The Last Summer(Stolen Beat fanfiction)BEFEJEZETT

13.

Beszálltunk a kocsiba. Bemutatkoztam Latyáknak és Lilinek. Egész úton a város felé beszélgettünk. Latyák és Lili nagyon jófejek. Igaza volt Bencének. A társaságuk nagyjából elterelte a figyelmem arról, hogy 2 óra múlva már nem leszünk így együtt. Lehet, hogy soha többé. A városban nem csináltunk érdekes dolgokat. Beültünk egy kávézóba és ittunk egy kávét. Jobban megismertük egymást majd Latyák mondta, hogy ők elmennek Lilivel sétálni. Bencével ketten maradtunk. Csendben ültünk egy darabig, majd szóltunk a pincérenk, hogy fizetni szeretnénk. Elmentünk sétálni egyet mi is. Latyák üzent Bencének, hogy fél óra múlva a téren találkozzanak. Bencével rengeteget beszélgettünk, majd odasétáltunk a térhez. Latyká és Lili még nem volt sehol,úgyhogy volt időnk elbúcsúzni egymástól.

-Hát ez a nap is eljött. - mondtam.

-El bizony. Míra annyira remélem, hogy minnél hamarabb tudunk találkozni.

-Én is.

-Szeretlek! - mondta, majd magához húzva megcsókolt. Jó hosszan. És utána megölelt. Nem akartam elengedni. Mélyen magamba szívtam az illatát és elengedtem. Még egyszer utoljára megcsókoltam. Lili és Latyák ideértek. Nagyon boldogok voltak. Jó volt őket ilyennek látni. Mi is ilyenek voltunk. De a múlt időn van a hangsúly. Megöleltem Latyákot és Lilit, végül ismét Bencéhez léptem. Megcsókoltam és megöleltem.

-Mehetünk Bence? - kérdezte Latyák.

-Igen. Menjetek előre majd utánatok megyek.

-Jó.

-Bence nagyon fogsz hiányozni. - mondtam. - Soha nem foglak elfelejteni. És minden koncerteden ott leszek. Ígérem.

-Szerzek neked backstage jegyet és megpróbálok többször jönni hozzád.

-Nagyon szeretlek! - mondtam.

-Én is Míra! És nagyon fogsz hiányozni! Mennem kell. De remélem, hogy megvársz.

-15 éve várlak.

-Szia!

-Szia! - köszöntem neki. Abban a pillanatban, hogy hátat fordított nekem elkezdtem sírni. Tudtam, hogy visszanézett,de a hajamtól nem láttam semmit. Elindultam egy sétálós utca irányába és mentem a húgom elé az állomásra. Pont a legjobb utcán mentem végig. Ott ahol minden kezdődött. Bence itt csókolt meg először, itt vallotta be mit érez irántam. Amikor elhaladtam az mellett a pont mellett, hirtelen megint kitört belőlem a sírás. Nem tudtam kontrollálni. Végigpörgettem a fejemben ugyanazt a pillanatot legalább százszor. Amikor Bence megcsókol a két kislány szeme láttára. Hihetelen volt. Minden érzés előjött. Az egész nyár. Amikor megszólított az út szélén. Amikor,, befogadtam", amikor eljöttünk ide sétálni, amikor egy szobában aludtunk, amikor megölelt, amikor megcsókolt, amikor éjjel átölelt. Mind olyan szép volt. És most vége.,, Nehéz a búcsú, ha tudjuk, hogy végleges". Nem voltam benne biztos, de éreztem, hogy ez volt az utolsó találkozás. Bence is jár iskolába. Ő is tanul. Nem lehet minden nap koncertje. Nem találkozhatunk olyan sűrűn. A könnyeim még mindig patakokban folytak. Direkt nem sminkeltem ki magam. Még egy kicsit sem. Szerintem abból már nem lenne semmi.

Mire leértem az állomásra, nagyjából elállt a sírásom. Még szipogtam egy kicsit, de már nem nagyon.

,, -Lesz még ennél rosszabb is ha hazaérek"-gondoltam magamban. Hát lett is....
A húgom vonata beért. Ott vártam a peronon. Amikor meglátott rögtön lerohant. Megölelt és nagyon meg is örült nekem.

-Szia! - köszöntem. Amikor meglátta a kissé kisírt szemeimet megijedt.

-Szia! Mi a baj? - kérdezte.