Love in the Palace

Utószó

Érdekességek a történettel kapcsolatban:

1. Liam eredetileg nem szerepelt volna a történetben.

2. Az A régi palota fejezetben, a korábbi változatban Thea volt a kétezredik szó, most már csak egy "az".

3. Sia és Ash egy ideig beszélgettek egymással Messengeren, de Sia még nem állt készen egy kapcsolatra.

4. Thea azért borult ki annyira azon, hogy Daniel elment, mert túl szorosan kötődik Dannyhez, és kudarcként élte meg, hogy lehet másodjára hagyják el két héten belül.

5. Danielt eleinte egy tipikus bunkónak terveztem.

6. A pár a történet végiéig csalta volna a másikat. (Értelem szerűen Doroty Tommal, Daniel Lindseyvel)

7. Doroty, és így az ikrek is, június 27-én született.

8. Halye nevét Héjlínek kell ejteni, születésekor rosszul anyakönyvezték, és nem kértek helyreigazítást, mert így különlegesebb.

Köszönetnyilvánítás helyett utószó:

Eredetileg itt egy köszönetnyilvánítás volt, most viszont kissé átvariálom, mert valahol nekem is el kell búcsúznom (most már talán tényleg időszerű is lenne) Dorotytól és Danieltől. Ez a két siheder megváltoztatta az életem, lehet, hogy csak egy kifejezetten minimális mértékben, de nekik köszönhetem a Wattpad "karrierem".

Amióta az eszemet tudom, hercegnő akartam lenni, és legalább azóta keresem is az ezzel a témával foglalkozó "szakirodalmat" is, azonban Meg Cabot, bár zseniális, sokadjára már nem olyan izgalmas. A Disney hercegnőkből sem lehet kinőni, de egy idő után megkopik az érdeklődés irántuk, ami meg még inkább szembetűnő, így majdnem felnőtt fejjel, hogy rendkívül félelmetes képi világgal dolgoztak a múlt században - mintegy mellékesen megjegyezném. Forrásként jelölném még meg, vagy inkább inspirációként az Én, és a hercegem című filmsorozatot. Imádom, és talán pont azért, mert felnőtteknek szól, kevésbé nőhető ki. Azt meg, hogy még van benne valami izgalmas, annak tudom be, hogy még nem néztem meg elégszer - még akkor sem, ha néhol idézni tudok belőle részleteket.

Long story short, amikor 2018-ban nekiültem ennek a sztorinak, és (A) azt sem tudtam, hogy befejezem-e, (B) hogy egyáltalán mit akarok beleírni, (C) hogy érdekel-e bárkit, nem titkolt szándékom volt, hogy leginkább a magam szórakoztatására írtam. Éppen ezért jár Neked (hogy a Bridgertont is megemlítsem, bár abból még nem tudtam ekkor inspirálódni) Nyájas Olvasóm, a hatalmas köszönet (hopp, mégis csak köszönetnyilvánítás), hogy a "kezedbe vetted" ezt a történetet, és ha ezt most éppen olvasod, gyanítom, hogy a végére is értél neki. Elmondhatatlanul sokat jelent nekem, hogy van, akit érdekel az a zagyvaság, amit begépelek. És higgyétek el, azok után, hogy visszaolvastam mindezt, még jobban becsüllek titeket, főleg azokat, akik az eredeti verziót olvasták. Hogy miért van az, hogy ez ennyi emberhez eljutott? Fogalmam sincsen. Esetleg ha ti tudjátok, hogy mi a titok, írjátok meg, kérlek.

Aztán nem csak, hogy befejeztem, de szépen lassan megalakult egy storyline, egy egészen elfogadható storyline, és független attól, hogy nem túl mély értelmű, mert valljuk be, arról szól, hogy ezek ketten összeházasodnak, de koherens, még azt merem állítani, hogy értelmes történet kovácsolódott belőle.

Doroty és Daniel nem csak arra tanítottak meg, hogy milyen, ha befejezek egy történetet, de arra is, hogy hogyan szeretnék szerelmes párokról írni. Amikor belekezdtem a LITP-ba, két történetem már futott, mégis ezt fejeztem be legkorábban (és a legelsőt legkésőbb), azt hiszem azért, mert élveztem, amiről írtam. Azt is megtanultam, hogy nem árt, ha van egy plot line, aminek adott esetben vannak is már előre kidolgozott részei. És mivel emlékeim szerint volt olyan, hogy kisebb blokk miatt nem tudtam a magamtól elvárt időben feltölteni részt, azt is megtanultam, hogy jó, ha megvárom,amíg befejezem a sztorit, és utána dobálgatom ki a fejezeteket az éterbe (ami tudományosan bizonyítottan nem létezik).