Just Friends!?

Part 2

Van valami csodálatos ebben a jelenségben, ahogy a nap elköszön tőlünk, hogy átadja helyét a sötétségnek. Ahogy kigyúl nyomában a horizont, mintha ezer fáklyát dobnának a világ peremére. És ez lángba borítja az elmémet, ilyenkor úgy érzem a lelkemben is az a tűz lobog. Nem jött álom a szememre, nem vagyok félős fajta, de rettegtem a holnapi naptól. Az első nap az új iskolában... Kezdődik elölről minden, a szemétkedés, gyűlölködés, megbélyegzés, csak azért mert más a külsőd mint nekik. Nem tudtam elaludni egy percre sem, pedig minden erőmre szükségem lenne ahoz, hogy átvészeljem ezt a napot. Nem reggelizek, nem vagyok éhes, a szüleim nem nézik jó szemmel de nem szólnak érte, amiért most nagyon hálás vagyok nekik. Apám visz el a sulihoz, út közben egy szót sem szóltunk egymáshoz, nem valami rózsás a viszonyunk. Elköszöntem tőle és egy ideges sóhaj kíséretében bementem a robosztus épületbe. Belülről nem volt valami nagy szám, fehér falak és rajta fehér csempék egyedül a szekrények rikítottak harsány kékben. "Remek, még beleolvadni sem tudok a környezetbe" gondoltam. Ahogy végigsétáltam a folyosón egyből kényelmetlenül éreztem magam. Mindenki engem bámul, a szemükben egy kérdés tükröződött "Ki a fene ez?". Bárcsak tudnék válaszolni, de magam sem tudom. Bementem az irodába ahol eligazítottak, kaptam órarendet és sok sikert kívántak. Megkerestem az adott termet ahol az első órám lesz, nem akaródzott bemennem, de mégis megtettem. Beléptem minden fej felém fordult, undorodó grimasz jelent meg a képükön, és nekem felfordult tőlük a gyomrom. De eddig tartott, csak egy másodpercig szenteltek figyelmet nekem, mert ahogy elnéztem épp más elfoglaltságuk volt. Ami egy vékony védtelen fiú személyében nyilvánult meg. Lökdösték egyik kézről a másikra, amíg el nem esett. Biztosra veszem folytatták volna tovább is, de belépett a terembe a legszigorúbb arcú tanár akit valaha láttam. Végignézett rajtam, savanyú grimaszt vágott majd megkérdezte én vagyok-e az új diák. Igennel feleltem majd elküldött a leghátsó padok felé ahol már csak egy szabad hely volt. Leültem, körbenéztem a teremben, mindenkinek csak a hátát láttam és észrevettem, hogy elöttem az a vékony elesett fiú kuporog akit az elöbb lökdöstek. A fejét lehajtotta a padra a testét összehúzta, mintha el akarna tünni, mintha egy kis ponttá akarna zsugorodni, hogy többé senki se vegye észre. Sajnáltam.
Már majdnem véget ért a nap, és engem még nem szóltak meg. Lehet itt most más lesz? Elmélkedtem. De úgy látszik elszóltam magam. Épp torna órára öltöztünk át mikor bejöttek a "menő csávók". Odaléptek hozzám végigmértek, nem mondanám, hogy nagy fölényben vannak velem szemben, sosem voltam egy gyenge gyerek. A főkolompos még egy lépéssel közelebb jött hozzám és gúnyosan megkérdezte - Eltévedtél a cirkuszba menet? Nálunk nem szokás úgy kinézni mint egy kifestőkönyv - nézett hátra barátaira miközben nevetett a saját viccén. Belenéztem a szemébe és megpróbáltam balhé nélkül elsimítani a dolgot. - Figyelj, nem szeretnék konfliktust, én nem szólok hozzátok és ti sem hozzám, oké? - öszintén nem akartam bajt, csak azt akartam legyen vége a mai napnak.
- És mi lenne ha felmosnám veled a padlót?- kérdezte dühösen.
- Hát annak nem örülnék az biztos, de ebbe nekem is van beleszólásom- és lövök felé egy idegesítő félmosolyt.
Ebben a pillanatban megragadja a vállam és be akar húzni egyet, ám én fürgébb vagyok nála elhajolok és én viszem be az első ütést, amitől megtántorodik aztán ettől még nagyobb haragra gerjed. Elkapja a pólóm és kapok egy balhorgot érzem, hogy a szám felreped. Ettől már én is begurulok és minden erőmet összeszedve behúzok neki eggyet amitől elesik, elterül a földön, a sleppje felvakarja a földről és biztos vagyok benne, hogy még nem lett volna vége de megszólalt a tanár  sípja ami az óra elejét jelzi. A tanárok ma két életet is megmentettek a pontossággal. A tahó meg a bandája felém fordult és nekem szegezi az ujját - Még nem végeztünk- fenyegetőzött. S megindultak kifelé, az ajtónál állt a sovány srác aki nem nézett senkire, próbált meghúzódni.