Just Friends!?

Part 30

A fejemben csak egy név visszhangzott Josh Josh Josh...
Félek. Félek, hogy elszúrtam mindent, hogy látni sem akar, félek beismerni az érzéseimet. Mit fognak hozzá szólni az emberek, a szüleim, a csapatom. Mert szeretem Josht ehhez kétség sem fér, de ez rossz, de hogy lehet valami rossz, mikor ennyire jól esik? A feszítő érzés a torkomban nem akar elmúlni, ki kell jutnom az iskolából, el kell rendeznem magamban mindent. Amint elindulok az ajtó felé, Josh hangja csapja meg a fülem.
- Nemtudom Bren ez az egész zavaros... egyik pillanatban megcsókol a másikban elrohan, csak tudnám mi jár a fejében.
- Mérges vagy rá?
- Persze... te ezek után nem lennél? Totál idiótát csinált belőlem.
- És meg fogsz neki bocsátani?
- Nem hiszem, hogy valaha is beszélni fogunk még - sóhajtott szomorúan.
- De ha beszélnétek akkor megbocsátanál neki?
- Talán, nem'tom, attól függ...
- Mitől?
- Hogy bocsánatot kérne-e és hogy milyen módon kérne bocsánatot.
- Feltételeid is vannak?
- Még szép.
- Amiiiik??
- Ha mindenki előtt elmondaná mennyire szeret, mint egy klisé romcsi filmben, akkor talán.
- Josh rosszabb vagy mint egy lány, ez borzasztóan nyálas....
- Hé... nem tehetek róla, hogy élek halok a romantikáért.
- Josh?
- Bren.
- Taco bell?
- Taco bell!
És ezzel kint is voltak az épületből. Egyenesen haza siettem, az edzést is kihagytam, tudom holnap extra köröket kell majd futnom emiatt, de megéri. Este az ágyban álmatlanul a plafont bámultam és próbáltam kisakkozni magamban a dolgokat.

(Szomorúan közlöm lassan véget ér a story, de nem kell félni, mert nagyon sok új ötletem van 🤓🤗 addig is stay with me and stay alive 💀💛👽)