I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

31. fejezet

Este 11 órakor ért véget a tánc, amikor a gyerekek már fáradtan, az anyukáik ölében kiterülve adták mindenki tudtára, hogy teljesen kipurcantak és várja őket az ágyikójuk...apropó ágyak, továbbra sem tudom, hogy hol vagyok elszállásolva. De sebaj.
Roberto király az est lezárásaként rövid beszédet tartott, melyben megköszönte, hogy eljöttünk, elmondta, hogy fantasztikusan érezte magát és reméli, hogy hamarosan sikerül megismételnünk. Az emberek lassacskán elkezdtek szétszéledni, volt aki az emeletre igyekezett, mások a földszinten lévő vendégszobák felé igyekeztek, de akadt olyan is, aki még kiment a kertbe lefekvés előtt, mint például Polly néni és Juliet. Sophie izgatottan, őrülten vigyorogva rohat oda hozzám.
- Üdv Szobatárs! Ugye tartunk egy csajos estét? - kérdezte szinte sipákolva az izgalomtól. Alig tudtam elhinni.
- Te most viccelsz? - kérdeztem hitetlenkedve. - Naná! - válaszoltam, mire egymás kezét fogva kezdtünk ugrálni, mint két kiscsoportos, akik épp a legújabb Barbie barbát pillantják meg a tévében. Ezt az igazán érett, felnőttes jelenetet Mike herceg szakította félbe.
- Jó estét hölgyek! - köszönt illedelmesen és meghajolt. Annyira szokatlan, folyton azt hiszem, hogy valaki el fog dőlni.
- Üdv, Mike! - szólt Sophie. - Mi járatba...Ó! - kapott a fejéhez. - Kérlek ne haragudj, de megígértem a családomnak, hogy még elköszönök tőlük lefekvés előtt, folyosó legvégén vannak, valahol kétszázezredik szobában és az ikreknek le kell feküdniük, szóval most elindulnék, ha megbocsátasz...- hajolt meg és jó éjszakát kívánva elkocogott a kijárat felé. Majd az ajtóban megtorpanva, visszafordult.
- Susan! - kiáltott nekem. - Első emelet 37! Nálam van a kulcs, nyitva hagytam az ajtót, be tudsz menni! - mondta átkiabálva a termen, majd elviharzott. Klassz. Megkönnyebbültem, hála az égnek jó messze vagyunk a második emelet 113-tól.
- Azt szerettem volna kérdezni, hogy esetleg volna még kedve egyet sétálni? Tudom, hűvös van, de...- kezdte Mike, miközben félbeszakította a Black Veil Brides In the endje. (Nagy kedvencem.) Megcsörrent a telefonom, amit az imént kaptam vissza Polly nénitől...az ő táskájában volt. Most biztos sokatokban merül fel a kérdés, hogy miért nincs saját retikülöm, de legyen elég annyi, hogy nem akartam megnehezíteni se a saját, se más életét. Ugyanis a táskát rengeteg jelzésre, illetve figyelmeztetésre, esetleg segítség kérésre is használják az e körökben mozgó, elit személyek. Ezeket én még nem ismerem és nem akartam, hogy véletlen kirobbantsak egy háborút, mert "hupsz a jobb kezembe fogtam, nem a balban". Jó, most nyilván túloztam, de a lényeg, hogy Polly nénivel egyetértettünk, ezt nem kockáztatjuk meg.
A telefonom kijelzőjére pillantottam. Abban a minutumban felgyorsult a szívverésem, mosolyra húzódott a szám és egyszerűen levegőt is alig kaptam, amikor megpillantottam azt a bizonyos J betűt. Milyen baromságnak tűnhet, hogy az embernek egyetlen, mások számára apró, jelentéktelen dologtól is seperc alatt jobb kedve lehet. Sőt, már-már szárnyal. Vííííí. Boldogság.
- Elnézést! - szóltam Mikehoz - nagyon köszönöm az estét, hogy segített nekem és a támaszom volt, tényleg hálás vagyok érte, - hadartam mosolyogva - de ezt most muszáj felvennem, nagyon fontos - folytattam egyik lábamról a másikra állva izgalmamban. - További szép estét kívánok és jó éjt! - köszöntem el, majd megfordultam, amikor is hirtelen a fejemhez kaptam, visszafordultam és pukedliztem egy gyorsat.
- Jó éjt! - szólt utánam Mike, de már csak fél füllel hallottam, mert fogadtam a hívást.
- Üdvözlöm felség! - szólt a telefonba, engem pedig átrázott a hideg, ahogy meghallottam a hangját. - Alkalmas az időpont, hogy fogadja egy szerencsétlen paraszt hívását ezekben a késői órákban? - kérdezte hivatalos hangnemben.
