I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

28. fejezet

Hatalmas, tényleg, óriási levegőt vettem, hogy megpróbáljak higgadtnak tűnni és felnőttként kezelni a dolgokat. Iszonyatosan közel voltam ahhoz, hogy olyat mondjak Paolónak, amit nem éppen itt és most kellene. Többen felénk fordultak és kíváncsian lesték a jelenetet. Polly néni is előbukkant a tömegből és értetlenül nézett rám. Légy erős Susan! Menni fog.
- Hercegnő! - szólított meg valaki, kizökkentve a gondolataimból. - Jól van? - kérdezte kissé aggódva. Felpillantottam rá, majd eszembe jutott valami. Pont ez kellett nekem. Itt hagyom Paolót a fracba.
- Most már sokkal jobban, köszönöm a kérdést Mike herceg - feleltem kissé erőltetetten mosolyogva (ezt természetesen nem neki szántam) és hagytam, hogy felhúzzon a makulátlan márványpadlóról. Kérdőn pillantott rám, mivel nem igazán látta át a helyzetet, majd Paolóhoz fordult.
- Lekérhetem a hercegnőt? - kérdezte udvariasan.
- Igazság szerint az előbb a hercegnő épp velem táncolt, amikor...- kezdte Paolo, de ezúttal nem voltam illedelmes és félbeszakítottam, ahogyan egyébként ő engem, többször is az este folyamán.
- Köszönöm, de igazság szerint én most Mike herceggel szeretnék táncolni, ha nem bánja - válaszoltam kissé lesajnáló stílusban, épp úgy, ahogy eddig ő is beszélt hozzám. Akkora tapló azért nem akrtam lenni, ezért még pukedliztem egy gyorsat elköszönés gyanánt, majd Mike kitartott karjába karolva indultam el. Csak hát egy röpke pillanazra elfelejtettem, hogy nekem Paolóval, vagyis "ha ezerszer elmondod neki normálisan, akkor sem érti meg herceggel" van dolgom. Megragadta a karomat és elrántott Mike-tól. Közelebb hajolt és a fülembe súgott, hogy csak én halljam.
- Susan, drága! Kérem! Nem teheti ezt velem. Ha itt hagy, egyedül leszek. Én! - Mutatott magára, hogy ezzel nyomatékosítsa szavait. - A házigazda! Azt mégsem kívánhatja, hogy ez megtörténjen - mondta alig hallhatóan. Méghogy nem? Pff. Kicsoda ő, hogy ennyire fontos lenne? Nem kötelességem szenvedni miatta.
- Rengeteg fiatal, csinos hercegnő van még itt, bizonyára szívesen lennének önnel - zártam le ennyivel a beszélgetést, de továbbra sem engedte el a karomat.
- Susan! - Nézett a szemembe. - Nem érti? Nekem maga kell. Amióta itt van - pillantott körbe a termen elgondolkodva - minden megváltozott - folytatta negédes mosollyal a képén. - És egyáltalán nem gondolom, hogy közömbös lennék az ön számára. Próbálja leplezni, de már nem sokáig bírja - vigyorgott azzal, az undorító, perverz fejével. - Akkor meg - simított végig a karomon - tudja, hol talál. - csókolta meg a kezem, én pedig baromi dühös lettem. Kikaptam a kezem a szorításából és szívem szerint ott, helyben felpofoztam volna. Ha ezt meglépem, természetesen én lettem volna a hibás, ezért inkább máshogy döntöttem.
- Nos, azt hiszem döntöttem - fordultam mindenkihez a teremben. Hangosan és érthetően beszéltem, hogy mindenki hallja, amit mondok, függetlenül attól, hogy nincsenek tisztában az előzményekkel. Hirtelen mindenki rám nézett, fürkésző tekinteteket láttam mindenhol, még a zenészek is leálltak a muzsikálással. - Három nagyszerű érvvel tudom alátámasztani a döntésem, miszerint Mike herceggel szeretnék táncolni - néztem élesen Paolóra. - Az első, hogy Mike bizonyára szentelne nekem egy kis figyelmet. A kommunikáció, nem egyirányú lenne, hogy én hallgassam, amit mond, nekem pedig megszólalnom se szabadna - mosolyodtam el kissé. - A második, hogy Mike-ot érdeklné, mihez lenne kedvem, esetleg mit kéreknék, - gondolkodtam el látványosan az államat fogva - nem is tudom, talán nem pezsgőt rendelne, ha én csak egy egyszerű üdítőt szeretnék - néztem továbbra is a lemerevedett hercegre. - A harmadik pedig, hogy Mike felmérné, hogy mihez van joga és mi az, amit jobb ha meg se próbál megtenni - fejeztem be a gyors monológom. Paolo hátrált pár lépést, látszott rajta, hogy ezt még álmodni se merte volna. Ez volt a célom. Egy kis meglepetés. Torkig voltam a pofátlanságával és azzal, hogy milyen mértékben elhiszi magáról, hogy ő bármit megtehet.
Polly néni arcáról le lehetett olvasni, hogy ehhez lenne egy-két szava, de én úgy éreztem, ez bőven belefért. Muszáj volt picit felvilágosítanom. Majd később megmagyarázom a nagynénémnek is. Mindenki minket nézett, kezdtem kínosan érezni magam a nagy figyelemben. Úgy tűnt, Paolónak időközben eszébe jutott valami frappáns visszavágás, ezért kissé dühösen elindult felém.
- Hercegnő! - lépett elém Mike, épp mielőtt Paolo ideért volna. - Lenne kedve sétálni a kertben? - kérdezte, ezzel pedig megakadályozta a konfliktust.
