The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

40.

08.09. Péntek

Vannak olyan dolgok,amikre teljes mértékben képtelen vagyok:

1. Nem tudok erdőben tájékozódni.

2. Nem tudok sötétben tájékozódni.

3. Nem tudok egy sötét, erdőben tájékozódni.

Anyu hagyott egy listát,amiben leírta miket ne tegyünk,és miket tegyünk meg halála után. Az első pont nagy,fekete betűkkel volt írva. Rövid,de lényegre törő. 

1. FEKETÉT NE!

Ez anyára vall. Soha sem szerette a feketét. Mindig színesben járt. Amikor Apa meghalt,akkor volt egy időszak,hogy feketét hordott,de utána soha többet. Szóval az egész ezzel a listával kezdődött. 

- Míra biztosan erre kell menni? - kérdezte Benyó,akinél egy iránytű volt. - Fél órája csak megyünk,és semmi különöset nem láttunk.

- Igen biztos. Listákban,tervekben,és bármi egyéb pontokba szedett dologban profi vagyok. 

- Miért nem tudta Anyukád megadni normálisan a hely koordinátáit? - kérdezi Lili. - Akkor használhattam volna a telefonom GPS-ét.

- Ez sokkal modernebb megoldás,mint amikre számítottam. Legalább nem kell mohákból,levéllenyomatokból,vagy esetleg szélirányból tájékozódnunk. Az iránytű egy egész mai megoldás. - mondom. Bence csak hallgat,és figyeli az iránytűt. Hozzá kell tenni,hogy mind az öten,egy-egy színes fejlámpát viselünk. A húgom inkább nem húzott fel semmit,mondván,hogy "nem egy bányász basszus". Lilin egy fehér színű, Lillán egy narancssárga, Benyón kék, Bencén zöld,rajtam pedig rózsaszín. 

- Míra, mit ír? Mi a következő pont? - kérdezi végre Bence. 

- Az írja: Odaértek egy gyönyörű tisztásra... - olvasom lassan a rózsaszín fényben. - A fák között van egy,amelyik csinosabb a többinél.

- Csinosabb? - kérdezi Benyó. - Hogy lehet egy fa csinosabb a többinél?

- Ez az. Megvan!  - kiált fel Lilla,és Laura egyszerre. Mind odanézünk,és tényleg. Ez a fa gyönyörű volt.  Hatalmas,göcsörtös,girbegurba,és ősöreg. A gyökerei vastag fonalakként szövik be a talajt,az ágai pedig nagy karokként nyúlnak az ég felé.

- Oké,a fa megvan Anya. A következő pedig: Vegyetek ki! Vigyázzatok,nehogy elejtsetek! Mostanában elég szétszórt vagyok! - olvasom fel a sorokat. Így igaz. Anya nagyon szétszórt volt,és folyamatosan pörgött. Kivettük Anyut, Lili táskájából,és letettük a fa tövébe. Egy gyönyörű mintázatú edényben van,elhamvasztva. Mindenféle cirálda,és kacskaringó. Minta,és minta. Sok-sok szín díszíti az edényt,amit Anya az egyik marokkói útján gyűjtött be.

 - És most? - kérdezik szinkronban tőlem. 

- Most várunk,ugyanis ez az utolsó dolog,ami a papíron van. - mondom.

- És az esetleg nincs ráírva,hogy meddig kell várni? Mert nem vagyok nyuszi,de egy sötét erdőben vagyunk.... - mondta Bence. Megmosolyogtam a válaszát. Vártunk. Egyszer csak megláttunk egy lila pontot közeledni. Megpróbáltunk nem megijedni,de kicsit para volt,ahogy egy csomó színes folt közelített felénk. Mind odaértek. Sok ember, sokszínű lámpásokkal. Megnéztem a papírt. Nem a várakozás volt az utolsó. Ahogy sorra jöttek az emberek,és a tisztás kezdett megtelni egyre vidámabb estének tűnt az egész. Az utolsó dolog,ami a papíron állt, ez volt: Köszönjetek nekik! 

Isten veled! Sokszor használjuk ezt a kifejezést,de mégis sokan vannak,akik nem tudják,hogy ez mit jelent. Az Isten legyen veled rövidítése. Nem hiszek Istenben,viszont hiszek a szeretetben. És hiszek abban,ha valaki elhagy minket,akkor itt hagyja a szeretetét,és mi azt szeretnénk,hogy a mi szeretetünk vele menjen. Isten,és a szeretet,azt hiszem ugyan az. Ha mi megyünk el akkor annyi szeretetet hagyunk hátra,amennyit csak tudunk.