The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

3.

Előbb felkeltem, mint Bence. Kiszedtem a szekrényből a lovaglónadrágom meg egy fehér pólót. Halkan kimentem az ajtón, át a fürdőbe. Felvettem a ruhámat majd lementem a lépcsőn. Bence nem kelt fel ezért odakészítettem neki a reggelit az asztalra. Megettem a saját kajám, aztán kimentem a lovakhoz. Kiengedtem Zeuszt és úgy döntöttem ma nem rajta lovagolok. Míra(igen ez a ló neve és azért mert velem egy évben született sőt még egy napon is születtünk) cicámat kivezettem és felnyergeltem. Kivittem a karámba,majd lefutószáraztam mielőtt felültem rá. Felpattantam drága szivemre majd mentem vele pár kört aztán beugrattam vágtába. Míra egy nyugodt ló, de ma valahogy nem tudott engedelmeskedni. Kétszer próbált ledobni a hátáról szóval leszálltam róla és odavittem ahhoz a helyhez ahol megugrott. Körülnéztem de nem láttam semmit. Meredten néztem arra amerre Míra és megláttam hogy mitől ilyen rossz. Bence minket nézett az ablakból. Meglátta, hogy észrevettem és elmosolyodott. Imádtam Bence mosolyát. Amióta itt van egyre többet mosolyog és nagyon cuki. Jézusom én tényleg szerelmes lettem Bencébe. Menthetetlenül. Mírát kikötöttem a karám szélére és odasétáltam Bencéhez aki időközben kiért a házból.
-Szia!-mondta. - Látom te már reggel edzzel.
-Nem mondanám edzésnek. Inkább olyan gyakorlásféle. Szeretem ezzel indítani a napomat. Nyugtató,hogy reggel a hűvös szél belekap a hajamba miközben egy ilyen csodálatos teremtmény hátán ülök. Tudod ez olyan lányos dolog. - meséltem Bencének. Láttam rajta, hogy érdekli a dolog. Láttam, hogy felcsillan valami a szemében.
-Fel szeretnék ülni. - mondta ki hirtelen. Nem csodálkoztam. Tudtam, hogy meghatottam.
-Na gyere. Tudtam, hogy meggondolod kétszer is. Ő itt Míra. Azért ugyan az a neve mint nekem mert testvérek vagyunk. Egy napon születtünk és egy évben. Lelovagoltam neked és itt van a futószár. Sőt inkább fogom a kantárat. Csak, hogy biztonságaban legyél és le ne ess. Még itt a végén összetöröd magad. - nevetett Míra.
-Ne becsülj alá. Lovagoltam már. Igaz, hogy az a ló nem volt ekkora és én sem 16 voltam hanem csak 5, de már volt lovas élményem. - bólogatott Bence hevesen. Míra csak nevetett rajta. Bence felült a lóra.
-Na kényelmes? - kérdezte Míra a kengyelméretre utalva. Bence sokkal magasabb volt, mint ő. - Mondjuk igazából nem is kell. Vedd ki a lábad a kengyelből és kapaszkodj a nyeregbe. Nyugalom minden redben lesz. Csak ne félj, mert azt a ló is megérzi. Azért fogom én a kantárat. Ja és mert Míra ma elég vad. De semmi pánik. - nyugtatgatta a lány, a kicsit sem ijedt Bencét. Szegény fiún látni lehetett, hogy retteg. Régen ült már lovon és ez azért nagyobb volt, mint egy póni. Míra ilyesmi gondolatokkal vezette Bencét a karámban. Akkor eszmélt csak fel amikor Bence szólogatta.
-Míra, Míraaaa. - kezdte hangosabban Bence.
-Igen?-tért vissza Míra.
-Ennyi lovaglás nekem elég volt. Egy örök életre. Viszont van ma még egy csomó dolog amit meg kell csinálnunk.
-Meg kell csinálnunk? Segítesz? - kérdezte.
-Persze! Ha már itt lehetek tök ingyen akkor nyilván segítek. Hogy nézne ki, ha egyedül csinálnál mindent?
-Akkor visszamegyünk lenyergeljük Mírát és kiengedjük Zeuszka mellé majd letusolunk és elmegyünk boltba. Oké? - sorolta a lány.
-Persze. És utána?
-Utána elmegyünk a mamámhoz. Hozunk haza kaját és este pedig miután bezártuk a lovakat elmegyünk a városba. Vagy nem megyünk a városba mert felismernek és akkor az lesz mint reggel csak töményebben kapod.
-Sűrű a program. Nyugodtan mehetsz a városba egyedül én itt maradok. Vagyis nem. Nem mész a városba egyedül mert a végén még elveszel a nyugodt falu után a tömegben.
-Dehogy veszek. Mert te is jössz velem. -fültövig piros lettem. A második ilyen beszélgetésem Bencével. Már az előzőnél is éreztem, hogy több van köztünk mint barátság de nem tudtam hogy mennyivel. Most már érzem, hogy sokkal. És nem csak az én felemről.

