Love in the Palace

Partytime

Óvatosan hanyatt döntött, és közben megsimogatta a hátam. Rámosolyogtam, és megcsókoltam, a nyomasztó érzés teljesen elpárolgott belőlem. Már csak Danielre koncentráltam, és az építő energiára, ami körülvett minket. A herceg jelenléte egyértelműen jó hatással volt rám, akárcsak a közelsége. Rá összpontosult az összes figyelmem, ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz fizikálisan és lelkileg is.

- Szeretlek - suttogtam, az idő közben teljesen besötétedett szoba csendjébe.

- Én is. Mindennél jobban - lehelte az ajkaimra.

Magunkra húztam a takarót, mert fázni kezdtem egyszál törülközőben.

- Fázol? - kérdezte.

- Kicsit, de tűrhető.

- Engedd, hogy felmelegítselek.

- Na jó, ez volt életem eddigi legnyálasabb felkérése. – Hangosan felnevettem, mire Daniel vigyorogva a fülem mögé tűrt egy kósza tincset.

- Na, ne fikázz, pont kapóra jött.

- Kapóra mi? – Nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak úgy, mint a vadalma.

- Ühüm.

Daniel visszatért az ajkaimhoz, amit egy cseppet sem bántam, addig is csendben volt. A derekamat simogatta, egyre hevesebben. Végleg kibújtattam az ingből az izmos felsőtestét és a karját. Szája a kulcscsontomon kezdett vándorolni, egyre feljebb és feljebb jutott, míg végül elérte a fülem mögötti területet. Felnyögtem. Ajka mosolyra húzódott, majd visszaemelte őket az enyémre. Szenvedélyesen húztam magamhoz, és a hajába túrtam. Finoman megcsikizett, amitől belenevettem a csókba.

- Ez most kihívás? – kérdeztem.

- Veheted annak. – Daniel alattomos módon vállat vont, mint aki teljesen biztos a sikerében. - Csak tudod mi a szívás? Én tudom a gyenge pontod, de te nem tudod az enyém.

- Majd meglátjuk - lelöktem magamról, és a lábához nyúltam. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy azzal célt érhetek. Ahogy végig húztam egy ujjam a talpán, rögtön megrezzent. Őrült erővel kezdtem cirógatni, de nem sokáig hagyta magát, felkapott, aztán elhúzott, és visszatámadott. Ijedtemben felsikoltottam, mire ő meg a káromon nevetve folytatta.

- Ne! Hagyd abba! - visítoztam.

- Akkor döntsd el, mit akarsz.

- Hagyjál. Daniel, esküszöm rád fekszek!

- De félek! Kábé az én testsúlyom negyede vagy.

- Azért bármennyire jól esik a bók, annyira nem vagyok vékony.

- Dehogynem.

- Pedig nem – ráztam meg a fejem. Nem voltam benne biztos, de Daniel nem tűnt valami nehéz embernek, függetlenül attól, hogy azért eléggé izmos volt.

- Na, mennyi az annyi?

- Hagyjál már! Nem fogom megmondani.

- Miért nem? Nem nevetlek ki, ne aggódj.

- De nem érdekel, hogy kinevetsz, vagy sem, egyszerűen csak nem mondom meg, és kész.

- Jó, én nyolcvan kiló vagyok.

- Akkor nem még fele annyi sem, mint te.

- Rendben, de azért olyan vagy, mint egy tollpihe.

Daniel újra a pont felé kezdett közelíteni, de fogtam magam, és ezúttal tényleg ráültem.

- Szóltam. – Néztem le rá szigorúan. Nem nagyon hatotta meg a helyzet, mert úgy nézett rám, mint aki egyáltalán nem vesz komolyan. Sőt, valójában egyáltalán nem is vett komolyan, ezt pedig pontosan ki tudtam olvasni az alattomos vigyorából.