Hatáskör [Dabi x Reader]

27.

-Miért is viszel be ide?

-Kell neked egy ruha. Meg talán cipő is.

-Mi? Miért? -húztam fel a szemöldököm. Ez most hogy jön ez ide?

-Szerinted az előbb miért vettem magamnak öltönyt? -mutatott a papírzacskóra. Azért védeni kell a környezetet.

-Mert kell neked egy... esküvőre? -találgattam. Éreztem, hogy nem ez a helyes válasz, mert szegény társam tenyerei közé temette az arcát - Vagy egy temetésre? - Láttam a sebhelyesen a végleges összeomlást, megjegyzéseim pedig egyáltalán nem ragadtatták el őt.

-Esküvőre...? -hökkent meg - Szerinted mikor fogok én az életem során elmenni egy esküvőre?! -kérdezett, de ez inkább úgy hangzott, mintha saját magától kérdezné meg.

-Hát nem tudom. Talán ha a barátaidnak lesz, vagy ha az egyik ismerősödnek -vontam meg a vállam - De persze csak akkor, ha meghívnak! - szóltam, Dabi erre értetlen fejjel pásztázott, szemeivel mintha nem is engem méregetne, hanem egy távoli alakot - Úristen, te még nem voltál esküvőn?! - lepődtem meg, miután láttam Dabi kétségekkel teli arcát.

Szavaimra zavartan megrázta a fejét - Miért, kellett volna?! - vágott vissza, de ez már nem akadályozott meg benne, hogy megsajnáljam.

-Ha valaha is engem feleségül vesznek, te leszel az első akit elhívok -megjátszott érzékenységgel tettem rá a tenyeremet a vállára, mintegy szimpátiáként. Társam felhúzott szemöldökkel méregetett, majd kezével ujjaimat lehámozta a válláról. Ezzel a beszélgetésünkkel 100%-ig szarul jött ki. Ezt bebukta.

-Szerintem inkább menjünk be -mondta, az ajtón át pedig behúzott a csuklómnál fogva.

Ez már nagyobb helység volt, több ruhákkal, több választékkal és több értékkel. Nem értettem, hogy most hirtelen miért kéne nekem ruhát venni, de úgy gondoltam, hogy inkább hagyom ezt az okosabb emberekre. A kérdezés meg amúgy se vinne előbbre. Dabinál biztos nem.
Természetesen a viszonylag olcsóbb ruhadarabok között válogattunk (nehogy már túlságosan is sokat kelljen fizetni érte). Dabi érthetetlen lelkesedéssel turkált az anyagok között, pedig azt hittem unni fogja ezt is, mint a többi velem együtt töltött időt.
Persze amint talált egy esedékes ruhát rögtön rám aggatta, mintha fogas lennék. Igazán kifinomult férfi ha belegondolunk. Tuti nem főznék rá.
Miután elhurcoltam az anyagokat a próbafülkébe, felpróbáltam mindegyiket, amiket kiválasztottunk. Az első egy barnás színű volt, de Dabi vissza is küldött, mondván neki nem tetszik. Szívem mélyén nekem se tetszett, úgy hogy jöhetett a következő. Valahogy ez se volt az igazi, ahányat pördültem is meg a tükör előtt. Pedig nem volt olyan borzasztó. Már a valahányadik ruhát öltöttem magamra, mikor is a társamnak még mindig nem tetszett a kinézetem. Őszintén, nekem bármelyik ruha tökéletes lett volna, ami igényes, ezen véleményem ellen Dabi azt az elvet tartotta megfelelőnek, ha valamilyen ruhát is veszünk (nekem) az legyen már csinos. És mivel nem az én pénzemből vesszük a ruhát, ezért sajnos van beleszólása.

-Ha komolyan neked ez se lesz jó, én... -fenyegettem, mert már kezdtem elfáradni ettől a sok öltözködéstől.

-Azt hiszem rájöttem! -ült fel a tükör előtti kanapéról, odalépve hozzám, karon ragadva bevonszolt az öltözőbe.

Kérdő tekintetemmel figyeltem mozdulatait, miközben bal karja a derekamra csúszott. Reflexből lecsaptam kezeit a testemről. A meglepettségtől pedig ijedten hátra szökkentem. Társam nem zavartatta magát, visszavont karjaival a közelébe.

-Hallod ne menj el -szólt, én meg kétségbeesetten kerestem szemeimmel egy menekülési útvonalat.

A sebhelyes közben ujjaival körbefonta csípőmet. Agyam szánalmasan leblokkolt, csak egy taszítást sikerült produkálnom a mellkasára, ami túlságosan is erőtlen volt ahhoz, hogy sikerüljön ellöknöm.