Love in the Palace

Epilógus

Egy éven belül harmadjára álltam hófehér ruhában, hogy Mr. Taylor kedvére szabhassa rajtam azt. Hosszú, fodros és uszályos volt, aranyszínű hímzéssel, ami a hivatalos koronázási színkompozíciónak számít. Anya a hátam mögött elégedetten bólogatott, amikor szemrevételezett a ruhában. Összességében én is meg voltam elégedve az összhatással, egyetlen egy dolgot kivéve.

- Ne haragudjon fenséged, de ezt, itt kissé ki kell engedni. – A szabó gondterhelten nézett, és hogy megmutassa, pontosan mire is gondol, a derekamnál hadonászott egy keveset a levegőben.

- Ha nem roncsolja a ruha esését, akkor csak nyugodtan - mosolyogtam monsieur Taylorra. Mindkettőnkön kívül esett az ok, amiért még az utolsó pillanatban is módosítani kell, ezért nem haragudtam a férfira.

- Ezért választottuk ezt a fazont, bármennyit lehet rajta alakítani. És az anyag is rugalmas.

- Levegyem, vagy megcsinálja így?

- Levenné kérem? - Kibújtam a ruha ujjából, aztán kis segítséggel az egészet levettem. Charlotte egy bársony köntöst adott rám.

- Reméljük holnapig már nem fogok nőni - mosolyogtam.

- Azt is megoldjuk, de ne aggódjon, már nem fog, csak egy minimálisan, azt pedig a ruha tudja kompenzálni.

- Remek hír. Akkor végeztünk?

- Igen, köszönöm szépen. Holnap találkozunk a koronázás előtt.

- Pontosan - mosolyogtam a szabóra, aki kézen csókolt engem és anyát is. Ketten hagytuk el a próbatermet.

- Hogy érzed magad? - kérdezte anyu.

- Izgulok.

- Egy tízes skálán mennyire?

- Tizenkettő. Nem jó ez így, miért holnaputánra vagyok kiírva? - kérdeztem elégedetlenkedve, mintha anya tehetne róla.

- Mert így sikerült.

Bólintottam, bár kellemetlenséget okozott, azért örültem, hogy már a finishben vagyunk. Az állapotom már jócskán nehéz volt viselnem, és csak percek kérdése volt minden.

Benyitottam a szobám ajtaján, és levágtam magam a hintaszékbe, az új szerzeményem volt, miután a babzsákot már nem tudtam használni, ugyanis nem tudtam belőle felkelni, és különben is úgy tűnt, az Daniel területévé avanzsálódott át. Az íróasztalomra néztem, és elmosolyodtam a kollázs láttán, amin a dubai nászutunk lett megörökítve. Daniel és én vidáman vigyorogtunk a tengerparton, a reptéren, és körülbelül mindenhol, hiszen mérhetetlen boldogok voltunk mindketten, hogy kiszabadulhattunk a hétköznapokból, és hogy úgy igazán kettesben vagyunk, anélkül, hogy felismernének.

Azóta sem láttam annyi szívecskét Instagram poszton, mint a képünkön. Illetve talán Daniel oldalán, mert a "majdnem király" szelfik kivágják a biztosítékot. Mindenki, de tényleg mindenki minket figyelt az utóbbi időben, és teljesen jogosan. Az egy év nem telt el úgy, hogy ne lett volna valami nagy esemény a családban.

Sierra szeptemberben betöltötte a tizenötöt, emiatt elég nagy partit csaptunk neki. Októberben a szokásos Veterán-nap alkalmával az volt az attrakció, hogy Daniel megtanult vadászgépet vezetni, méghozzá azt a tizenöt darabot, amivel a hadsereg bővült a jeles nap alkalmával. Novemberben Hayle és Chris hivatalosan eljegyezték egymást. December közepén robbantottuk a bombát, hogy úton a következő trónörökös, amikor már elkerülhetetlen volt a tovább titkolózás. Januárban fokoztuk azzal, hogy nem csak egy baba érkezik. Februárban, Valentin-napon készítettek Daniellel és velem egy egész órás interjút, amiben körülbelül mindent elmondtunk a kapcsolatunkról, persze csak azt, ami publikus volt. Hayle és Chris márciusban összeházasodtak, kisebb volt az ő esküvőjük, mint a miénk, de ugyanolyan szép. Áprilisban, a nászút után Hayle elhagyott minket, és letelepedett Chrisszel egy vidéki birtokon. És még valami, ami sokkal meghatározóbb történt májusban. Anya és apa bejelentették, hogy lemondanak a trónról a javamra. Így most, júniusban itt volt az ideje a koronázásnak.