The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

25.

12.27.Péntek

Tegnap még sokáig beszélgettünk Bence barátaival,aztán pedig elmentünk sétálni. 11-kor feküdtünk le aludni. Körülbelül ennyi történt tegnap. 

Ma reggel nem keltünk korán. Bevallom őszintén féltem,hogy milyen lesz a mai nap. Bence családjából mindenki csupaszív és nagyon elfogadó,de én mégiscsak egy idegen vagyok számukra. Nem kellett volna ráparáznom erre az egészre,mivel Bence reggel azzal keltett,hogy megyünk a kövi koncertjükre,ami(mint kiderült) tényleg ott lesz a közelünkben. Sőt abban a városban lesz,ami nem messze van tőlünk. Hát nem sokat voltam a Búzás familyvel,de nem baj,mert biztosan jövök még. 

Tehát a mai napom nagyrészt utazással telt. Bence ott szeretett volna maradni nálunk egy napot,vagyis éjszakát ezért indultunk el ma és nem holnap,amikor a koncert lesz. Vonattal mentünk és nem értünk haza túl hamar. Egész úton azon gondolkoztam,hogy milyen lesz a szülinapom. Vajon magányosan fogom tölteni a 14-et vagy lesz bulim? Lehet,hogy felesleges ezen gondolkoznom? Vagy én szervezzek magamnak bulit? Nem,nem az hülyeség. Inkább leszek egyedül 14,mint bulival. Amúgy sem lenne kit meghívnom. Nincsenek barátaim. Nekem tényleg nincsenek barátaim? Hát ezek szerint nincsenek. Nem baj. Eddig sem voltak,akkor most ezért nem dől össze a világ.

Kicsit lehangoltam magam ezekkel a gondolatokkal. Bence vállára hajtottam a fejem. Nem szóltunk egymáshoz csak ültünk és utaztunk. Már nem volt sok vissza az útból. Hamarosan hazaérünk. Már este 9 van. Akkor anya már nem lesz ébren. Szuper. Majd megint megijed Bencétől. A múltkor teljesen elfelejtette,hogy itt van(karácsonykor) és reggel,amikor Bence ment le a konyhába,anya teljes szívbajt kapott. Utána pedig mindketten elkezdtek nevetni.  Na mindegy. Kérdezgettem Bencét egy kicsit a fellépésről és be is ért a vonatunk. Leszálltunk róla és felfelé sétáltunk a dombon egészen a házunkig. Otthon minden teljesen sötét volt. Ez azt jelentette,hogy már mindenki alszik. Halkan bementünk a lakásba és nem vettük le a kabátunkat meg a cipőnket,hanem felmentünk vele az emeletre. Becsuktam magunk után a szobaajtóm. Bence elfoglalta a helyét az,,ő ágyán",én pedig a sajátomon.Nem kellett sok idő ahhoz,hogy Bence elaludjon. Néztem,ahogy csendben alszik és azon gondolkoztam,hogy hogyan bírtam én nélküle élni? Amikor megláttam először a tévében,már akkor tudtam,hogy szimpatikus. Aztán egy darabig teljesen elhanyagoltam a témát,majd jött a nyár. Ennél szebb nyaram még nem volt. Megismertem egy csodálatos embert,aki életet varázsolt belém és érzéseket. Aki miatt érdemes élni és akinél pozitívabb embert még nem láttam. Aki elfeledtette velem a múltat. Aki megtanított a jelenben élni. Elfogadni önmagam. Ezért tisztelem és szeretem őt. A múltamban szereplő emberek pedig elmentek. Nem láttam őket azóta. Nem utálom őket,de nem mondom,hogy még egyszer szóba állnék velük. Nem utálom őket,mert túlságosan lefoglal az,hogy szeressem azokat,akik engem is szeretnek.