1.

550 20 0
                                    

Miután  vége lett az Xfactornak a Stolen Beat sokat turnézott ByeAlexel meg a USNK-vel. Nagyon elfáradtak és szerettek volna pihenni. Rengeteg újságíró,rajongó lányok és egyéb interjúzással foglalkozó emberek vették körül őket. Nagy volt a felhajtás mostanában körülöttük, tehát eldöntötték,hogy ők el fognak menni valami kis faluba ahol nem zavarja őket senki. Latyák Bence a barátnőjével szeretett volna lenni ezért ők elindultak random egy északi megyébe valami nagyon pici faluba. Búzás Bence 16 éves volt és nem volt barátnője ezért egyedül indult el Baranyába,hogy valami nagyon eldugott helyen legyen ő is. Sok ideje utazott már amikor meglátott egy lányt sétálni az út szélén. Hosszú barna haja hullámosan omlott a vállára, narancssárga Vans cipőt viselt,fekete rövidnadrággal és fekete haspólóval. Kicsit  érdekes volt a stílusa,de Bencének nagyon tetszett. Szólt a sofőrnek,hogy álljon meg. Egyből kipattant a kocsiból és odaszaladt a lányhoz. 

-Hé!-kiáltott rá. A lány kicsit megijedt.-Bocsi nem akartalak megijeszteni csak azt szeretném kérdezni,hogy elvigyelek-e. Egyébként Búzás Bence vagyok.

-Semmi gond. Én Tóth Míra vagyok és nem szeretném ha miattam tennél kitérőt.

-De tényleg szívesen elviszlek.-Bence reménykedett,hogy a lány igent mond.

-Rendben,ha ennyire szeretnéd.-egyezett bele végül Míra. Bence az autóhoz kísérte és kinyitott neki az ajtót. Beültek a hátsó ülésre.

-És te mit keresel itt? Főleg miért egyedül?-kérdezte Míra

-Tehát ismersz minket.Sokat turnéztunk és pihenésre meg persze nyugalomra van szükségünk.-mesélte Bence.

-Itt majd balra-szólt előre a sofőrnek Míra.-Értem. És hol szeretnél pihenni?

-Fogalmam sincs. Igazából valahol egy kicsi faluban ahol nem nagyon ismernek fel.

-Itt megint balra és itt jó lesz köszönöm. Hát figyelj én itt lakom abban a fehér házban. Összesen 60-an laknak ebben a faluban és ők is mind nyugdíjasok. Nem hiszem,hogy felismernének. Szóval ha van kedved akkor lakhatsz nálam.-mondta ki Míra,de rájött,hogy hülyeség ezért kiszállt a kocsiból és automatikus javította magát.-Vagyis bejelentkezhetsz egy apartmanba is de lehet,hogy ott felismernek majd és akkor özönlenek ide a rajongók meg az újságírók.-fejezte be. Mire felnézett Bence ott állt előtte.Jóval fölé magasodott és mosolygott.

-Persze,hogy szeretném. De nem zavarnék?-kérdezte Bence.

-Nem dehogy. Anya elment nyaralni. A húgom táborban van apukám pedig..hát ő már nincs.-mondta Míra

-Ohh sajnálom én nem akartam kényes témába ütközni.-jött Bence azonnal zavarba

-Semmi gond. Régen történt már. Elengedtem. Szóval ha akarsz maradhatsz.-mondtam.

-Maradok.Kiszedem a cuccaimat.-szólt Bence és kiemelt 2 bőröndöt a kocsi csomagtartójából majd a sofőrhöz lépett és közölte vele,hogy elmehet. Míra elindult a házuk felé miközben elvett Bencétől egy csomagot. Míráék egy kétszintes fehér házban laktak aminek hatalmas kertje volt ,benne egy pagodával,egy hintával és sok sok fával meg virággal. Beértek az házba aminek az előteréből 3 felé lehetett menni. Rögtön szembe egy csigalépcső volt amin az emeletre lehetett feljutni. Balra volt a nappali és egy szoba,jobbra pedig a konyha és az ebédlő egyben. 

-Huhh,nagyon szép házatok van.-törte meg a csendet Bence.

-Köszönöm. Hol szeretnél aludni? Van itt lent egy szoba és fent kettő. A lentivel csak az a baj,hogy az anyukámé. A fentiek közül az egyik az enyém,a másik pedig a húgomé. 

-Nekem jó a húgodé is vagy a kanapé.

