I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

22. fejezet

Azt akartam, hogy soha ne legyen vége. Hogy örökké tartson. Annyira tökéletes volt a pillanat, úgy, ahogy volt. Az eső, a villám, a mennydörgés, az átázott ruhák...na és persze ő. Az érintése, ahogyan átölel, a közelsége, ahogyan magához szorított, az illata, amit ha megérzek végigfut a gerincemen a hideg és a csókja...

- Hercegnő! Hercegnő, jöjjön gyorsan! - üvöltötte valaki. A kiáltásra összerezzentünk és elváltunk egymástól. Joe volt az, kezében egy sötétkék esernyővel rohant keresztül az udvaron. Két egyenruhás őr kinyitotta neki a nagy fekete kapukat.

- Ezért biztosan kapok a fejemre - suttogtam Jace-nek továbbra is a nyakát fogva. Mert átgondoltam, hogy mit fog szólni anya és Polly néni, ha meglátják, hogy nézeki ki. És ott volt még az is, hogy felügyelet nélkül jöttem haza. Igen, én egy megbízható,felelősségteljes 16 éves hercegnő vagyok. Ez mindenki számárá egyértelmű.

- És bánod? - nézett rám szórakozottan. - Mert nekem megérte - mosolygott, majd újra felém hajolt és az ajkaink már majdnem összeértek, amikor is Joe ismét megzavart minket.

- Hercegnő! Végre! - fújta ki a levegőt, amikor a kinyitott kapuhoz ért. - Azonnal jöjjön, még megfázik! - ragadta meg a karomat és elrántott Jace-től.

- Egy pillanat! Jace! A kabátod! - szóltam az indulni készülő barátom után.

- Hétfőn visszahozod! Le ne betegedj nekem, mert nem tudom akkor mit csinálok - mondta és búcsúzóul egy gyors puszit adott a számra, majd kocogva elindult hazafelé.
A kertben végigrohanva, a szakadó esőben, Joe szitkozódását hallgatva igyekeztem a palotába. Gondolatban azonban egészen máshol jártam. Ez a hely körülbelül valahol a felhők felett lehetett. Hihetetlenül boldog voltam és Joe mellett rohanva, zakatoló szívvel, összeszorult gyomorral és idióta vigyorral a fejemen mentem befelé. Pedig pontosan tudtam, hogy mi vár rám odabent.

Az történt, amire számítottam. A "hogy lehetsz ennyire felelőtlen"-t és az "ezt mégis, hogy képzelted?"-et is megkaptam. Felmentem a szobámba, hogy ne rontsam tovább a hangulatot és elgondolkozzak azon, hogy mit tettem. Igazából átöltözni és hajat szárítani mentem, de így legalább úgy hangzik, mintha megbántam volna. Mert nem bántam meg. Egy percét sem. Rossz gyerek és hercegnő vagyok? Ezer százalék. De nem akarok mindig a jó lenni. Jace az első fiú az életemben, úgyhogy anyának nem lehet egy rossz szava sem. Mindig időben értem haza, készültem az óráimra, úgyhogy szerintem ennyi néha igazán belefér. Polly néni pedig nem várhatja el, hogy egyik pillanatról a másikra tökéletes legyek és mutassak példát másoknak csak azért, mert én vagyok a trónörökös. Ez nem ilyen egyszerű. Az életemben körülbelül egy hete hatalmas változás történt, ezt mindenki jól tudja. Számítanak rám és én igyekezni is fogok, hogy a maximumot nyújtsam mindenben, de ehhez időre van szükségem.
Épp a hajamat szárítottam, amikor Mary kinyitotta az ajtót, hogy beengedje anyát.

- Susan, - kezdte szigorúan - mégis hogy képzelted, hogy a szakadó esőben jössz haza? És ha lebetegszel? - nézett rám és a tekintetéből láttam, hogy csalódott bennem. - Polly néni nagyon dühös rád, mert nem úgy viselkedtél, ahogyan kellett volna  - mondta, de tudtam, hogy itt még nincs vége. - Viszont...én az anyád vagyok és beszámolót kérek az eseményekről, mert múltkor sem meséltél nekem semmit! - mondta tettetett szigorral. Erre a kijelentésre abszolút nem számítottam és akaratlanul is elmosolyodtam. Kezdetét vette a hosszú anya-lánya beszélgetés. Mindent elmondtam anyának, amit csak bírtam. Szülőkénte joga van tudni, hogy mi történik velem és én szivesen beszélek vele. Neki bármit elmondhatok, amit csak szeretnék.Ő is mesélt nekem a régebbi kapcsolatairól, amiből kiderült, hogy  ő sem volt mindig egy angyal. Szerinte hozzá tartozik ehhez a korhoz a bolondság és az, hogy hibázzunk, mert később ezekből tudunk tanulni.
A délután hátralévő részét így töltöttük.

Másnap azonban ( vasárnap ) már nem ilyen volt a helyzet. A nagynéném úgy határozott, hogy eleget "pihentem" már, kezdődhet a komoly munka. És kezdődött is.