Hatáskör [Dabi x Reader]

1.

Egy szeles fehér mezőn jártam. A fű illata átjárta a tüdőm minden zegzugát. Furcsának találtam a fehér gyepet, ezért kiváncsiságból megérintettem. Csak oda akartam nyúlni, csak megérinteni lágy anyagát, ám az egyik éle megvágta a mutató ujjamat. Vörös vércsepp szivárgott ki az ujjamból, leesve a tizsta fehér mezőre. A vörös vércsepp leesett, beszínezve ezzel a levelet, majd azt a fűcsomót, majd az egész mezőt. Minden vörös színbe burkolózott. Olyan volt, mint egy vértenger.

Ilyedten ültem fel alvó pozíciómból. Homlokomra és a nyakamra izzadtan tapadt rá rövid, hullámos barna hajam. Testem meleg volt, a rajtam lévő lepedő pedig tűzforró. Gondolkozás nélkül legyűrtem volna magamról a takarót, ha a lábaimnál arccal előre fekvő szőke lány nem ijesztett volna meg. Szemei csukva voltak, amiből azt gondoltam, hogy alszik, de hirtelen rám meresztette arany gombszemeit. Lélegzetvisszafolytva vártam mit reagál, de csak egy csalafinta mosolyt kaptam válaszul.

-Hát felébrettél! - fejét a lábaimról fölemelve üdvözölt.

-Ki vagy te? És hol vagyok? - kérdeztem tőle, de a hangom meglepően nyugodt volt.

A szobát kezdtem el vizsgálni. A két ablak, vörös függönnyel volt eltakarva, vigyázva, nehogy bejusson egy kis fény. A fal már idős korát élhette, mert néhány helyen már lejött a festék és furcsán kisebb lyukak lepték el a szobát mindenhol. A mellettem lévő vitrinben különböző kések sorakoztak egymás mellett, szorosan. Volt köztük nagyobb is és kisebb is.
A félig bezárt ajtó mögött egy árnyék lépkedett, majd meg is állt, mikor oda néztem. Egy velem egykorú fiú állt meg az ajtóban. Magas termete miatt majdnem lefejelte az ajtót. Szemébe lógó fekete tincseitől nem láttam tisztán az arcát, de még amúgy se, hogy nem volt nálam a szemüvegem. Hunyorítva vettem csak észre, hogy a szemei alatt és a nyaka körül a bőre sötétebb, mint egy átlagos embernek. Szörnyülködve vettem tudomásra, hogy azok igen csak sebhelyek. Tudatlan szégyenemben az előttem fekvő pokrócra mertem csak ránézni.

-Toga, ugye nem tettél vele semmit? - kérdezte baljóslóan. Miután az említett megrázta a fejét, az ajtóban álló idegen rám nézett. Éreztem a hátamon végigfutó tekintetét, majd újból megszólalt - Mi az utolsó emléked?

Tapintatlanságnak éreztem volna nem ránézni, így csak a lábait bámulva, mintha olyan érdekes lenne, válaszoltam neki.

-N-nem emlékszem rá, hogy hogy kerültem ide - hangom remegve válaszolt.

-Amnéziád van? -kérdezte izgatottan a mellettem ülő, két lófarokba fogott, szőke hajú lány.

-Nem hiszem. Az rémlik, hogy tegnap elmentem otthonról.

-Hétfőn? -nézett rám megint a sebhelyes csávó.

-Igen. Miért, ma milyen nap van ma? -értetlenkedtem.

-Péntek.

-Micsoda?

-Szegénykém, négy napot átaludtál! -muttatta meg Toga (?) az ujjain is.

Az emlékezetem homályos volt, csak arra emlékeztem, hogy éppen elhagytam az otthonomat és valamit elakartam intézni. Vajon vásárolni akartam? Nem, azt már szombaton megcsináltam. Akkor hova indulhattam?

-Hogy kerültem hozzátok? -kérdeztem félve, mintha olyat kérdeznék amit nem lenne szabad. Mintha egy kisgyerek csúnya szót ejtene ki a száján, és várja mikor pofozzák fel a szülei.

Nagyot sóhajtott az ajtóban álló, majd fekete tincsei alatt lévő szemei végigmértek: -Először vegyél fel valami normális ruhát, majd gyere le, ha készen vagy. Toga segíteni fog neked - otthagyott a mellettem lévő szőke lánnyal.

