Hatáskör [Dabi x Reader]

18.

Egyáltalán nem sikerült elaludnom. A gondolataim ide-oda pörögtek, egymásnak estek és gladiátor harcot vívtak. Lehetséges, hogy közben cselszövéseket, árulásokat tervezgettek egymás ellen, mint a Trónok harcában, bár annak is csak az első évadját bírtam megnézni.
Az agyam már egyre nevetségesebb és nevetségesebb dolgokon kezdett el dolgozni. Rövidesen ezután sikerült elaludnom, de a bennem lévő feszültség, ami keveredett az izgatotsággal, nem hagyott engem nyugton aludni. Folyton megébredtem, s aludtam vissza. Egyszerűen nem tudtam megkülönböztetni az álmot az őrült gondolataimtól.
Fáradt tagjaimat megmozgatva felültem, kezeimmel kidörzsölve szemeimet. A fürdőszobába totyogtam elnyútt sportcipőmben villanyt keresve. Hideg vízzel mostam arcom, megígazítottam izzatságtól nedves hajtincseimet. Ezután a lépcső felé vettem az irányt, hátha tudok Kurogirivel beszélgetni. Már nem csak azért megyek oda, hogy csevegjünk, hanem mert a jelenléte megnyugtat.
Csalódottan vettem tudomásul Kurogiri hiányát, majd leültem az egyik pult melletti székre. A barátságos, mindig életteli bisztró most üresen állt egymagában. Az italokkal teli polcokra vetődött figyelmem, amit valamilyen rend szerint soroltak egymás mellé. Polcok melletti sarokban felakasztva üres poharak, meg egyéb kellőeszközök. Felette bágyadtan figyeltem az enyhe sárgás fényt, ami egy bézs színű lampionba volt bezárva. A helyiségben még több ilyen lampion lámpa világított, kisebb nagyobb kiszerelésben. A faasztalok társaság nélkül maradtak. A termet a fénytadó lampionokon kívül díszítette más is: cserepekben lévő kúszónövények. A repedezett téglafalon kúsztak fel, némelyikük elég gyorsan, hogy a plafont is elérje.
Bámészkodásomat egy hang verte fel, mire ilyedten fordultam az ajtó irányába. Kulcs a kulcslyukban. Egyet fordult, majd kettőt. Az idegen lenyomta a kilincset.
Szerencsémre nem egy idegen nyitotta ki az ajtót, hanem egy annál is rosszabb fajta. Idegesen néztem rá, míg ő az ajtózárral foglalatoskodott. Bezárta, majd furcsálva a bárpult felé vette az irányt, mikor észrevett engem.

-Nem alszol? -kérdezett.

-Nem bírok. És te? Ilyen sokáig dolgozol? -utaltam a késő esti hazajövetelére. Kissé olyan ez, mikor a feleség haza várja férjét a késő esti munkából.

-Sajnos igen - ült le az egyik mellettem lévő üres székre.

-Nem fárasztó éjjel dolgozni? -érdeklődtem. Valahogy egyáltalán nem volt kedvem megszakítani ezt a közös beszélgetést.

-Az ember egy idő után meg tudja szokni. Kurogiri? -kérdezte, a lila villanypóznát keresve.

-Mióta lejöttem, nem találkoztam vele -mondtam - Ő is amolyan éjjeli bagoly?

Dabi kérdőn nézett vissza rám: -Meglehet.

Egy hangos koppanás. Majd mégegy. És még több. A kintről jővő hangzavar mindkettőnk figyelmét felkeltette. Beszélgetésünket megszakítva odasompolyogtunk a bejárati ajtóhoz, megnézni az utcáról jövő hangzavart. Dabi kulcsával kinyitva az ajtót kikémleltünk. A reggeli nap bágyadt szürkés fényt hozott magával, ezzel minimális világítással beáraszta a kihalt utcát. Felettünk egy nagy felhőből esett eső a vidékre, viszonylag hatalmas cseppekben. De nem ez volt a nagy koppanások okozója. Hanem a felhőből eső kisebb jégdarabok.

-Jégeső?! -jegyeztük meg egyszerre jelenlegi helyzetünket. Friss levegő telítette meg a kis bisztrót a fülledt nyári meleg helyett. Nagyott szippantottam a jóleső levegőből, majd intettem a mellettem állónak, hogy kimennék. Értetlenül vizslatott engem, gondolom azt hitte, hogy megőrültem. De amint az eső nagy ereje alábbhagyott, izgatottan neki iramodtam a vízáztatta utcának. Amint ez megvalósulhatott volna, Dabi máris lefogta a csuklómat.

