Love in the Palace

Alku

Hayle a nyakamba ugrott, és együtt visítoztunk, mint a kislányok. Daniel hitetlenkedve nézett ránk, de őszinte vigyor terült el az arcán. Egy pillanatra elfelejtettem mindent, hogy hercegnő vagyok, hogy fél órája még meg akartak erőszakolni, hogy az egész családom a teremben van. Csak én voltam és Hayle, mi pedig a trónterem közepén ugráltunk önfeledten. Kifulladva szakadtam el Hayletől és feltettem az egyik kérdést, ami a leginkább izgatott.

- Mikortól nyilvános?

- Mostantól, de, ha arra célzol, hogy mikor lesz a kifejezetten erre az eseményre tartott bál - utalt apa arra, hogy a szülinapi bálom nem hivatalos megnevezése is az volt, mert azon elvileg el kellett volna jegyeznie Danielnek, csak aztán fordult a szélirány. - akkor azt ti döntitek el, akkor tartjátok, amikor akarjátok. Persze azért az érintettek tudjanak róla.

- Oké! Daniel, Hayle, szobámba, most!

- Apropó, szoba! - szólt közbe anyám. - Kaphattok a déli szárnyban egy közöset, vagy Daniel átköltözhet hozzád. Melyik, mert akkor úgy rendelkezem a személyzetnél.

- Utóbbi.

Semmi pénzért nem lettem volna hajlandó feladni az alagutakat. Apa hiába tud róla, anya nem, és leginkább ez számított. Daniel mosolyogva bólintott, mert tudta, hogy a szoba mennyit számít nekem.

- Akkor Daniel költözöl.

Mosolyogva hagytuk el a tróntermet, mi hárman, és egyenesen a szobámba mentünk. Lehuppantunk az ágyamra. Hayle kicsit távolabb tőlünk, de Daniel és én szorosan egymás mellé telepedtünk.

- Hű, el sem hiszem! Na, ha ezen a héten szombaton neked amúgy is jönnek a rokonaid, arra gondoltam mi lenne, ha itt aludnának, és vasárnap megrendeznénk a bált. Csak aztán rájöttem, hogy az nem jó, mert annyi idő alatt senki sem tud megszervezni semmit hacsak... - halkítottam le a hangom, mert egy kósza ötlet megragadt a fejemben.

-Hacsak nem Priscilla Popperről van szó! - Kiáltott fel velem együtt Hayle.

- Akkor én fel is hívom!

Daniel nem értett semmit, de ez most nem érdekelt, mivel a bálozás amúgy is lányos, és majd minden világossá válik számára, ha beszéltem a rendezvényszervezőnkkel. Előtúrtam a telefonomat, és tárcsáztam Prissi számát. Általában az ilyen helyzetekre is akadt egy ember, és nem nekem kellett összetörnem magam, hogy legyen eljegyzési bálom, de mivel jelenleg időszűkén voltunk, ezt így kellett megvalósítani.

- Szia drága, mondjad! – Priscilla hangja szokás szerint energikus volt, és vidám. Néha komolyan azt hittem róla, hogy egy robot, akit reggel felhúztak, és csak estére merül le a Duracell elem.

- Szia Prissi! Képzeld van számodra egy munkám. – Az én hangom is izgatott volt, de nem azért, mert a bál hozott lázba, hanem mert féltem, hogy Priscilla kénytelen lesz elutasítani minket.

- Hallgatlak.

- Egy eljegyzési bálról lenne szó.

- Azta, gratulálok!

- Köszönöm.

- Mikor lenne a nagy nap?

- Jövő hét vasárnap- sziszegtem ki a fogaim között.

- Tudod Dorothea, sajnos ez a bál lehetetlen... lenne! Ha nem engem hívtál volna, de engem hívtál, úgyhogy nem csak hogy kész lesz, de még a minőség is garantált. – Hatalmas kő esett le a szívemről, mert amíg ő hatásszünetet tartott, addig én majdnem elájultam, hogy nem jönnek össze a terveink.

- Hű, te vagy a legjobb! Köszönöm!

- Nincs mit. Megyek is, és összehívom a csapatot. Szia Dorothy! – Nem várta meg, amíg én is elköszönök tőle, egyszerűen csak kinyomott.