Love in the Palace

Kimondod?

A szekrény stílszerűen egy másik szekrénybe vezetett. Nem volt valami kényelmes odabent nyomorogni, ezért kitártam az ajtót, és beléptem a második, rejtett hálóba. Az évek alatt eléggé kicsinosítottam, és az én ízlésemre alakítottam a helyiséget. Amikor először megtaláltam, csak egy öreg, és koszos ágy volt odabent. A matrac nagyon jó állapotban volt, látszott, hogy nem sokat használták, sőt valójában egyáltalán nem használta senki. Esetleg Leonora dédanyám, de érintetlennek tűnt. Azt el tudtam képzelni, hogy amikor sikerült visszafoglalni neki a palotát, akkor lejöttek a papámmal egyszer-egyszer ide.

A dédim nem semmi egy nő volt. Alig tizenkilenc volt, amikor Áruló Lawrence letaszította a trónról a családom. Leonora Campbelle őseimhez, az ő nagyszüleihez menekült. Út közben ismerkedett meg a dédapámmal, és közben lett várandós a nagyapámmal, és annak ikertestvérével. Menet közben adott nekik életet, aztán határokon átívelő felkelést rendezett, és sikeresen visszahódította a trónt. A palotát is ő építette, előtte a fővárosban helyezkedett el a királyi család lakhelye. A falakon számos festett, és fényképezett fotója van felfüggesztve, az egyiken például engem tart a kezében. Az az egyetlen közös képünk, mielőtt elhunyt volna. Tudom, hogy nagyon jól kijöttünk volna egymással, ha kicsit tovább élhetett volna, de éppen ezért voltam hálás a sorsnak, mert nem tudtam volna elengedni, ha jól ismertük volna egymást.

A titkos hálóba mostanra beszereztem egy fekete szőnyeget, amit a franciaágy elé terítettem. A falakat hagytam az eredeti fehér színükön. Nem is tudnám hogyan festeném ki őket ellenkező esetben, hiszen a méretes beépített szekrényeket biztosan nem tudnám megmozdítani. Viszonylag kevés fénykép is volt itt lent. Ami viszont rengeteg volt, azok a pokrócok. Úgy tízet legalább lehoztam az évek során, mert nem volt fűtve a terem, ahogy az egész pince sem, emiatt éjszaka – főleg télen – eléggé hideg volt. Az ágyra egy egyszerű aranyszínű pamut ágyneműt húztam, de azt amúgy is majdnem minden hónapban kicseréltem.

A hűvösségen kívül a másik hátránya a szobának az volt, hogy nem jutott be természetes fény. Cserébe viszont volt villany, és nem gázlámpával, vagy hasonlóval kellett világítani. A palota egyébként is csak közel hetvenéves volt. Rutinos mozdulattal oldalra csaptam, és felkapcsoltam a villanyt. Ahogy a fény megcsillant a kristálycsilláron, azonnal porszemeket fedeztem fel rajta, de nem igazán érdekelt a jelenlétük. Az volt a romantikus a helyben, hogy poros, rejtelmes, csendes és régi volt.

Daniel ámulattal nézte, aztán halkan megszólalt.

- Miért mutatod ezt meg nekem?

- Fogalmam sincs. Valahogy olyan a kisugárzásod. – Felnevetett, aztán megrázta a fejét.

- Ennek örülök.

- Ha tudnád, hogy én mennyire - motyogtam a nemlétező bajuszom alatt.

- Tessék? – Felém kapta a fejét, örültem, hogy nem hallotta, mert igazából nem is neki szántam, csak úgy a nagyvilágba tettem egy megjegyzést.

- Semmi.

Szembe fordultam vele, megfogtam mindkét kezét, amik óriásiak voltak az ényéimhez képest, de hihetetlenül puhák. Daniel kíváncsian figyelt, a tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Tombolt bennem a kétség, ahogy a jégkék íriszébe néztem.

- Daniel, te vagy az első ember, akit lehozok ide. Nem tudom miért pont te, de megnyugtat a tény.

Elmosolyodott, aztán magához húzott, és óvatos csókot lehelt az ajkamra. Viszonoztam a csókját és tudtam, hogy most nem törheti meg semmi és senki sem a pillanatot. Mégis én voltam az, aki elhúzódott. Hátráltam, majd lehuppantam az ágyra, megütögettem magam mellett a helyet, hogy üljön oda. Nem voltam a dolog ellenére, nem voltam álszent sem, egyszerűen csak meg akartam beszélni a helyzetet Daniellel.