Bementünk a házba. Bence fent,én lent fürödtem. Felöltöztünk majd elindultunk először a boltba, aztán pedig a mamához.

A boltban hamar végeztünk mivel csak pár dolog kellett. Miközben sétáltunk a mamámhoz rengeteget nevettünk. Bence sokat mesélt magáról meg az Xfaktorról is. Latyákról meg ne is beszéljünk. Róla hallottam a legtöbb storyt. Eléggé jófej lehet. Mondjuk nem jófejebb mint mint Bence. Bencénél nem ismerek jobb arcot. Mondjuk itt az Isten háta mögött nem is csodálom.

Bencével nagyon hamar ment az idő. Észre se vettem, hogy már ott vagyunk a mamánál. Láttam, hogy le van húzva nála a redőny meg csukva van az ajtó ami azt jelenti, hogy alszik.
-Ahjjj. Alszik. Nem baj majd visszajövünk holnap. - már mertem többesszámban beszélni. Bence mindenhová el akart kísérni. Még a városba is eljön velem pedig kockáztatja magát. Vagyis a szabadságát.

Amikor hazaértünk ebédeltünk és nekiálltunk főzni. Igen...főzni. Én valamennyire tudok, de semmi kedvem nem volt hozzá ezért a nekiállásból annyi lett, hogy majd hozunk valamit a városból. Egész délután~mármint abban a részében amit nem a TV előtt gubbasztva töltöttünk~a családjainkkal beszélgettünk. Én hamar letettem anyát, aztán a húgomat is és hallottam, hogy Bence miket mond.
,, - Igen, igen. Nagyon kedves meg szép. És ügyes is...lovagol. Igen én is. Hát.......kétségkívül. Nagyon. "-tudtam, hogy Bence rólam beszél, de elképzelni sem tudtam mire mondja ezeket a mondatokat. Gondolkoztam még pár percig aztán felkeletem a kanapéról. Bence a lépcsőn ülve telefonált. Intettem neki, hogy elmegyek átöltözni és lassan megyünk a városba. Bence bólintott, hogy oké. Felmentem a lépcsőn. Amint beléptem a szobámba ránéztem az órára és fél 8-at mutatott. Rögtön a szekrényemhez mentem és kikaptam belőle egy fekete rövidnadrágot és egy kék hosszú ujjatlan felsőt. Becsuktam az ajtóm és gyorsan felhúztam a ruháimat. A felsőt a hasamnál csomóra kötöttem és haspólót csináltam belőle. Felvettem a narancssárga Vans cipőmet és lekiabáltam Bencének.
-Bence! Gyere mert le fogjuk késni a buszt.
-Megyek. - kiabált vissza Bence és hallottam, ahogy elköszön a szüleitől. Felszaladt a lépcsőn és bement a szobámba. Én lementem és a kanapén ülve vártam Bencét. Amikor megérkezett elindultunk a buszmegállóba és vártunk. Most nem szóltunk egymáshoz. Mindketten a gondolatainkba merülve bámultunk magunk elé. Megérkezett a busz mi pedig felszálltunk. Akkor még nem tudtam mi lesz, amikor beérünk a városba.