Hatáskör [Dabi x Reader]

14.

Izzadt nyakamra tapadtak barna tincseim. Miután a forró takarót lehámoztam magamról, megígazítottam nedves hajszállaimat, ami a bőrömhöz ért. Észrevettem, hogy Toga nincs a szobában, majd szemeimhez nyúltam kikaparni szemgödreimből a fáradtságot.
Tegnap csak úgy belezuhantunk az ágyba, annyira álmosak voltunk, hogy még erőnk se volt átvenni a rajtunk lévő ruháinkat. Ez megmagyarázza a rajtam lévő ismeretlen ruhaanyag eredetét, amit Dabitól kaptam a Csarnokban. A verseny után elfelejtettem neki visszaadni az őt illető lenge kabátot, amit csalódottan vettem tudomásul. Ugyanis a kabát bársonyosan puha érintést produkált, a testem ellenkezett a drága anyag elvesztésének. Nem akartam visszaadni, de a bennem lévő kötelességtudat meggátolt ebben. Csak még egy kicsit. Hadd maradjon még rajtam.
A következő pillanatban Toga lépett be a szobába, ezzel engem meglepve hirtelenjött jelenlétével. Ilyedten ledobtam magam mellé a fekete kabátot, s mintha nem történt volna semmi különleges, a szőkére mosolyogtam ártatlanul.

-Kilenctől kezdődik a képzésed. Kelj fel, és gyere le enni -közölte, könnyű hangsúlyjal a hangjában.

Bólintottam, majd felkaptam a fekete anyagot a karjaimba, hogy visszaadhassam Dabinak, mire az egyik külső zsebéből egy hangos koppanás kíséretében padlóhoz csapódott a telefonom. Egy szisszenéssel kaptam fel a földről. Megkönnyebülten tettem fel a fiókos szekrényre a téglalapú tárgyat. Majd megnézem, gondoltam. De rájöttem, hogy csak is a készülék jár a fejemben, mert nem tudtam a gondolattól megszabadulni. Legyél még egy kicsit türelmes, bíztattam magam. Még ráér. Vannak most fontosabb elintéznivalóim is, mint a telefonom.
A kezemben tartva Dabi holmiját kopogtam háromszor az ajtaján, amit aztán ki is nyitott. Idegesen támaszkodott neki az ajtófélfának.

-Mit akarsz? -kérdezte kicsit sem barátságosan. Látszott, hogy rossz napja van.

-Csak... a kabátod -mutattam a karjaimban lévő ruhadarabra. Némán kivette a kezeimből, majd rám csukta az ajtót.

Mindenkinek lehet trágya napja, gondoltam. A lépcső felé vettem az irányt. Lent már megcsapott a finom spagetti illata, amire a gyomrom éhesen korgott egyet. A pult mögött lévő Kurogiri fontoskodva járkált a ,,konyhájában", s mikor észrevett, mosolyogva intett, hogy üljek le. Toga mellett helyezkedtem el, aki egy másik társával beszélgetett. Az előttem lévő tésztás étel úgy hívogatott, mint egy tinilányt a buliba lépők hada. Azonnal neki is estem a finomságnak. Az íze teljesen magával ragadott. Ettem volna még belőlle, ha nem kellett volna máris elindulnunk, amint befejeztük a reggelit. Kurogirit megdicsértem a finom ételért, mire ő sejtelmesen rám kaccsintott, amolyan ,,hagyok neked még belőlle" arckifejezéssel. Hálásan megköszöntem jótételét, majd Toga elkísért a rozoga lifthez.
Beszálltunk, míg én imátkoztam, hogy ne kelljen megint egy olyan katasztrófát átélnünk, mint a múltkor Dabival. Megnyomta a kilences gombot, mire az ajtó bezárult. Szerencsénkre nem kellett sokáig utaznunk, amúgy is a hideg rázott ki attól a liftől. Egy folyosón lépkedtünk tovább, míg egy vasajtón be nem léptünk. A szoba egész barátságos volt: egy irodai asztal, bőrönd székekkel meg egy... ággyal. Felette csövekkel és hosszú, kiálló pöckökkel. A termet zöld tapéta mintázta, a falon különbféle absztrakt festmények egy szögön felakaszta lógtak egymás mellett. Mindkét faloldalon két vasajtó foglalt helyet egymással szemben, a bejáratin kívül. Pofás szoba volt, valószínűleg a gazdája nagyon érdekes személyiség lehet. Hirtelen az irodai asztal mögül megfordult egy mocsárzöld hajú nő a székével, s olyan nyugodt arckifejezéssel nézett minket, mintha ott sem lennénk. Elismerem, meglepett a nő jelenléte, teljesen összeolvadt a mögötte lévő mintás tapétával. Hosszú, hullámos haja a hátára omlott. Vészesen sápadt fehér bőre lepte el az egész testét, s egy minimális sötét árnyalat sem tudta ezt a fehérséget eltüntetni. Emelett fehér doktori köpenyt viselt, ami még jobban kiemelte halottszínű bőrét. Szemei sötétek voltak, ezt körülvette egy kerek szemüveg. Arcából nem tudtam megítélni a korát, de ha tényleg meg kéne becsülnöm, olyan harmincas évei elején járhat. Gyűrűt nem láttam ujjain, pedig szentül megvoltam róla győződve, hogy házas. Ilyen gyönyörű nőnek nem hinném el, ha nem lenne senkije. Kétségkívül emlékeimben kerestem ezt a személyt, mert eléggé ismerősnek tűnt. Mintha láttam volna őt valahol.
A nő karcsú mozdulattal felemelkedett a székéből, majd odalépkedett hozzánk.

