I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

34. fejezet

- Köszönjük a vendéglátást! Egyszerűen lehengerlő! - szólalt meg szarkasztikusan Mike a hátam mögül és másik kezemet megragadva kitépett Paolo szorításából, majd kezet fogott vele.
- Ugyan már, Mike! - mosolygott Paolo a megszokott stílusában. Hányingerem van tőle. - Igazán szóra sem érdemes, azt hiszem mindenki olyan bánásmódban részesült, amit megérdemel - megint rám nézett. - Se nem jobban, se nem rosszabban - tette hozzá szörnyen nyers, kegyetlen hangnemben. Éreztem, ahogy egy kövér könnycsepp legördül az arcomon.
- Je souhaite le meilleur! - váltott át Mike hirtelen franciára, miközben közelebb sétált Paolóhoz és kihúzta magát, annak ellenére, hogy eddig sem volt görnyedt a tartása. Fenyegetően tornyosult fölé. Eddig fel se tűnt, hogy milyen magas. - Au revoir, tu connard! - suttogta neki az utolsó szót úgy ejtve, mintha káromkodna. Nem értettem, Paolo azonban összerezzent a kifejezés hallatán. Kissé felháborodva válaszolt is rá, de azt már nem hallottam, mert Mike maga után húzva kivezetett a szabad levegőre. A napfény hirtelen sütött rá az arcomra, így hunyorogva léptem ki a helyiségből. Egy páran már idekint a lépcsőn ácsorogtak voltak, akik beszélgettek, akik épp bepakolták a bőröndjeiket egy taxi csomagtartójába és akadt olyan is, aki elszívott egy utolsó méregdrága cigarettát az utazás előtt. Polly néni Juliet királynétől búcsúzkodott és tudtam, hogy hamarosan rám fog várni. Mike azonban nem állt meg a lépcső aljánál parkoló autóknál. Tovább vonszolt az épület mellett álló mandulafenyők csoportjához. Elgondolkodva vizsgálta az egyik fa kérgét.
- Kutyából nem lesz szalonna, tartja a mondás. Higgye el, hogy az olyanok miatt, mint... - rám pillantott. - Susan - fürkészte gondterhelten az arcomat. Újabb könnycseppeket éreztem kibuggyanni.
- Tudja, hogy... - kezdtem hüppögve. Vettem egy mély levegőt, hogy megnyugodjak és ne tűnjek egy hisztérikának. Ujjaimmal letöröltem a könnyeket az arcomról. - milyen érzés az, amikor szerezne egy csipetnyi önbizalmat, erre elragadják tőle és jól megalázzák? - szipogtam. - Próbálok erős maradni, de egy vadidegen környezetben, amiről üvölt, hogy nem tartozok bele...- elsírtam magam. Nem tudom tovább relytegetni, hogy Paoló milyen hatással volt rám. Tegnap sikerült ellöknöm magamtól, mert megijedtem a mozdulatától. Ma azonban a lelkembe gázolt a szavaival.
Két erős kar fonódott a derekam köré. A mellkasának döntöttem a fejemet és néztem, ahogyan a könnyeim sötétkék foltokat hagynak horizontkék ingjén. Állát a fejemre támasztotta. Tényleg nagyon magas.
- Tudom, hogy egy hisztis libának tart - dünnyögtem.
- Hogy én? - pillantott le rám az ölelésből kibontakozva. - Ugyan! Mondtam én ilyet valaha? - kérdezte kedvesen.
- Nem, mondani nem mondta. De tudom, hogy ezt gondolja - Hogy voltam képes így sírni előtte?
- Susan, ez egy teljesen normális reakció volt a részéről. Paoló két dologhoz ért összesen: a nyomuláshoz és ahhoz, hogy hogyan piszkáljon bele mások életébe úgy igazán. A tanácsom az, hogy ignorálja. Hagyja figyelmen kívül az összes olyan embert, aki szándékosan ártani próbál magának. Mert lesznek, mindig lesznek - figyelmeztetett. Bánatosan fürkésztem az arcát. Lassan rá kell jönnöm, hogy a Disney hercegnők világa tényleg nem egyenlő a mi világunkkal.
