenre. Kilenc órára érkezik egy kozmetikus csapat, illetve a legszakértőbb mesterfodrászom, akik igazi úrinőhöz méltó külsőt varázsolnak majd neked - sétált fel-alá, összpontosítva, hogy nehogy kihagyjon valami fontosat. - Egy körül megebédelünk és utána még gyakorolhatod egy kicsit a beszédedet is. A páholyba fél háromkor megyünk, ott megtörténik a bejelentés, beszéd, himnusz, majd visszajövünk a palotába a bálra - állt meg és rajtam pihentette a tekintetét. Kellemetlenül éreztem magam és nem tudtam, mit is kellene mondanom erre.
- Világos - biccentettem végül.
- Ideges vagy? - érdeklődött és helyet foglalt a velem szemben lévő széken.
- Nos, úgy érzem túl nagy nyomás nehezedik rám, és így, hogy anyának el kellett mennie... - Papa tegnap este leesett a lépcsőről. Ma reggelre nagyon bedagadt a lába és nem bírt ráállni. Be kellett vinni a kórházba és mivel sem Marge, sem pedig Connor nincsenek otthon, (akik közelebb laknak a mamáékhoz) mert külföldön vakációznak, nemrég hívták anyát, aki természetesen iszonyú idegesen kocsiba ült és elindult Yorkba, hogy onnan bevigye a papát a legközelebbi kórházba. Az út Yorkig majdnem négy órás, a legközelebbi kórház onnan még legalább két órára van, tekintve, hogy a papáék kábé a világ végén élnek a farmon, így anya egész biztos, hogy késő délután, sőt inkább este érkezik csak vissza, amikor már javában benne vagyunk a bálozgatásban. Ez sajnálatos módon most nagyon rosszul alakult, sokkal jobban érezném magam, ha itt lenne az anyukám is. - Igen, azt hiszem ideges vagyok.
- Minden rendben lesz a papáddal! Ez egy nagyon szerencsétlen helyzet, de meglátod, megoldjuk! Én itt leszek veled végig!
- Köszönöm! - erőltettem magamra egy mosolyt. Nehéz volt, ebben a helyzetben.
Reggeli után felpörögtek az események. A szépítkezés közben annyi inger ért, hogy csak kapkodtam a fejem. Miközben a hajamat mosták, szedték a szemöldököm. Kaptam egy jó erős, de mégis szolid sminket. A kamerákban jól kell látszódnia az arcomnak. A hajamat szoros kontyba fogták a tarkómon és beletűztek egy nagyon szép, rózsaszín kövekkel díszített, leveles cirkónia tiarát.
Mikor belenéztem a tükörbe leesett az állam. Ez tényleg én vagyok? Nem fogok hazudni, baromi jól néztem ki önmagamhoz képest, mégis idegennek éreztem az alakot, aki a tükörből visszanézett rám.
Ebéd után Mary és Olivia segítségével beöltöztem az alsószoknyáimba és a fűzőmbe, illetve a cipőbe, ami nagyon szépen fel fogja törni a lábam a nap végére.
- Egy egészen picit kérlek lazíts a fűzőmön, Olivia! - kértem, mert nem kaptam benne levegőt.
- Máris! - lépett a hátam mögé. - Nem irigylem, hercegnő! Szerintem azzal, hogy ezt elviseli már tök tuti - kötözte be a kényelmetlen ruhadarabot. - Úgy értem, le a kalappal! Elnézést! - mondta kelletlenül.
- Semmi gond! Légyszi, beszéljetek természetesen, hacsak nem kötelez valami szabály titeket, illetve önöket - dörzsölgettem az orrnyergemet. - Tegeződjünk, kérlek!
- Részemről rend... - mosolygott Mary, de Olivia félbeszakította.
- A munkaköri leírásunk tiltja, kisasszony - mondta csalódottan. - Elég valószínű, hogy a nagynénjén kívül mást, itt nem igazán fog tudni tegezni - harapta be a szája szélét. - De nagyon kedves gesztus volt, köszönjük! - hajolt meg tisztelettudóan. Kár.