The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

23.

12.25. Szerda

Bencével sokáig beszélgettünk. Már hajnal volt, amikor elaludtunk,de nem együtt, hanem külön ágyon.

Reggel, amikor felkeltem, akkor Bence nem volt a szobában. Kikeltem az ágyból és átmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam,felöltöztem és lementem a konyhába. Sehol nem találtam Bencét. Leültem az asztalhoz,hogy megigyam a kávémat,amikor hirtelen anya lépett be a helyiségbe.

- Jó reggelt! Nem láttad Bencét? Fél órája keresem,de sehol sem találom. -kérdeztem anyutól. 

- El kellett mennie haza. Valami fontos dolog miatt. Azt mondta megpróbál visszajönni,de nem hiszi,hogy sikerül majd. Szeretne a családjával lenni.

- Értem. Mára mi a program? - kérdeztem,miközben Laura is betoppant a konyhába. Látszott rajta,hogy régóta fent van már. Valószínű,hogy nem volt fent hajnalig,mint én. Na mindegy. Leült az asztalhoz egy bögre teával. 

- Mivel a kisasszony későn kelt fel,ezért vacsira megyünk a mamához és 10 perc múlva indulunk apátok szüleihez. 

- Na kikérem magamnak! Én nem feküdtem le későn,csak hasznosan töltöttem az éjszakám felét! Nem ugyanaz.

- Jujj mi hasznossal töltötted? -kérdezte Laura.

- Csak beszélgettünk oké? 

- Jó,jó. Értem én. 

- Lányok,gyerünk készülni. Én összepakolom,amit vinni kell,ti pedig öltözzetek fel csinosan! - szólt anya. Felmentünk az emeltre és öltözködés közben Laura végig átkiabált az ő szobájából az enyémbe,hogy meséljek az (idézem) ,,kis éjszakánkról" neki. Hiába mondtam,hogy tényleg csak beszélgettünk,nem hitte el.

- Laura! - mentem át a szobájába,amikor készen lettem. - Mondom,hogy csak beszélgettünk. Mit nem értesz te ezen? 

- Figyelj Míra tudom,hogy....sakkoztatok. Nekem elmondhatod.

- Hogy mi van? Fúj, dehogy! Laura 15 éves vagyok. Maradjál már. Jesszus. Na jó. Inkább gyere, mert anya már vár.

- De biztosan nem?

- Ne értetlenkedj! Nem! És lezártam a témát! - mondtam mérgesen. Beültünk a kocsiba, ahol anya már várt minket. Eléggé jegesek voltak az utak, meg a hó is esett. Anya nagyon óvatosan vezetett. Már majdnem a városban voltunk, amikor az előttünk lévő autó megcsúszott és belehajtott az árokba. Anya rögtön megállt és hívta a rendőrséget meg a mentőket. Mi a kocsiban maradtunk. Laura hátul, én elöl ültem. Járt az agyam mindenen. Talán a legkevésbé foglalkoztam most azzal, hogy egy ember, lehet életveszélyben van. Nem érdekelt igazából semmi más, csak Bence.

,, - Hogy tudnám meglepni? Hogy tudnék neki akkora örömöt okozni, mint ő nekem? Lehet, hogy....? Igen! Ez az! Okos vagy Míra! Elutazok hozzá! Holnap! '' - annyira örültem, hogy ezt kitaláltam. Gyorsan rá is kerestem, mikor megy vonat feléjük. Holnap pont megy egy, ami jó időben ér oda. De nagyon korán kell felkelnem. Na nem baj. El is kéretőzök anyától, ha a húgom nem hallja. Még a végén azt hinné, hogy,, sakkozni'' megyek.

A gondolatmenetemet Laura szakította meg.

-Míra! Hallod? Stolen Beat megy a rádióban. Adj már rá egy kis hangot! Míraaaa!!! - kiabált.

- Bocsi, bocsi! Adok rá hangot. - mondtam. A Hol vagy? című számuk ment a rádióban. Annyira imádom. Ez a kedvenc zeném tőlük. Olyan szép. És annyira át tudom érezni, főleg most, hogy már ismerem Bencét. Mire vége lett a zenének anya is visszatért.

- Na te vagy a nap hőse? - kérdeztem.

-Nem vicces! És igen képzeld én. Ha nem hívok mentőt,akkor meghalt volna. Szegény! Így legalább most remélhetőleg túléli.

- Reméljük. Nem marad sok időnk a mamáéknál. - mondtam.

- Tudom, de nem is terveztem sokáig maradni. Odaadjuk nekik az ajándékot, meg a kaját és már megyünk is. Egyenesen a másik mamához. - mondta anya. Apu szüleinek egy utazást vettünk Hévízre, mert kell nekik a kikapcsolódás és a feltöltődés. Bevallom őszintén, hogy én nem szeretek náluk lenni. Amióta apa elment, mindig csak róla tudnak mesélni és akárhányszor elmondtam nekik, hogy ne, nem értették meg. Kevesebbet beszélnek róla és bár megértem, hogy nem tudják elengedni, de azért túl kell lépni. Én könnyen mondom, nem is ismertem apát. Valószínűleg, ha ismertem volna akkor más lenne a véleményem.

Mamáékat tényleg hamar lezavartuk. Már este 6 óra volt, amikor a helybéli nagyihoz értünk. Nem voltunk nála sem sokáig, vagyis Laura úgy döntött, hogy nincs jobb dolga ő ott marad. Tehát hugi nagyinál maradt, mi anyával pedig hazamentünk.

- Anya!

- Igen?

- Szeretnék kérdezni valamit, de úgyis tudom, hogy ,,nem" lesz rá a válaszod.

- Nem biztos. Kérdezz csak nyugodtan.

- Elmehetek holnap Bencéékhez?

- Tud róla?

- Nem. Meglepetésnek szántam. Olyan ajándékot adott nekem, amit nem tudok visszaadni. Szeretném én is meglepni valamivel. Meg amúgy is csak unatkoznék itthon.

- Majd még meglátom.

- De anya ne már! Kinéztem magamnak egy vonatot. És korán reggel indul. Légyszi! 16 éves leszek. És eltalálok Bencéhez. Kérlek!

- Jó. Mehetsz, de amint odaértél, felhívsz! Oké?

- Igen. - helyeseltem. Majd kicsattantam a bőrömből. Megöleltem és megpusziltam anyut. Felszaladtam a szobámba és előszedtem a bőröndöm. Pakoltam a ruháimat és gondolkodtam. Remélem Bence örül majd, de mi van ha nem? Mi van, ha nem olyan reakciója lesz, mint amire számítok? Akkor is elmegyek hozzá.

Pakoltam nyugodtan a bőröndöm. Anya nyitott be a szobámba.

- Míra! Hány napra mennél?

- Kettő. Holnap meg holnap után. Az nem sok. Aztán pedig jövök haza. 28-án. 30-án pedig szülinapom lesz. Mondjuk nem lesz túl nagy buli. Sőt semmilyen buli nem lesz.

- Basszus tényleg! Az anyád vagyok, de elfelejtettem. Nem hiszem el! Na mindegy.

- Semmi baj. Nem is számít.

- De számít! Na hagylak pakolni. Jó éjt! És jó utat holnap!

- Neked is jó éjt! Köszi! Üzensz valamit  Bencének?

- Nem. Csak üdvözlöm. Meg a családját is.

- Oké. Na jó éjt!

- Neked is. - mondta anya majd kiment. Pakoltam tovább és gondolkoztam. Úgy általánosságban mindenen. Miután kész lettem lefeküdtem aludni. Holnap korán kell felkelnem. 11 körül el is nyomott az álom.