Az egész Vörös Sereg kint van a Fekete Bázis falainál és várnak Tord szavaira...
~Vajon mikor is kezdtem el ezt a hadsereget vezetni? És miért? Gondolkoznom kell. Á, meg van! Paul és Patryck már összeházasodott és Edd hívott meg élni a házába, amit örökölt a szüleitől, akik azelőtt pár hónappal haltak meg. Én akkor azt mondtam, hogy adjon még pár napot, mert a két apámmal kellett megbeszélni, hogy mi lesz velünk, mert hírtelen mindketten a családjuktól kaptak sok pénzt és nekem eszembe jutott a gyerekkori álmom. De ehhez kellettek a fiúk, közben megfeledkeztem, mert olyan jó volt. Pár atom jó kalandot éltünk át és elszaladt az idő. Végül úgy kellett döntenem, hogy egyedül visszamegyek és megalapítom Paul-lal és Pat-tal az "Otthonunkat". Valamiért nagyon sok ember jelentkezett katonának, pedig nem is igazán mondtuk senkinek. Aztán épült a Vörös Otthon és egy rivális hadsereg jelent meg, de nem kavartuk egymás vizeit, viszont egyszer csak egy fenyegető levelet kaptunk és akkor mentem el a robotért vissza. És azóta idáig jutottam el. Mondjuk azt, hogy visszaszereztem a barátaimat és megismerkedtem egy félőrült lánnyal, aki eddig kitűnően teljesít a seregben. Pont ezért akarom, hogy ezt a háborús szakaszát lezárjam az életemnek és visszamehessek a barátaimhoz.~ Vörös Vezér a szájához emeli a vókitókit és kiadja a parancsot a támadásra. Pillanatokon belül elszabadul a pokol. Villogó fények a folyóson és lövöldözések.
-Most mi lesz? Én nem tudom mit csináljak!
-Tom, csak maradj biztonságban, avagy mellettem. Én megvédelek és biztosítom, hogy a többieknek sem lesz baja.-Tord egy puszit adna a pici alkesz fejére, de inkább visszahúzza a fejét.-Gyere, kiviszlek.-Fel kell és int neki. A vezér odafigyel arra, hogy ne kerüljenek katonák közelébe és össze-vissza kószálnak.
-Tudod merre kell menni?
-Úgy gondolom, hogy igen, de nem vagyok benne biztos. (Csakis neked Johi XD)-kínosan megvakarja a tarkóját, de egy robbanás félbeszakítja és Tom-ot az egész testével védi. A pici elveszti az eszméletét és Tord köhög a szállongó törmelékektől. Tim áll előtte egy rakéta vetővel.
-Végre megölhetlek...
-Nem hiszem.-az ördög szarvú felkap egy marék port és azt ellensége szemébe szórja, addig Tom-ot elteszi a lehető legmesszebb. Mire visszaér a Fekete Vezér is végre lát.
-Ez is egy ilyen mocskos trükk volt tőled, igazuk volt az embereimnek, hogy nekem kellett volna felgyújtani téged, de legalább most láthatom, ahogy a tested lassan pusztul el.-eldobja a rakéta vetőt és két kardot vesz elő. Az egyiket odadobja Tord-nak aki elkapja, de nem igazán érti.-Ma itt te meghalsz. De elmondom a tétet is: Tom.
-Ezt hogy érted?
-Ha én nyerek, akkor én megkapom a Kék Démon DNS-ét, viszont ha te, akkor azt csinálsz vele, amit akarsz, tudom, hogy szerelmes vagy belé.-a Vörös Vezér szúrós tekintettel néz.-Ne aggódj, nem hall minket.
Tom picit mocorog és szemét kinyitja, mert kardok csattogását hallja. Nem kell fel, csak nézi. Nagyon úgy tűnik, hogy Tord fog veszíteni, de ezért miért is annyira aggódik? Talán mert Ő érte harcol? Ez hülyeség, a komi sose csinálna ilyet, mert hiszen utálja. Támad, támad, védd. Mintha egy szabály rendszer szerint haladnának, mintha csak vívnának. Ilyen az középkort ábrázoló filmekben szokott lenni, amikor a két lovag harcol a hercegnő kezéért. De ő nem egy hercegnő, akinek bármilyen lovag segítsége kellene. Ő Thomas, aki szétrúgja bárki valagát. Ahogy látja Tord-ot szenvedni, valami bizsergést kezd el érezni, mintha felhevülne a vére és ölni akarna, de kit? Felkell és az agyát sötétség borítja el, mintha egy szörnnyé változna? Csak lassan halad előre, mintha nem is magát irányítaná, hanem valami belső erő venné el felette az uralmat. ~Miért fáj a komi szenvedése?~ Miközben ezt fontolgatja magában, hírtelen a jobb kezén valami melegséget érez, ami végig folyik rajta. Tim a hasa felé fordítja a fejét és látja, hogy egy kék kéz nyúlt át rajta. Felköhög egy kis vért és érzi, hogy kihúzzák belőle a kezet. Összerogyik és próbálja a véres köhögését visszatartani.
-Hát végül így végeztem, de egy dolgot hadd mondjak: a családom vére még nem halt ki.
Tom lassan magához tér és visszaváltozik emberi formába. Könnyekbe borult szemekkel nézi véres kezét és Tord ölébe borul, aki nehezen fogta fel a történeseket.Szeptember 4.-e. Edd, Matt és Tom visszamentek élni a városba, de Tord maradt a bázison. Rengetegen haltak vagy sebesültek meg, ami papírmunkával jár. Ritkán alszik és eszik. A mai napot is úgy csinálta végig, hogy észre se vette, hogy két apja bement az irodájába. Mikor végzett, csak akkor nézett fel a papír kupac mögül és kicsit kínosan érezte magát.
-Mióta vagytok itt?
-Már 8 óta, jelenleg 19:24 van.
-Sajnálom, majd holnap...-Paul felkell a fotelből, amiben eddig ült és megpofozza fiát.
-Te Törpe! Ha 10 perc múlva nem leszel a repülőn, amit szerveztünk neked, akkor félbe hajlítalak!
-Mégis hova mennék?
-Vissza anyádba, ha ilyen hülyén viselkedsz továbbra is! VISSZA EDDSWORLD-BE!-ezzel kiteszi fiát az irodából, de utána dob egy táskát.-Ebben van minden: pénz, hentai és a gyűrűk te zseni. Ha nem kéred meg Tom kezét jövő tavaszig, akkor búcsút mondhatsz a katonaságnak.
~Ez a rész kicsit összekapott, de ne aggódjatok, mert ezután minden lesz. Remélem, hogy tetszett és továbbra is velem maradtok. Én Ella vagyok és maradok a jövőben is. Bye~
ESTÁS LEYENDO
Nem Vég, hanem Új Kezdet [BEFEJEZETT]
Fanfic"Kérlek, légy az életre szóló szövetségesem, akivel igen boldog lehetek és én is boldogságot okozhatok neki. Legyünk olyanok, mint két fél. Egymás nélkül létezhetünk, de nem kapunk egy egész képet máshogy, csak ha együtt vagyunk! Legyünk a Hold és a...