- Természetesen - mosolyogtam rá.
Kihúzott a csávából. Iszonyatosan hálás voltam neki. Megragadtam az alkarját, majd elegánsan, emelt fővel indultam ki a teremből. A zenészek újra rázendítettek. Ez így volt tökéletes.
- Mégis mi történt? - kérdezte Mike alig hallhatóan, előre nézve, hogy ne legyen feltűnő.
- Ne most Mike! - mosolyogtam elégedetten és kiélveztem a pillanatot, amikor Paolo ott állt, magárahagyva és megalázva, miközben a távozásunkat figyelte. Bevallom őszintén, ha káröröm, ha nem, én nagyon boldog voltam tőle.
Amint a folyosó végén lévő kanyarban teljesen eltűntünk a bálteremben maradottak szeme elől, elengedtem Mike-ot és jártam egy gyors győzelmi táncot. Nagyon nőiesre sikeredett, az ajkamba harapva toporzékoltam örömömben, majd ezt követte a "két kézzel kavarom a levest", de benne volt minden, az elmúlt percekben történt tökéletes visszavágásomból. Amikor befejeztem észrevettem, hogy egy pincér velem szemben áll és nézi a nem túl hétköznapi mozdulataimat. Értetlenül bámult.
- Kicsit elzsibbadtak a tagjaim - füllentettem, hátha elhiszi. Nyitott szájjal, felhúzott szemöldökkel bólogatva jelezte, hogy már mindent ért, majd továbbindult. Tudom, hogy most lejárattam magama egy szerencsétlen alkalmazott előtt, de túl boldog voltam ahhoz, hogy ez most érdekeljen.
- Rendben, akkor most megmagyarázná kérem, hogy pontosan mi történt? - nézett rám Mike.
- Nos, szokásom táncolni az apróbb "győzelmek" után - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe. - Szerintem már így születtem - tettem hozzá elgondolkozva.
- Nem, nem én a Paolóval történtekre gondolok, de az utóbbi sem volt rossz - mondta kissé elmosolyodva.
- Oh! - értettem meg, majd zavartan a fülem mögé tűrtem egy, a kontyomból kiszabadult hajtincset - Röviden összefoglalva: Paolo egy utolsó senkiházi - mondtam.
- Igen, azt érzékeltem a beszédéből - mondta és egy apró mosolyt fedeztem fel az arác. - Esetleg egy picit bővebben? - kérdezte. Látszott rajta, hogy valóban kíváncsi, mitől gerjedt bennem ekkora harag.
- Nos, ön hogyan reagálna le egy olyan szituációt, ahol burkoltan arra kérik, hogy alig fél napnyi ismeretség után, ami bőven elég arra, hogy rájöjjön, az illető egy tuskó, mindenféle vonzalom vagy hasonlók hiányában feküdjön le valakivel? - hadartam el röviden, fel-alá sétálva előtte.
Mike a falnak dőlve állt szembe velem. Elgondolkozva figyelte a szemben lévő festményt, majd megszólalt.
- Azt hiszem, a tuskó enyhe kifejezés Paolóra - mondta komolyan a szemembe nézve. - A kérdésére a válaszom pedig, valószínűleg felpofozom az illetőt ekkora tapintatlanságáért.
- Megfordult a fejemben - vallottam be őszintén.
- Jó, hogy nem tette. Szerintem nagyon meggyőzően érvelt.
- Köszönöm! - mondtam aprót meghajolva, majd mindketten elnevettük magunkat.
A hűvös estébe kilépve beszívtam a tiszta  levegőt. A testemet hirtelen átrázta a hideg, azért mégiscsak ősz van. Mike ezt rögtön érzékelte és levette a zakóját.
- Nem szükséges, köszönöm! - tiltakoztam, mire értetlenül ráncolta a szemöldökét.
- Azt hittem fázik.
- Egy picit - mondtam feszengve. - De így ön is.
- Én nem. Beszéltem a nagynénjével, a héten beteg is volt, ragaszkodom hozzá, hogy felvegye - mondta határozottan, de kedvesen. Belebújtam és közben megcsapta az orrom az illata. Kellemes volt. Az ujja takarta a kézfejemet is. Mike fehér ingben és csokornyakkendőben sétált tovább mellettem.
Egy kis tavacska partján lévő padon ücsörögtem, Mike pedig apró köveket dobált a vízbe.
- Negyven percen át? - kerekedett el a szeme egy dobás után.
- Igen, szegény Sophie sokat szenvedett vele.
- Furcsa egy nő, annyi szent - hajolt le egy újabb kőért.
- Szerintem engem nem szeret - sóhajtottam fel, kissé csalódottam. - Pedig nem ártottam neki semmivel...tudtommal - tettem hozzá végiggondolva, az összes találkozásunkat. Csupán kettő volt.
- Egy érdekházasságban az ember a saját férjét sem szereti - felelete Mike, a kavicsot tanulmányozva.
- Ezt nem tudtam - mondtam kicsit elgondolkozva ezen. Érdekházasság. - Rideg egy szó, hát még a jelentése. Boldogtalanságban élni...
- Csak a szerelem adhat értelmet annak, akinek nincs semmije - mondta Mike újabb követ hajítva a tóba.
- Ez nagyon szép - ámultam.
- Paulo Coelho.
- És igaz is - tettem hozzá.
- Tapasztalatból mondja? - kérdezte, a célzásból felém pillantva.
- Azt hiszem igen - mosolyodtam el Jace-re gondolva. Felidéztem a legutóbbi találkozásunkat. Az a csók a zuhogó esőben. - Igen biztosan.