The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

37.

06.14. Péntek

Felpattantam a padról,és villám sebességgel Bencééknél termettem. Összeszedtem a cuccomat,és elköszöntem Lillától meg Szilvitől. Nem mondtam semmit,hogy miért megyek el ilyen hamar,vagy hová megyek. Úgy gondoltam Lilla majd elmagyarázza Szilvinek. Az állomásig szinte rohantam. Minél előbb el akartam hagyni Szarvast. Kerültem azokat a helyeket,amiket idefelé jövet is. Hál' Istennek nem találkoztam senkivel. Egy örökké valóságnak tűnt a hazafelé út,és nem tudom mi ütött belém,de nagyon megutáltam mindent,és mindenkit. Csak egy hirtelen fellángolás volt. 

Hazaérve bezuhantam az ágyamba,és aludni készültem volna, amikor egy nagyon érdekes dolgot vettem észre. Rajtam kívül volt még valaki a szobában. Az ablakomban ült,és nem mozdult. Hallottam,ahogyan lélegzik. Felkeltem,és közelebb léptem hozzá. Az egész házban csend volt. Anyáék már régen aludtak. Az alak mellé léptem,és megcsapott az ismerős illat. Bence ült az ablakomban. Nem tudom mit keresett itt, és miért ült teljes sötétségben a párkányon, de nem is érdekelt. Leültem mellé és csak bámultunk kifelé. Bence törte meg a csendet.

- Tudom, hogy láttál ma azzal a lánnyal. Azt is tudom, hogy miért mondtad azokat, amiket mondtál a kávézóban. Azt is tudom, hogy miért küldtél el melegebb éghajlatra, amikor szakítottunk. Átgondoltam a dolgokat, és rájöttem valamire. - mondta Bence halkan. Rám nézett. Nem szóltam egy szót sem. Folytatta, amit mondani akart. - Míra én nem tudlak elengedni téged. Azt, ami volt. Eszembe jutnak az emlékek nap, mint nap. Az, ahogyan megismertelek. A koncertek. A nyár. Amikor összejöttünk. Mindenre emlékszem. Jóra is, rosszra is. Nem szeretek a múltban élni, mert úgy érzem, hogy az nem visz előre. Míra, szerelmes vagyok beléd, és nem fogom megtagadni magamtól az igazmondás örömét. Szerelmes vagyok beléd noha tudom, hogy a szerelem csak egy kiáltás az űrbe, a feledés elkerülhetetlen, valamennyien halálra vagyunk ítélve, és eljön a nap, amikor minden, amin dolgoztunk porrá válik. A Nap elnyeli az egyetlen Földünket, de azért szerelmes vagyok beléd. Minden nap, órában, percben, másodpercben rád gondolok.

- Bence. Én is nagyon szeretlek. Soha nem tudnálak elfelejteni. Ez a két év nekem egy örökkévalóság volt. Egy kínzás. Hiányoztál, és ma fájt, hogy más lánnyal láttalak. Elmentem Szarvasra, hogy helyre hozzam az életem. A barátságaim. A kapcsolatom veled. Aztán pedig hazajöttem, mert beláttam, hogy reménytelen.

- De nem az. Míra... - kezdte Bence.

-Igen? - kérdeztem.

- Mit szólnál, ha ez a nyár rólunk szólna?

- Örülnék neki. Tehát akkor mi most...

- Mi most újrakezdjük.

- Újra. - mondtam, majd megcsókoltam. Bence viszonozta, és így ültünk az ablakomban. A sötétben csókolózva, két fiatal, akik nem tudják mi lesz holnap, és nem is érdekli őket a jövő. A jelenben élnek, és boldogok,hogy egymásra találtak. Nincs szebb dolog a szerelemnél. Ez egy olyan megmagyarázhatatlan érzés, mint amit a gyomrodban érzel, mikor meglátod őt. Mint amikor csak szimplán boldog vagy, de nem tudod miért. Vagy éppen, amikor veled van, és kikapcsolja a telefonját, hogy csak rád fókuszáljon. A szerelem egy elmondhatatlan érzés, amit csak azok értenek, akik benne vannak. Számomra a szerelmet Bence jelenti, és szeretném, hogy ez így is maradjon.