Kérdőn néztem utána, szemeim pedig a testemre meredt. Egy laza szürkés pulcsit viseltem, de a fehérneműim hiányoztak magamról. Arcom piros rózsákkal lettek megtelve, s mégjobban zavarba jöttem, mikor észrevettem, hogy milyen kivágott is az a szürke pulcsi. Hangom kelletlenül is szabadjára engedte magát, mert hangosan felsikítottam. Szemeim könnybe lábadtak. A szőke lány kétségbeesetten nézett rám, nem tudva, hogy mit kezdjen velem.

-Nyugi, Nyugi! Senki sem látta, csak én! - vígasztalt meg, majd abbahagytam a sikítást -Valahogy át kellett öltöztesselek, mert nagyon sokat izzadtál! -magyarázta, én meg beletörődtem, hogy a testemet már nem csak én láttam, ha nem más is -Oké. Adok neked váltásruhát, csak ne sikíts! - ment oda a szekrényhez félve, mintha bármelyik pillanatban megint sikításrohamot indítanék. Az ágyból felállva követtem őt. A pulcsi bő volt és nagy, leért egészen a combomig. Nem sokat takart, de amit kell azt igen.

-Toga, mi a f*szt csinálsz vele? -szólalt meg megint a fekete hajú benyitva az ajtót.

Tekintetünk találkozott. Reflexszerűen kezeimmel takartam el azt, amit még el lehetett takarni, majd megint síkítórohamot kaptam. A srác értette a sikításom célzását, gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.

-Most már soha nem mehetek férjhez -motyogtam, szemeimet könnyeimtől megfosztva törölgettem le kezeimmel.

Toga pár ruhát oda is adott nekem vígasztalásul, s megadta nekem a választhatósági lehetőséget. Mind nagy volt rám a mellkasa tájékán, így szomorúan húztam fel magamra egy-egy nagyjából magamra illő ruhaanyagot. Szoknyát nem mertem felvenni, mert nem tudtam még, hogy hol vagyok és miféle emberek vesznek körül engem. Egy hosszabb fekete gatyát választottam zöld pulcsival, alá egy kockás inget vettem. A szemüvegem is megtaláltam örömömre. Hajam izzadságtól csöpögő állagától elundorodtam, s alig vártam már, hogy lezuhanyozzam azt a négynapi mocskot, amit szereztem. Testem koszos volt, de valamit észrevettem a testemen, ami még nem volt ott. A lábfejemen egy hosszú vágás haladt fel egészen a vádlimig. Nem volt mély, de azért ott volt a nyoma. Egy kicsit fájt, ha megmozdítottam a lábfejem, de úgy gondoltam nem vészes, ki lehet bírni.
Mikor készen voltunk Togával, lementünk, ahogy azt a sötét hajú mondta. Féltem, hogy milyen társaságba keveredtem, s az előttem lépkedő Togára gondoltam. Furcsa, kiszámíthatatlan természetét véltem benne eddig felfedezni, de mivel vele töltöttem el a legtöbb időt, így bíztam benne, hogy nem hagy engem cserben ismeretlenek között. A lépcső nem volt hosszú, minden egyes lépcsőfoknál egyre idegesebb lettem, míg végre leértünk.
Már majdnem rokonszenvesnek találtam a helyet, mivel úgy nézett ki, mint egy barátságos bisztró. A benne ülő vagy álló emberek azért kevésbé voltak szimpatikusak. Például a csapos. Nem tudom miért jön ki a fejéből az a sok lila füst. És a pult előtt iszogató kék hajú srác, akinek van egy keze az arca helyén. És az egész terem tele volt ilyen furcsa emberekkel. Azt a fekete hajú, sebhelyes csávót is megtaláltam a sarokban.
Zavartan néztem ide és oda, s vártam, hogy valaki szóljon valamit. A kezes arcú szólalt meg először.

-Üdvözöllek! Mielőtt mindenbe belekezdenénk, kérlek áruld el a nevedet!

Drága olvasóim, most kedvem támadt egy Dabi x Reader írásba, szóval remélem tetszik nektek :3 Még csak pár napja kezdtem el a 3. évadot, szóval kíméljetek meg engem a sok spoilertől 😊 szar szóvicc a nevemmel: Abigél + Dabi = Dabigél 😂😂 ezért sokan meg fognak utálni 😂