Nem Vég, hanem Új Kezdet [BEFEJEZETT]

Beszélgetés egy anyával

Mostantól gőzerővel halad ennek a csapatnak a története a vég felé, de vannak még elvarratlan szálak, amiket helyre kell hozniuk. És az egyik ilyen az, hogy Thomas barátunknak kell beszélgetnie az anyával. Hogy ne lőjek le túl sok mindent, amit később szeretnék elmondani, ezért csak egyszerűen: Tom és anyja összevesztek még igen régen, és azóta nem olyan jó a kapcsolatuk.
A következőket én mind hallottam a résztvevőktől, szóval a hitelesség az meg van. (Igen, mint Ella fogok mesélni) Tom azon a reggelen igen feszült volt, de nem volt más választása, erről végre beszélnie kell és kihúzott háttal, büszkén kellett anyja elé állnia, aki a sárga ház egyik kisebb vendégszobályában foglalt helyet, mert beköltözött, hogy szemmel tartsa Tom-ot.
A volt-Jehova tanúja a bizonyos ajtó előtt megtorpant és összerogyott a szőnyegre. Félt. Hiába volt az, hogy lázongott, nem hallgatott anyjára, de sose mondta meg neki szemtől szembe azt, hogy mit is érez valójában, hogy mennyire fáj még a mai napig apja halála, hogy nem fogadta el legjobb barátait, főleg Tord-ot, csak azért mert Fīreson. Na és? Az emberek változhatnak, és egy családon belül sincs két ugyanolyan. Ezért nem érdekelte, hogy Tord mégis honnan van. De az is bántotta, hogy ténylegesen az ÉRZELMEIRŐL hallgatnia kellett, hogy milyen életet képzelt el magának.
Nem volt senki más a házban, csak ő és anyja. Idegőrlő. Mégha más ott lett volna, könnyebb is lehetett volna együtt bemenni és elmondani fel percben mi van, aztán kimenni. De így biztos volt, hogy több lesz, szinte érezte, hiszen ismeri anyját.
Mindegy is. Felkelt és megtörölte arcát, mert úgy érezte, hogy könnye is kifolyt.
Neki ezt tényleg meg kell tennie? Gondolkodott, miközben kezét ismét a kilincsre tette. Aztán mintha egy külső erő tette volna vele, megfordította. Így már nincs visszaút, be kell mennie.
Az ajtó nem nyikorgott, de Tom léptei elég hangosak voltak, hogy az eddig olvasó anya megforduljon és fiára figyeljen. Talán ő is tudta, hogy eljön ez az alkalom, szinte elkerülhetetlen volt.
Tom összeszorította a fogait, ökleit és miután sóhajtott, kimondta: "Én és Tord összeházasodunk, ha tetszik, ha nem. Én őt szeretem. Nem érdekel, hogy ott leszel e vagy sem. Felnőtt ember vagyok." És ekkor a bowling golyó olyan dolgot tett, ami váratlan volt Thomas számára. Odament fiához és egyszerűen neki dőlt. "Thomas, tudom, és büszke vagyok rád, hogy végre felnőttél." Mindegy is volt, hogy mit tud és mire is büszke pontosan, mert Tom elsírta magát és leguggolt hozzá, hogy át is tudja ölelni.

~Igen, végre itt van Tom anyja is. Ez egy ilyen rész, kiszerettem volna próbálni.
Ella vagyok, találkozunk a kövi részben, fahéjtekercseim! Puszi <3 ~