The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

29.

01.01. Szerda

Amikor felkeltem,halkan kimentem a szobából. Lezuhanyoztam és felöltöztem. A konyhába vettem az irányt,ahol anya,Lilla és Laura reggeliztek.

- Jó reggelt! - köszöntem nekik.

- Jó reggelt! Nem eszel? - kérdezte anya.

- Nem. Muszáj átmennem a szomszédhoz. Lajos bácsi fogja ellátni a lovakat. Nagyjából tudja,hogy mit hogyan kell,de azért írok neki egy listát. Ha már a trágyát ő viszi el,akkor meg is etetheti őket. - mondtam. Anya bólintott. Felvettem a kabátomat, meg egy sapkát és a jó meleg lovaglócsizmám,amit téli versenyekre szoktam használni. Lajos bácsinál körülbelül egy órát töltöttem. Idős kora ellenére elég értelmes ember. Nem felejti el a dolgokat és mozgékony is. Azért biztonság kedvéért írtam neki egy listát,hogy mit,mikor,hogyan csináljon. Hazaérve az fogadott,hogy Bencéék készülnek hazamenni. Elbúcsúztunk tőlük és megígértem nekik,hogy írok,amikor Budapesten vagyunk a reptéren. Tehát Bencéék elmentek,én pedig felmentem pakolni.

2 óra elteltével...

Minden ruhám bőröndökben vagy táskákban. Az összes holmim,amit vinni szeretnék. Minden kis kacatom,amire szükségem van. A szobám teljesen üres. Csak a bútoraim vannak a helyükön. Azokat nem tudjuk magunkkal vinni. A képeim még hátra voltak. El is felejtettem leírni,hogy a Bencével közös képeink is kikerültek a szobám polcaira. Ezeket hagytam utoljára. Elsőként a lovas képeimet szedtem le és raktam dobozba,majd jöttek a Bencés képek. Ahogyan leszedtem a polcról egy-egy képkeretet csak bámultam a benne lévő képet. Mindegyik koncertről vagy dedikálásról van egy képem. Éppen azt a keretet fogtam meg,amelyben egy kép van rólam és egy lányról,akinek aláírom a dedikálókártyám. Soha nem gondoltam,hogy idáig fogok jutni. Egy egyszerű falusi lány,akinek soha nem voltak barátai,aki csak a lovaknak élt. Aztán jött egy nyár,ami mindent megváltoztatott. Többek között a lányt is. Sokkal komolyabb lett,sokkal jobban odafigyel magára és a barátaira. A családjára,akik mindennél fontosabbak számára. Ez a lány lennék én,Tóth Míra. Csak egy egyszerű lány vagyok...valakinek szép,valakinek csúnya,valakinek kedves,valakinek mogorva,olykor csendes vagyok,máskor mindenkit túlkiabálok, valakinek nyitott,valakinek zárkózott. Láthatsz okosnak,vagy láthatsz butának,érettnek,bölcsnek vagy gyerekesnek,furcsának. Jelenthetek bármit az életben,akkor is ugyan az maradok: Egy lány,aki élt,olykor félt,de mindig csak álmodott! Egy lány,aki néha álmodni is félt,de leküzdötte és határtalanul az álmaiban élt. 

Tehát végeztem a pakolással. Úgy döntöttem,hogy a képeimet nem viszem magammal. Ott vannak a telefonomban. Ha esetleg nem jönne össze a távkapcsolat Bencével,akkor pedig jó érzés lesz őket széttépni és a kukába dobni,mint régi szép emlék.Míra hülye vagy? Miken gondolkozol te? Biztos,hogy sikerülni fog! Nincs olyan opció,hogy nem!Csak olyan van,hogy igen! 

Még egyszer utoljára kimentem a lovakhoz. Míra és Zeusz bent voltak az istállóban. Vittem nekik friss vizet és megetettem őket. Utoljára adtam nekik egy-egy puszit és bezártam az istállót. Elsétáltam a karámokhoz. Felültem az ugratópálya kerítésének a szélére és néztem,ahogy esik a hó. Hideg volt kint és kezdett sötétedni. Az egész faluban csend volt. Ez itt már megszokott. 50-60 fős lakosság és nagyrészt csak idősek. Mindenki elköltözött be a városba. Vagy esetleg más városba. Nem tudom hogyan tudták itt hagyni ezt a csodálatosan szép falut. Vagyis tudom, hogy hogyan. Ahogyan én is el akartam hagyni pár évvel ezelőtt. Annyira szarnak gondoltam ezt az egész falusi életet. Hogy nincs itt semmi meg dög unalom az egész, aztán 16 éves koromra benőtt a fejem lágya. Imádok itt élni. Ennél szebb hely nem is kell nekem. Ausztráliát nagyon várom már. Biztosan gyönyörű lesz, de itthagyni ezt a falut..... Borzasztóan nehéz.

Inkább nem is gondolkoztam ezen tovább. Bementem a házba, megkérdeztem anyutól, mikor indul holnap a gépünk és mikor keljek. Azt a választ kaptam, hogy korán, ezért felmentem az emeletre, lezuhanyoztam, beállítottam az ébresztőmet hajnali 4-re és elaludtam.