I am the Queen 👑 /Átírás alatt/

30. fejezet

Nem csalódtam az olasz kosztban. Mennyei volt. A vacsora alatt lágy zene szólt, a zenekar elképesztő hangulatut teremtett. Az énekesnő klasszikus olasz dalokat énekelt. Elsőként az olasz zöldséglevest volt szerncsénk megkóstolni. Ezután következett a tökéletes pizza. Ahw! Igazi, rendes olasz pizza! Jó, kicsit meglepődtem, amikor mindenki késsel-villával látott hozzá, én nemes egyszerűséggel, kézzel befaltam volna, ahogyan otthon teszem, de ezt most nem tehettem meg. Közben kellemesen elbeszélgettem a mellettem ülő Richard báróval.
Fantasztikusan mesél, ő egyszerűen az a típusú ember, aki iszonyatosan jó humorérzékkel rendelkezik és képtelenség unatkozni a történetei alatt.
- Fiatalabb koromban, amikor még jóképű voltam - tette hozzá, mutatóujját felemelve - rengetegszer lógtam el a számtan óráimról - húzta ki magát büszkén.
- Igen, le is buktál és a büntetést is megkaptad - szólt közbe Emilia grófnő, a borospoharába kortyolva.
- Áh! - legyintett. - Egyszer-kétszer talán. - gondolkodott el. - De tudja mit csináltam, amikor sikerült elszöknöm? - kérdezett lelkesen.
- Sejtelmem sincs - feleltem nevetve.
- Nyilván akkor is valakinek az idegeire mentél - szólt közbe ismét a grófnő. Tényleg boldogtalan lehet. Sajnáltam. Hosszasan farkasszemet néztek egymással és némán, szavak nélkül elhatározták, hogy a házassági problémáikat inkább nem itt beszélik meg. A grófnő a mellette ülő hölgyhöz fordult és vele kezdett társalogni. Richard pedig folytatta a történetet.
- Szóval - kezdte megint - ha sikerült kijátszani az őröket néhány kaviccsal...
- Kaviccsal? - kérdeztem vissza, elkerekedett szemmel.
- Igen. Ne mondja, hogy nem hallott még róla! A jó öreg trükk! - nézett rám hitetlenkedve és közelebb hajolt, mintha csak titkot mondana. - Ez a legselegegyszerűbb módja a gorillák kijátszásának. - kezdte én pedig a gorilla szó hallatán a szám elé kaptam a kezem. Nem tudtam, hogy egy báró is lehet ennyire szabadszájú. Közben elvitték az üres tányérokat és meghozták a desszertet. Azt hittem a pizzát már nem lehet überelni, amikor is megpillantottam a tiramisut. Az egyik kedvencem. Beledöftem a villámat és elégedetten állapítottam meg, hogy nem spróroltak a kávéval. Úgy az igazi ha kellőképpen "lucskos".
- Szóval egyszerűen elhajítjuk a követ és ők arrafelé indulnak, ahova becsapódik? - kérdeztem vissza és alig bírtam visszatartani a nevetésem, mert annyira fontoskodva beszélt mintha csak a globális felmelegedés lenne a téma.
- Higgye el, ez az ami 'hótziher - kacsintott és karikát formázott hüvelyk- és mutatóujjával, én pedig hangosan felnevettem.
- És - köhintettem, hogy abbahagyjam végre a nevetést - mit csinált ha sikerrel járt? - tértem vissza az eredeti témához.
- Ohó! - úgy nézett mintha megszédült volna - bandáztam. Azokkal gyerekekkel, akik szintén a városban éltek. Kiszöktem a kerítésen, elmentünk egy kis tisztásra, az volt a mi helyünk. Birkóztunk, akár az igazi pankrátorok. - mondta bokszolást imitálva. - Természetesen én voltam mindenki közül a legtehetségesebb. Féltek tőlem. Csak jól elüvöltöttem magam - emelte fel a kezeit - és szaladtak is, árkon-bokron át - idézte fel az emlékeket. - Mi az? - kérdezte tőlem.
- Ez az egyik kedvenc számom - hallottam meg ahogyan felcsendül a Cut to the Feelingnek az a semmivel össze nem téveszthető dallama. Nem hittem volna, hogy ilyen típsú zenét is játszanak.