Mike a zsebébe nyúlt és kihúzta a telefonját.
- Nem használhatunk semmiféle közösségi oldalt - mondta. Igen ez így van. A héten Polly nénivel, anyával és Andrew-val, aki rendszergazdaként dolgozik a palotában, megszüntettük az összes létező profilomat. (Sőt, új telefonszámot is kaptam.) Andrew, aki körülbelül öt évvel idősebb nálam, nagyban magyarázta, hogy mit, miért és hogyan kell, de én csak annyit voltam képes felfogni, hogy voltak fiókjaim, nincsenek fiókjaim. Nem maradt fent rólam semmilyen fénykép, így is van elég az újságok címlapján. - Legalábbis a saját nevünkön - mosolygott sejtelmesen. Hűha. Én kreáltam magamnak egy ál instagram profilt, amire Andrew is rábólintott, de nem gondoltam volna, hogy Mike-nak is van.
- Milyen néven találom meg? - kérdeztem, miközben én is előhúztam a mobilom és megnyitottam rajta az alkalmazást.
- Thomas a gőzmozdony. Egybe, kisbetűvel - felelte rezzenéstelen arccal. Hangosan felröhögtem. - Mi az? - fürkészett.
- Semmi, csak - feleltem miközben letöröltem egy könnycseppett, ami ezúttal örömtől fakadt - nem ilyesmire számítottam - vallottam be még mindig kuncogva.
- Ez volt a kedvenc mesém kisebb koromban.
- Ez nagyon aranyos - ismertem be és közben bepötyögtem a nevet. A második találatra kattintottam. Privát fiók. Profilképnek a kis kék vonat volt beállítva. Összesen három embert követ és hárman is követik. Jelzett a telefonja.
- Lássuk csak - nézett a kijelzőre. - Mamaaaa_uuu követni szertne - vigyorgott.
- Ez volnék én - mosolyogtam elégedetten.
- A szívem egyik legkedvesebb dala - osztotta meg velem. Nekem is.
- Kicsoda hihetetlenHULK, nóbádi és nemvagyokhercegno? - néztem a követett emberek listáját.
- Nicolas, Lucas és Sophie - felelt. Mindegyiküknél kérelmeztem a követést.
- Ha bármikor úgy érzi, hogy szüksége lenne egy barátra, akivel beszélhet, ne habozzon, írjon! Kérem! - nézett bele mélyen a szemembe.
- Rendben. Nagyon szépen köszönöm, Mike!
A parkoló autókhoz sétáltunk. Mike-ot néztem. Tényleg, hogy lehetek ilyen pocsék megfigyelő?
- Mondja, milyen magas? - kérdeztem hirtelen mert most már kíváncsi voltam.
- 189 centiméter - válaszolta. - Miért? - érdeklődött. Igazából én sem tudom miért kérdeztem.
- Csak érdekelt - legyintettem.
- Susan, drágám - jött felém Polly néni. Sötétkék kosztümöt viselt egy színben hozzá passzoló lapos talpú, elegáns bőr topánkával. Rövid világosbarna haját csinosan hátrafésülte. - Oscar szeretne elindulni, még a vihar előtt, kérlek gyere! - intett az autó felé. Angolul nem igazán beszélő sofőr vidáman integetett nekem. Visszaintettem neki. Majd az égre néztem. Gyönyörűen süt a nap.
- Megyek!
Igencsak megfogyatkozott a létszám. Az emberek a közelgő vihart szerették volna megelőzni. Egy férfi Mike-ot szólongatta. Már az autóban ült.
- Mennem kell, hercegnő! Örülök, hogy találkoztunk - csókolt kezet. - Írjon, hogy tudjam épségben hazaért! A legközelebbi viszontlátásra! - búcsúzott sietve és elindult a kocsi felé. Majd hirtelen megtorpant és hátrafordult. - Nem volt alkalmam tegnap mondani, de csodásan festett - mondta, én pedig elpirultam a bóktól. Mike apukája ismét kiáltott. - Minden jót! - nézett rám majd elkocogott az autóhoz. Meg se várta a válaszom.
- Minden jót! - suttogtam, miközben a fekete limuzin kigördült a parkolóból.