- Nos, - köhintettem majd én is komolyan folytattam - tán a terméssel van baj? - játszottam folyamatosan vigyorogva. Szerencsér ezt ő nem láthatta.
- Nem, a terméssel minden a legnagyobb rendben - hangzott a válasz.
- Ez esetben kérem hívjon vissza egy másik alkalommal, ma épp...
- Na jó, feladom! - adta meg magát én pedig felnevettem. - Hogy vagy? Mesélj! Már egy hete nem láttalak, hiányzol - mondta, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Annyira édes.
- Minden szuper. Túl vagyok egy hatalmas bulin, iszonyatosan klassz volt, de erről majd mesélek bővebben. Inkább te mondj valamit! - kértem. - Neked hogy telt a hét? - kérdeztem fel-alá sétálva a teremben, amelyet néhány perccel ezelőtt még zeneszó és vidám, táncoló emberek népesítettek be.
- Képzeld híresek vagyunk - kezdte. Na igen. Jace meg a hírnév. Ő tipikusan az az ember, akire felfigyelnek és aki el is várja, hogy felfigyeljenek rá. Őt a középpontba teremtették ez nem kérdés és soha nem is volt az. Népszerű a suliban, benne van a focicsapatban, tapadnak rá a lányok. De ez nála alap. Komolyan, tavaly még egy tehetségkutató műsorba is elmentünk vele, hogy "felfedezzék a benne relytőző Matthew Wildert és híres legyen". Sajna nem jött össze, de azóta is rengeteget röhögünk az eseten, elég rémesre sikeredett az előadása. - Többen is odajöttek hozzám érdeklődni, hogy mi van közted és köztem.
- És mit mondtál? - kérdeztem visszafolytott lélegzettel.
- Mit? Mit? Szerinted? - kérdezte direkt félig lesajnálóan, félig kedvesen. - Hogy a barátnőm vagy. - hangzott a válasz. Kissé ledöbbentem, de pozitív értelemben. Azta! Ezt eddig még nem is mondtuk ki így. "A barátnője vagyok" - ismételtem el magamban és a szám elé kaptam a kezem örömömben. Hihetetlen. Ekkor vettem észre, hogy Mike már eltűnt a termből.
Az ágyamon szétterülve, hallgattam Jace töténeteit az elmúlt hétről. Hogy mennyi mindenről maradtam le! Pont akkor marad el a tesi és megy el helyette a három legjobb barátom forrócsokizni, amikor nem vagyok ott. Na és persze Cat pont akkor nevez be egy rajzversenyre, amikor negyven fokos lázzal fekszek az ágyban és ami végképp kiverte nálam a biztosítékot: Tom pont akkor veszi a bátorságot és hívja el végre Nathalie-t az Őszi bálra, amikor még mindig az ágyat nyomom. Egyszerűen kész vagyok.
- Túlparázta az egészet és egy fél óra ment el csak azzal, hogy hebegett-habogott össze-vissza és azt ecsetelgette, főleg magának, hogy nem fél a visszautasítástól. De a csaj előtt - mesélte a részleteket Jace. Szegény Tom, imádom, iszonyat rendes srác és aki ismeri az tudja, hogy nagyon jólelkű, viszont borzasztó nehezen nyílik meg, ha nőügyekről van szó. Hat éves korunk óta odavan ezért a lányért. Mindketten nagyon jók reál tantárgyakból és amióta Nathalie legyőzte őt az egyik matekversenyen, ő a "múzsája" . Egy csomószor segítettem neki virágot vagy csokit csempészni a szekrényébe. De ez megmaradt ilyen plátói szerelemnek. Nem akarta, hogy visszautasítsák. Nem tudom, hogy ez hiúság vagy ténylegesen félelem. Az utóbbira tippelnék. Egyébként mindenki más számára, a baráti köréből 10 éve nyilvánvaló, hogy Nathalie is szerelmes belé, de nem hitte el, és tessék, erre Rómeónak pont ezt a hetet kellett választania, hogy színt valljon. Pedig úgy képzeltem, hogy ott leszek a nagy pillanatban.
- Jó, de akkor a lényeg, hogy együtt mennek, ugye? - kérdeztem még mindig kissé szomorúan.
- Igen-igen. Nagyon drukkolok nekik baszki! Ennyi év után! - röhögött fel.
- Én is! - mosolyogtam őszintén örülve Tom sikerének. Tényleg klassz, hogy ezt meglépte végre. Nélkülem...olyan gyorsan felnőnek!

Hellóka! Nem mostanra terveztem ezt a részt, de olyan szuper napom volt ma, (vagyis tegnap😅) hogy gondoltam összeszedem magam és megleplek titeket! Remélem sikerült! Nektek hogy telt a nap? Írjátok meg, aztán gyorsan mejnetek alukálni, én is ezt fogom tenni!🤗 Jó éjt!😍