- Hát akkor mire vár? Jöjjön! - ragadta meg a karomat, nekem pedig nem volt időm felfogni se, hogy mit csinál. Maga után rángatva idult el. - Sophie! Sophie jöjjön táncolni velünk! - intett felé. - Én nem tudom, hogy kell ezeket a modern izéket! Na, jöjjön! - kiáltotta, Sophie pedig mosolyogva felpattant.
- Megyeeek! - kiáltotta vadul hadonászva, majd hárman, kört alkotva kezdtünk hozzá. Először nagyon feszengtem, aztán amikor elkezdődött az " I wanna cut through the clouds, break the ceiling" elengedtem magam a zene hatására és nem törődtem semmivel és senkivel. Ez az egyik olyan szám, amit meghallva totál felszabadulok. Csak ugráltam Sophieval és Richarddal, mintha csak egy buliba lennék. Richard nem tudta a szöveget, ennek ellenére lelkesen pörgetett egyik kezével Sophiet, másikkal pedig engem. Mi, Sophival hangosan énekeltünk. Eközben feltűnt, mennyire jó hangulat kezd kialakulni a teremben. Többen tapsoltak, voltak akik csatlakoztak hozzánk, mint például Sophie bátyja, Nicolas, kis idő múlva a kistestvérei is ott rohangátlak körülöttünk, aztán egy idősebb házaspár, akikről sajnos fogalmam sincs, hogy kik, meg még egy páran. Egyszerűen klassz volt. A "take me to emotion" résznél az énekesnő a hangulat fokozása érdekében felkért minket, hogy keressünk magunknak egy-egy párt és vele folytassuk a táncot. Sophie-t Richard kapta el, Nicolas egy csinos lány társaságát élvezte, Corin Sophie öccseivel kis kört alkotva, fittyet hányva a "párban" szóra táncolt tovább, én pedig körbepillantottam, partner után kutatva. Paoló komolyan ült a helyén, mint aki karót nyelt, hiába unszolta az anyukája, hogy menjen. Szerencsétlenségemre ott álltam, egymagamban. Polly néni ezt kiszúrva azonnal fel is pattant, nekem felcsillant a szemem és elindultam volna felé, amikor hirtelen, vigyorogva visszaült. A szemöldökömet ráncolva néztem rá, hogy ez most mégis mi volt? Miért nem jön?
- Hercegnő! - szólt Mike én pedig megfordultam. - Szabad? - kérdzte, mintha nem lenne nyilvánvaló.
- Most viccel, ugye? - kérdztem nevetve, majd megfogtam a kezét és elkezdtünk táncolni. Ez, az az igazán bulizós tánc volt, amibe jöhetett minden. Bedobtam a "két kézzel kavarom levest" is. Mike rengetegszer pörgetett meg, már-már szédültem, de cseppet sem érdekelt. Fantasztikusan táncolt. Egyben volt laza és vicces is, ahogyan önmagát adta, a saját mozdulatait mutatta be, az "ablaktörlőtől" kezdve, egészen a "moonwalkig" (wow). Rengeteget nevettem. Egy új oldalát ismertem meg és azt hiszem, ezáltal még közelebb került hozzám.
Mindeközben Polly néni és egy másik idősebb hölgy, Juliet királynő között a következő párbeszéd zajlott le:
- Menj Polly, mire vársz? - kérdezte Juliet.
- Csak figyelj! - szólt miközben visszaült a helyére és belekortyolt poharába.
- Nem érte...oh! - csillant fel a szeme. - Milyen helyesek! - mondta olvadozva.
- Bizony! - helyeselt a nagynéném.
- Én mondom neked Polly, ez a lány mindannyiunknak nagy meglepetést okoz majd. Sugárzik belőle a boldogság. Nézd, hogy szeretik! Sokra viszi még - mondta ki őszintén, amit gondolt.
- Ebben nem kételkedem - felelte a nagynéném.
Én, ebből semmit nem hallottam, csupán Polly nénit láttam pár másodpercre, aki büszkén nézett rám, és úgy éreztem, hogy végre van remény, ami erőt adhat. Képes leszek rá!