Just Friends!?

Part 21 (pilots)

El sem hiszem, hogy Jane ekkora szemét és hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozott... És valamiért nem tetszett ahogy Josh reagált. Lehet, hogy megbántottam? Dehogy... az lehetetlen, mert ugye én csak az igazat mondtam. Ugye?? Én már nem tudok semmit sem.
A további pár napban próbáltam hívni Josht, de mindíg más vette fel és közölte, hogy sok a dolga. Minden esetre most hazafelé tartunk az autópályán, úgyhogy nemsokára, megtudom mi baja van.

------

Napokig a szobámban rostokoltam, megmondtam a szüleimnek, hogy ha Tyler hív mondják neki sok a dolgom. Nem akarom hallani a hangját, ugyanakkor akarom, nem akarom látni,mégis szenvedek, mert nincs mellettem. Gondolatimból a csengő ránt ki, morgok egyet és a másik oldalamra fordulok. A szüleim a hugommal együtt elmentek ebédelni, de én passzoltam a lehetőséget. Megint megszólal a csengő aztán újra. Nem érdekel, csak azt akarom menjen el és hagyjon egyedül. Mostmár dörömbölnek, egy mérges sóhaj után lemászok az ajtóhoz. Egyre hangosabban dörömbölnek rajta.
- Megyek már, megyek.... jézus, de sürgős...
Szélesre tártam az ajtót és egy összezavarodott képű Tyler állt velem szemben.
- Josh - sutottogta és a szinte rám vetette magát.
Akármilyen szomorú is voltam miatta, nem tudtam megállni és szorosan a karomba zártam. Ott álltunk percekig miközben a hideg levegő az arcomba süvített. Elkeztem hátrafele lépkedni, miközben Tyler még mindíg a karjaimban volt és a lábammal becsuktam az ajtót. Tyler a nyakamba fúrta az arcát, forró lélegzete  csiklandozta a bőrömet. Egy percet annak szenteltem, hogy csak rá figyelek. Arra ahogy a hideg teste felmelegszik a karjaimban. Hogy a puha haja, szél és eper illatú. Hogy szakadozva kezd el lélegezni mikor kis körökkel a hátát simogatom. Istenem, hogy hiányzott nekem ez a fiú...
Majdnem el is felejtettem, hogy miatta vagyok szomorú, majdnem. Ezért el is léptem tőle és egy szó nélkül a nappaliba mentem.

( A fenti kép az én kreálmányom, gondoltam megosztom veletek. Sorry a rövid részért :( )