-Dehogyis. Hogy nézne ki,hogy Búzás Bence a kanapén alszik. Ha már itt vagy akkor nyugodtan aludhatsz az én szobámban. Ott két ágy van. Na gyere menjünk fel.-intettem a fejemmel és megfogtam Bence egyik bőröndjét. Benyitottam a szobámba és letettem a bőröndöt.- Ez lesz itt a tiéd-mutattam az ajtó melletti ágyra. Míra szobája nagyon nagy volt. Fehér bútorok,egy hinta aminek a kötelein virágfüzér és egy hatalmas plüss maci. Két nagy franciaágy amik tele voltak díszpárnával. 

-Megyek letusolok-jelentette be Míra. Bence leült az ágyra és körbenézett. Otthonos volt neki az egész ház. Nem beszélve arról,hogy tetszett neki a lány. Szerénynek gondolta,de amikor elhívta magához aludni ahhoz azért kellett bátorság. Míra végezett a fürdéssel és egy halványkék térdalattig érő ruhában libbent be az ajtón vanília illatot magával hozva.
-Tetszik a ruhád-mondta Bence a lány pedig fülig bevörösödött.
-Köszönöm szépen. A fürdőszoba itt szemben van de van egy lent is. Ha törölközőre van szükséged akkor a tükör melletti szekrényben találod. A ruháidat egyébként nyugodtan kipakolhatod abba a szekrénybe. - mutatott Míra egy közepes méretű fehér szekrényre ami az ajtó mögött állt. Bence bólintott majd elment lefürdeni. Mikor visszajött egy fekete szakadt farmert és egy fehér pólót viselt. A lábán egy naracssárga Vans cipő volt ananászos zoknival. Míra hatalmasat csodálkozott amikor meglátta a cipőt. Tudta hogy Bencének is van valami ilyesmilye de azt bem gondolta volna hogy ugyan olyan mint az övé. Ezen gondolkozott pár másodpercig amikor Bence leült mellé az ágyra.
-Ez most nagyon furán fog hangzani de szeretnélek jobban megismerni. Elvégre sok időt fogunk együtt tölteni.
-Oké. Én is szeretnélek megismerni. - szólt a lány. Soha nem gondolta volna, hogy Bence érzelmeket válthat ki belőle. Ismerte őket és szerette a zenéjüket, de soha nem nézett úgy rájuk. Vagyis rá.
-Akkor kezd te. - mondta Bence.
-Hát Mírának hívnak 15 éves vagyok szeretek olvasni, filmeket nézni, zenélni és lovagolni. Vagy egy 13 éves húgom és egy 20 éves nővérem. Anyukám elutazott valahová a barátnőjivel,apukámat tudod, a nővérem elköltözött és a húgom táborban van. Még valami?
-Jó. Én Búzás Bence vagyok 16 éves. A hobbim a dalszövegírás és a zenélés. Kiskorom óta játszom hangszeren és nagyon szeretem. Latyák Bencével ponzosan ezért alapítottuk meg a Stolen Beatet. De te mesélj még magadról. Érdekes embernek tűnsz.
-Mire vagy kíváncsi? - kérdezte a lány.
-Mindenre. - vágta rá rögtön Bence egy mosoly kiséretében.
-Én kiskorom óta lovagolok. Lóra születtem ahogy anyukám mondaná. Van is két lovunk és mennem kell őket megetetni szóval ha van kedved akkor gyere és később ha szeretnél akkor fel is ülhetünk rá. Vagyis én. De ha akarsz akkor te is. - zavarodott össze teljesen Míra. Bence mosolygva nézte ahogy Míra zavarában a hajával játszik. Bence felállt az ágyról és elindult az ajtó felé. Hátra nézett a válla felett és megszólalt
-Na nem jössz? - kérdezte a lánytól.
-De csak nem gondoltam volna hogy szeretnél lovakkal lenni. Mármint ne értsd félre de te híres vagy és...
-És városi és undorodom az állatoktól?-fejezte be a mondatot Bence.
-Pontosan. Csak nem akartam kimondani.
-Semmi gond. Először én is ezt gondolnám magamról,de nem. Szeretem az állatokat és a lovakat pedig kifejezetten nagyra becsülöm. - mondta Bence és Míra ismét fültövig piros lett. Elindultak az istálló felé mire egy érdekes dologra lettek figyelmesek.

The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT Where stories live. Discover now