Másnapos Aznapos

26 2 0
                                    

Tom hatalmas fejfájással kezdi az új év első ébredését. Fogalma sincs, hogy hány óra, vagy tegnap és ma hajnalban mennyit ivott, de egy emlék tisztán van a fejében: ő és Tord ismét egy pár. De most ehhez hogyan is kezdjen neki. Először is bemegy a fürdőszobába, oké, beszédeleg, és előkeresi a szekrényből, aminek az ajtaja a tükör, a fájdalomcsillapítót és akkor már a csapból is iszik vizet, így egyszerűbb. Nehezen megy le így is a torkán, de jobb, mint enélkül. Megtámasztja magát a mosdó kagylón és miután a feje kitisztul, felnéz és eldönti egy pillanat alatt, hogy szörnyen néz ki így is. Látja, hogy van egy kis borosdája és előveszi a borotvát is, majd miután magára kente a habot, levágja a kicsi szőrszállakat. Megmossa a fejét, de karikás szemein ez nem segít. Egyszerűen csak hagyja és kimegy, hogy magára vegyen valami göncöt, mert reggeliznie kéne. Mivel alsó nadrág már van rajta, ezért felveszi az egyik kopott fekete nadrágját és a kék pulcsiját, ami nem mostanában volt rajta. Ágya alól előveszi ska stílusú csukáját és kimegy. A folyosón még mindig csend van nagyjából, csak az étkező felől lehet hallani beszélgetést, ami nevetéssel van megfűszerezve. Tom is elmosolyodik és elindul a hang irányába. Az étkező ajtajához érve, ott lát mindenkit, még Marcus-t és Sigrid-et is, a kislány a 'bátyust' zargatja valami mesével, hogy nézzék meg együtt, mert Pau és Pat sose bírják ki. A felnőttek valami másról beszélnek és az a vicces téma. Tom leül Tord mellé egy szó nélkül, még mindig kissé fáradt.
-Jó napot Jehova. Kipihented magad?-ad egy puszit a fejére és visszafordul tányérához, amin rántotta van.
-Fogjuk rá. Kapok a tiédből?-egyszerűen kiveszi Tord kezéből a villát és egy kösz félét is elmormog két rágás közben. Edd kimegy egy pár pillanatra, mert a tea víz valószínűleg eléggé megmelegedett. Matt csak néz utána és sokkal boldogabb, mint volt.-Mi történt?
-A tegnapi bonyodalom után rájött, hogy élni kell és adott esélyt.
-Jártok?-a bowling golyó felvonja szemöldökeit és ahogy csökken a figyelme, Tord visszaveszi a villát és folytatja az étkezést.
-Nem, csak udvarlunk egymásnak. Bár ő ügyesebb, mint én. Tényleg Tord, mi van a fogollyal?-ha csak ennyit mond bárki, mindenki tudni fogja, hogy Federic Nison a téma, aki a Fekete Seregben szolgál, pedig csak 14 éves. Vajon hogyan kerülhetett oda?
-Nem viseli jól, hogy be van zárva egy cellába, de nem keresi senki. És nem hajlandó elmondani, hogy mégis így mi értelme megszökni. Itt van fűtés és kap kaját.
-Lehet hogy ő neki kell valakit megkeresnie.-mindenki rá néz kerek szemekkel és ekkor ér vissza Edd, egy csészével, amiben már a tea van.
-Hova tűnt a kóla? És miért tea?-Tom közben ismét elveszi a villát és Tord kezd ideges lenni.
-Tom, délután 5 van. Brit vagyok és ha jól tudom te is és Matt is.-a 3 férfi ránéz a másik 3-ra, akik meg egymásra és jót nevetnek mind. Marcus-t közben sikeresen elrángatta Sigrid mesét nézni és kimennek.

Mint amikor ideértek, Tom ismét Tord-dal él egy szobában, mert hát ugye az utóbbi pár napban kellemesebb volt a raktár. Mintha nem lett volna semmi, úgy folytatják ezt. Amíg Tord készít egy kis forró csokit, addig Tom meg a TV-nél állít be valami dolgokat és rákeres a Tokyo Mew Mew-ra. A hentai és a yaoi fanatikus eldöntötte, hogy kipróbálnak valami mást is, hátha találnak valamit, amit nézhetnek együtt. Mert hát a yaoi nézés közben folyton az volt, hogy Tord nem értette, mert hogy ő soha nem tenné így, ahogy azok az anime fiúk. A hentai meg Tom-nak volt egyszerűen túl durva.
-Komi, mikor lesz kész a csoki?
-Nyugi van Thomas, csak forró és egy kézzel nem is olyan egyszerű, mint gondoltam.-érezhető, hogy ez egy enyhe segítség kérés. Tom felkell a földről, pedig már kényelmesen be is tekerte magát a pokrócba. Felveszi a saját italát és óvatosan vissza viszi, szerelme mellett haladva.
-Szeretlek.
-Én is téged. De ha közelebb jössz, akkor rád fog borulni.-ránéz a forró csokira és a komi érti az utalást. Leülnek a TV elé és magukra teszik a pokrócot, majd egymásra dőlnek és Tom a távírányítóval elindítja a videót.
Pár rész megnézése után Tom elaludt úgy, hogy még félig tele van a pohara. Tord nyom egy puszit a homlokára és mivel nem tudja felemelni, ezért csak a földön maradnak és ott fekteti el a kis ananászt.

~Ella~

Nem Vég, hanem Új Kezdet [BEFEJEZETT]Onde histórias criam vida. Descubra agora