Love in the Palace

Esküvő

Reggel óta ezerrel süt a nap, olyan melegem volt már csak egy darab köntösben is, mintha egy téli, tetőtől talpig bársony, hosszú ujjas ruha lenne rajtam. A melegnek viszont most kivételesen örültem, ugyanis gyönyörű időt sikerült kifogni, még úgy is, hogy nem az időjáráshoz igazítottuk a napot. Egy árva felhő sem volt az égen, és úgy tűnt, csak a palota forrósodott fel teljesen, a napsütés miatt, kint nem olyan halálos, mert ott azért fújt a szél, vagyis inkább csak lengedezett.

Reggeli után kicsit körbenéztem, és elégedetten láttam, hogy mindenki az esküvőnkre készül. Daniellel nem találkoztunk reggel sem, és azt hiszem, ez szándékos, hogy ne vonjuk el egymás figyelmét. Mindenhol az utolsó simításokat végezték, evőeszközöket fényeztek, festményeket poroltak, néhol még ablakot is pucoltak, persze az egész ironikusan nézett ki, miután már teljes díszben úszott a palota. A lagzira kivételesen nem a báltermet neveztük ki fő helyszínnek, hanem azt, amelyiknek közvetlen összeköttetése van a kerttel, ahova a polgári esküvőt terveztük, és ahonnan ki fogok vonulni miután visszatértünk a katedrálisból, nem mellesleg ennek a teremnek volt a legnagyobb befogadóképessége az egész épületben. A feldíszített helyiség nagyon meggyőzött arról, hogy mindent kézben tartanak. Priscilla a korai óra ellenére mosolyogva fogadott, magamhoz húztam, és előre megköszöntem neki. Hiszen már most sokat köszönhettem neki.

A torkomban dobogott a szívem, ahogy a fehér ruhakölteményben álltam a palota előcsarnokában. Egyedül voltam meg a két ajtónálló, akik arra vártak, hogy kinyissák nekem az ajtót. Mindehhez az én jelzésemre lett volna szükségük, de én még várni akartam. Biztos voltam abban, hogy hozzá akarok menni Danielhez. Biztos voltam benne, hogy ezt akarom, de valahogy a lában mégsem bírt megmozdulni. Arra gondoltam, hogy már hányszor megtettem volna az utat a székesegyházig, ha nem kellett volna köré keríteni ezt a felhajtást, és ez nagyjából sikerrel, de megnyugtatott. Tudtam, hogy az ajtó túloldalán ott vár az egyetlen ember, akivel meg akarom osztani az igazi érzéseim, és akivel most nagy valószínűséggel osztozok ezeken az érzéseken. Ez végre erőt adott, szolidan intettem a kezemmel, megragadtam a szoknyám elejét, vártam, hogy a főbejárat mindkét szárnyát kinyissák, és a fehér hintóba beszállhassak.

Először a jobb szárnyon át megláttam a négy fehér arab telivért, aztán a bal ajtó kinyitása után a hintó, és az előtte kissé zavarodott tekintettel álló Danielt is. Ahogy találkozott a tekintetünk, az arca kisimult, felsietett a pár lépcsőfokon, hogy lesegítsen a lépcsőn. Kiléptem a küszöbre, és megpördültem, Daniel elégedetten vigyorgott, a szája a füléig ért, a karját nyújtotta felém, én elengedtem az egyik felét a szoknyámnak, és így odaléptünk a hintóhoz. Kissé szerencsétlen volt a helyzet, ugyanis a hatalmas szoknyával igencsak nehezen sikerült beszállnom. Először Daniel próbált meg feltolni, de azzal nem jártunk sikerrel, aztán a kocsis tolni akart, Daniel húzni, viszont azzal az volt a probléma, hogy a kocsis, akinek becsületére legyen írva, hogy nem akart letapizni sehol, pont emiatt a legesetlenebb helyeken talált meg, ahol természetesen nem tudott kellően megtartani.

- Na jó, ez így nem megy – nyögtem fel. – Maguk ketten! Jöjjenek ide, és fogják meg a szoknyám.

Az ajtónállók összenéztek, és zavartan néztek vissza rám. Nem voltak benne biztosak, hogy valaha is elhagyhatják a posztjukat, de ez az az alkalom volt, amikor meg kellett hozniuk ezt az áldozatot.

- Parancsolom – nyomatékosítottam. – Daniel, te mássz fel, és amikor szólok, akkor kapd el a szoknyám.

- Okés.

- Ön legyen szíves, és fogja meg a fátylam – rámosolyogtam a kocsisra, aki bólintott, és hátralépett.

A két őr megragadta ott a ruhám, ahol mondtam nekik, Daniel pedig felmászott, és onnan figyelt lefelé, várva az utasításom. Megragadtam a kapaszkodókat, az őrök lassan emelni kezdték a szoknyát, úgy, hogy az alja ne fedje teljesen a lábam. A két fokból már a második tetején álltam, amikor éppen szóltam volna Danielnek, hogy vegye át a szoknyát, hogy felléphessek a hintó szintjére, amikor kibillentem az egyensúlyomból. Csak egy gyér sikolyra futott, de a két ajtónálló elkapott.