-Sziasztok! -köszönt gyöngyhangján - Ő lenne a következő áldozatunk? -kérdezte Togától, figyelembe se véve engem.

-Ó, igen. Ann bemutatom neked Fay Kisasszonyt -muttatta be nekem Toga - Fay, mint említetted, ő itt a következő ,,áldozatunk", Ann.

-Értem. Úgy látszik sok dolgunk lesz -igazította meg kerek szemüvegét - De kezdjük is el, úgy hamarabb végzünk - botorkált vissza az asztalához elővéve egy sima noteszt -Ann, gyere, feküdj le erre az ágyra!

Szerintem Toga látta a rémült képemet, mert bíztatóan rámmosolygott, hogy nem kell semmitől sem tartanom. De amikor láttam azokat a csöveket az ágy felett, elborzadtam. Engedelmeskedtem a parancsnak, majd a szemüvegemet is letettem a mellettem lévő kis szekrényre. Fay Kisasszony odalépkedett az ágy mellé, majd egy kissebb zsámlit is húzott maga után, amire leült. Kezében egy priccoló tűt tartott ujjai között. Azt hittem itt a végem. Bedrogoznak, az utcán végzem, s majd mit fogok mondani anyám szemeibe, mikor eljön az idő? Anyám, már nem tudom mi vagyok.
Toga biztatóan engem lesett a sarokból, amitől nem lett nagyobb a félelmem. De még mindig ott volt az a nyomasztó érzés a mellkasomban.

-Jó. Most pár óráig aludni fogsz. Egyéb kívánság, mikor felébredsz? -álította be készenlétbe a tűt.

-Szeretnék inni egy kis almalevet. És... és mondják meg anyukámnak, hogy ha véletlenül az utcán végezném, ne haragudjon rám! -válaszoltam. A nőből kitört a röhögés.

-Figyelj, nem fogsz sehol máshol ébredni. Csak itt. A félelmed teljesen felesleges. Csak aludni fogsz -bíztatott, de alig bírtam elhinni. Majd lehunytam a szemem, hogy legyünk túl rajta.

Őszintén? Fogalmam se volt róla, hogy micsoda is ez a képzés, amiről beszéltek. De mikor felébredtem, egyszerűen olyan megkönnyebülten ültem fel, mint egy csecsemő, anyja karjaiban. Először nem láttam semmit, de aztán minden kezdett kivilágosodni. Fay mellettem feljegyzéseket írt a noteszébe, s mikor észrevette ébredésemet egy pohár almalével kínált meg.

-Anyukádnak sajnos nem tudtuk elmondani, amit szerettél volna. De helyette van egy kis csokis keksz -mutatott a tálra - Jól aludtál? - mosolygott. Toga nem volt sehol.

-Igen. És köszönöm -ittam a léből, majd a kekszből is vettem egy darabot.

-Toga? Elment. De helyette jön egy másik aki felkísér -mondta ki azt, amire rá akartam kérdezni - Egyébként van valami fájdalmad vagy zsibbadásod?

-Egy kicsit a csuklóm meg a mellkasom, de semmi különös.

-Értem -írta le a noteszébe - Egy másik kérdés. Van valami feltörő halvány emléked, míg aludtál?

-Nem igazán -gondoltam bele - Nem.

-Ez különös. Azt hittem te immunis vagy a képességekre -egy másodpercig elgondolkodott - Ha netán emlékeznél valamire, ne habozz elmondani. Fontos. Itt a telefonszámom, ha keresnél -vettem el a hófehér névjegykártyát - Most pedig eredj, nekem is van dolgom - legyintett.

-Rendben. Viszontlátásra Fay Kisasszony! -nyitottam ki a nehéz vasajtót.

A folyosón egy ismerős egyént pillantottam meg. Twicet.

Drága Olvasóim! Mivel nyakunkon a nyár, egyre gyakrabban lesznek részek (remélhetőleg). Igyekszem írni. Becslésem szerint ennek a könyvnek olyan 40-50 része lesz, még nem tudom. De rengeteg esemény lesz a következőkben 😊 Nem lesz egyhamar vége, arra még várhattok (egy csomót 😂)