-Normális vagy? -szólt nekem, míg én figyelmenkívül hagyva indultam előre, lefogott karomat magam után húzva. De aztán, kicsúszott a keze enyémből. Majdnem előre zuhantam a nagy lendülettől, de sikerült megtartanom magamat. Az utcára kiérve az ég felé emeltem tekintetemet, és élveztem a rám zúduló víztömeget.

Az eső hűvös érzése cseppent a bőrömre. Beleborzongtam a hideg vízfuvallatba, ahogy az enyhe szél megfújta sápadt bőrömet. A hajam nedves tincsekbe fonódott össze, pizsama pólóm vizesen tapadt testemhez. Egész jól átáztam, pedig csak pár perce álldogáltam kint a járdán. Nagyot szippantottam a friss levegőből, a tüdőm megtelt finom oxigénnel. Ez biztosan úgy hatott nekem, mint másoknak egy cigaretta egy nyugtalan nap után. Kábultan figyeltem a körülöttem lévő utcákat és utcasarkokat.
Bámészkodásom nem sokáig tartott, mert az alkaromnál elkezdtek befelé ráncigálni a házba. Engedelmesen utána kullogtam, hallottam, ahogy idegesen becsapja a bejárati ajtót mögöttünk. A lépcsőn felfelé lépdeltünk, befordoltunk egy ismerős kicsempézett szobába.
A mellettem lévő nyugtalanul kinyitotta a fenti szekrényt, keresve nekem egy törülközőt. A nagy rumli közepette, talált is egyet, amit rám pakolt. Arcomat eltakarta az anyag érdes felülete, így nem láthatattam Dabi ingerült arckifejezését.

-Mondd, te tényleg ilyen hülye vagy? Mégis mit gondoltál, szárazan fogsz visszasétálni? -kérdezte szemrehányóan. Kezei az anyagot érintették, gondosan megdörzsölve nedves kobakomat. Valamilyen jóleső mámori érzés kerített hatalmába, amitől rendkívül elálmosodtam. Csak úgy álltam ott mozdulatlanul, s élveztem Dabi hosszúkás ujjait az érdes anyagon keresztül. Arcomra világosság árnyalata tűnt fel, mikor lekapta rólam a nedves törülközőt - Teljesen átázott a fölsőd. Kerítek neked egy pólót - sóhajtott beletörődően. Egy néma bólintással válaszoltam. Dabi a szárítóról leszedett egy ismeretlen fekete mintás ,,HARDLY EVER"-es feliratú pólót. - Vedd fel - dobta rám a sötét ruhaanyagot. Bólintottam, ő pedig kiment az ajtón.

Fáradtan átvettem a ruhaanyagot, akárki is hordta ezelőtt. Már azt hittem a sebhelyes soha nem jön vissza, de mégis visszajött.

-Megtudod szárítani a hajad, vagy erre is életképtelennek születtél? -kérdezte, s mire megint szótlanul válaszoltam, addigra a szekrényből előhalászta a hajszárítót.

Bedugta a konektorba, majd a rövid, vállig érő hajamat kezdte el szárítani. Ahogy ujjaival a tincseimet fésülte, néha-néha erőszakosan beletúrt a hajamba, néhány hajszállamat fájdalmasan meghúzva, mintha így akarná visszafizetni nekem azt a felesleges törődést amit ebben a tíz percben kaptam tőle. Hamar megvoltunk a szárítással, közben egyre jobban elálmosodtam. A szemeim mind leragadtak a fáradtságtóli, már-már gondolkodni is alig bírtam.

-Egy nap majd vissza fizeted ezt nekem. És akkor egész nap kényeztetned kell -szólt gúnyosan, miután elpakolta a törülközőt.

-Jó -válaszoltam, mit sem gondolkodva a válaszon. A sebhelyes levakarhatatlan vigyort öntött magára.

-Aztán meg ne bánd! -szólt még utoljára, a szobáját becsukva.

Vissza botorkáltam Togához, aki szinte észre se vette, hogy eltűntem az utóbbi fél órában. A szőke még mindig ugyanolyan nyugodtan és békésen szunyókált, mint mikor elmentem. Bebújtam az ágyba, s azután már csak az álmok játszhattak velem fogócskát.

Sziasztok. Tudom, ez egy kicsit plötyhedt rész volt, de igyekszem 👍🏼
Viszlát a következő részig 👉🏼