I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

11. fejezet

-De a nap még nem ért véget! Mindjárt kezdődik a vacsora! Úristen már csak 5 percünk van!- zökkentett ki a gondolataimból Cat.

-Jézusom! Teljesen elromlott az időérzékem- kaptam észbe. Gyorsan az étkezőbe rohantunk, ahol már javarész gyülekeztek az emberek.

Mindketten helyet foglaltunk az előre kiszabott helyünkön és szinte ahogy leültünk rögtön hozták is az előételt.

Saláta volt mindenféle válogatott finonsággal.

Vacsora közben persze mindenki (főleg a hölgyek) kérdezett tőlem valamit.

-Hogy érzed magad drágám?- kérdezte egy kövérebb testalkatú, ránézésre Polly nénivel egyidős hölgy.

-Remekül - mondtam próbálva ezzel lezárni a beszélgetést, de nem jártam sikerrel.

-És ezentúl magántanár tanít majd?-kérdezett tovább a hölgy.

-Nem. Rendesen bejárok majd suliba. Nincs innen messze, alig pár perc alatt beérek és...

-Hogy?-sipákolt. -Ez nem méltó egy hercegnőhöz. Remélem csak rosszul hallottam! Ugye rosszul hallottam drágám és nem akarsz egy szutykos hétköznapi iskolában tanulni?-mondta kiakadva Emilia gófnő, akit Portugáliából hívtunk ide.

-Dee..én ott fogok tanulni-mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

-Hát...jó, ahogy gondolod-mondta és ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem teszi hozzá-De ha az én rokonom lennél, biztosan letagadnálak téged ezzel a viselkedéssel!

Erre a kijelentésére nem tudtam mit reagálni ezért felálltam az asztaltól és kifutottam a kertbe. A friss esti levegő hűsítő, kellemes hatására fellélegeztem és elkezdtem gondolkodni. Tényleg ennyire kínos lenne ez Polly néninek? Mi van ha igen és csak nem meri megmondani nekem. Nem akarom, hogy szégyent hozzak rá. Szeretem őt. És nem akarom megbántani ilyenekkel.

Ahogy a kertben sétálgattam elmerülve a gondolataimban, egy kéz érintését éreztem meg a vállamon, aminek hatására eléggé meijedtem.

Hátrafordultam és megpillantottam Mike-ot.

-Hogyhogy itt sétálgat, a vacsora ideje alatt?- kérdezte mosolyogva, barna szemeivel az enyémet szürkészve.

-Én csak....gondolkodtam-feleltem őszintén.

-Ühüm...és megkérdezhetem, hogy min?

Elmondtam neki a gondolataimat. Aztán hosszú perceken keresztül kíbos csend állt be.
Nem tudtam ezek után mit kellene még mondanom, így a magassarkúmat fürkészve vártam, hogy történjen valami. A csendet végül Mike törte meg.

-Szerintem egy külföldről érkezőnek nincs joga beleszólni ezekbe a dolgokba. Ha úgy dönt, hogy az iskolájában tanul tovább, akkor ott tanul. Ez teljes mértékben az ön döntése.

E szavak hallatára nagyon megkönnyebbültem és örültem, hogy ezt válaszolta. Volt benne valami, amit nem tudok megfogalmazni. Mintha...mintha a testvérem vagy a legjobb barátom lenne, aki megért. Nagyon jól esett.

-Jöjjön, menjünk vissza!-ragadta meg a karomat és visszasétáltunk az étkezőbe.

Az este hátralevő részében sokat beszélgettem például Richard báróval, akit roppant rokonszenvesnek találtam. Rendkívül vicces és kedves ember. Nem úgy, mint a felesége, Hildegard bárónő,aki rendkívül komoly és az elmondottak alapján elég szigorú is. De nem rossz indulatú, úgyhogy vele is megtaláltam a közös hangot.

Elérkezett a búcsú pillanata. A bál végeztével a legtöbben elindultak hazafelé. Fájó szívvel búcsúztam az itt megismert emberektől, például Sopfie hercegnőtől, akivel egészen jól összebarátkoztunk Cattel.

Mindenkitől elbúcsúztam, végig az ajtóban állva. Utolsóként a Duval család jött oda hozzám. Mindenkinek mondtam még egy utolsó gondolatot, végül Mike lépett oda hozzám.
-Felség!-mondta és meghajolt-Nagyon örülök, hogy megismerhettem ilyen csodálatos körülnények között. Remélem hamarosan újra látom!-mondta és kezet csókolt.

-Én is nagyon örülök!-hajoltam meg.

A Duval család távozásával teljesen kiürült a bálterem. Ott áltam az ajtóban figyelve a sok indulni készülő járművet. Az autók elindultak és én egyedül maradtam a cikázó gondolataimmal.