Hatáskör [Dabi x Reader]

23.

Kanával való beszélgetésünk nem sokáig tartott. Ahogy a sebhelyes után néztem, kissé megsajnáltam őt. Aki többnyire az utcára meredve tengette utolsó perceit, mielőtt még tényleg elhalálozna.
Miután kifizettük a rendeléseink árát, Kanával elbúcsúztunk egymástól, mint a jó barátnők. Adott nekem még utoljára néhány búcsúölelést, amit öszeszorult tüdőmmel viszonoztam is. Kana integetve elköszönt, s mikor már meggyőződtem róla, hogy elég messze jár, letelepedtem Dabi asztalához.

-Mehetünk -mosolyogtam. Látszott rajta, mennyire megviselte őt az elmúlt pár óra.

-Aha. Az jó. Mindjárt jövök -mondta kissé rekedt hangon, majd álmoskásan megdörzsölte szemgödreit. A kassza felé vette irányát, s mivel nekem nem volt jobb dolgom vele mentem.

Az előző eladó macskalány, aki Kanával minket szolgált ki eltűnt. Helyette a kék hajú illegő-billegő kiscsaj vette át a munkát. Ahogy megpillantotta a sebhelyes Dabit a pultnál máris odatotyogott, hogy miben lehet-e segítségére. Kifordult gyomorral néztem a csaj idegesítő csábos lendüléseit, ahogy Dabitól elvette a papírpénzt, s amikor visszaadta a visszajárót. A hatás kedvéért a kék tincseit megtekerte, hogy még elbűvölőbb legyen, majd egy hidegkirázó mosolyjal az arcán búcsúztatta a sebhelyest.
Nagy sóhaj kíséretében lépkedtünk ki az üzletből. Nem bírtam ki, hogy ne tegyek a kiscsajra egy csípős megjegyzést.

-Ez de elb@szott egy szerencsétlen -motyogtam. De talán túl hangosan is, mert ezt a mellettem lévő Dabi is meghallotta, aki csak egy felhúzott szemöldökkel válaszolt - Mármint a csaj.

-Melyik? A barnafülesre gondolsz? -kérdezett vissza.

-Mi? Nem. A kék hajúra gondoltam -mondtam. Dabi teljes érthetetlenséggel bámult rám -Ne mond, hogy nem láttad! - de még mindig ugyanaz az arc - Basszus Dabi, nem hiszem el, hogy észre se vetted! Ő volt a kasszánál te szerencsétlen!

-Jah, nem figyeltem -vonta meg a vállát - Nincs időm ilyenekkel foglalkozni - mondta, mire én fáradtan sóhajtottam egy hosszút.

Ahogy be kellett volna fordulnunk a sarkon a hazavezető úthoz, helyette egyenesen sétáltunk át a zebránál. Kérdőn néztem a sebhelyesre, aki megszokott nyugalommal ment tovább, mintha nem is a bisztró lenne a célállomásunk. Azt hittem kerülőt teszünk. Viszonylag ebben a hitben éltem, de pár utcányival arrébb kezdtem kételkedni abban hová is tartunk. Ugyanis még mindig nem fordultunk be abba az irányba, ahová be kellett volna. Értetlenül kérdeztem meg erről az elméletemről a sebhelyest.

-Pontosan hová is megyünk? -a kérdésemre egy ravasz vigyorral nyugtázott.

-Azt hitted, hogy nekem az égvilágon nincsen semmi dolgom? Munkanap van. Dolgoznom kell -a megjegyzése hallatára meghökkentem. 

-Értem. Szóval hazudtál -csikorgattam meg a fogaimat kétségbeesetten.

-Nem hazudtam. Csak nem említettem. Azt ígértem, hogy elkísérlek, nem azt hogy azonnal haza is viszlek -magyarázta - Egyébként meg rád férne egy kis kirándulás, szóval ne nyavajogj. Egész nap be vagy zárva, mint egy kicseszett hercegnő.

-Aha -kételkedtem.

-Ne csináld már. Tök jól fogod érezni magad! -lelkesített, de valahogy az a rezgéshullám nem jött át.

-Biztosan -forgattam meg fekete pupilláimat.

Egy kocsmáktól terhes és büfékkel teli utcarészleghez érkeztünk meg, valahol a város szélén. Egész úton a sebhelyest követtem, aki előttem baktatott rám se hederítve, hogy elhagyott-e engem vagy sem. Majd Dabi lelassított, s egy ajtóból füsttölgő térségbe nyitottunk be. Kerti Pöcegödör. Micsoda bizarr név ez egy ilyen helynek. A teremben köd leppengett, s mikor utánanézhettem volna ennek okának, Dabi bemutatott a pult mögött lévő szőkére festett hajú lánynak. A pulton egy hatalmas szerkezet takarta el lényének balsó részét. Rúzstól vörös ajkai o-t formálva füstöt fújt a köztünk lévő térségre.

-Szervusz Nicole! Nicole ő itt Ann. Ann, Nicole -mutatott hol rám hol rá. Köszöntem szégyenlősen egy ,,sziával", majd Nicole különös nyugalommal üdvözölte Dabit.

-Hali! Látom késtél. Csak nem a kis barátnőd miatt? -bökött rám fejével nyugodt, ráérős mozdulattal. A kijelentése hallatán pír szöködt az arcomba. Ezúttal hálát adtam az égnek, a szobában lévő gyér, kék és zöld világításnak.

-Nem a barátnőm. El kellett vinnem egy találkára -válaszolta - Megyek átöltözni - szólt mielőtt bármit is mondhadtunk volna, fekete kabátját levetve tűnt el az ajtó végén.

Egyedül maradtam Nicole-lal. Kék szemeit rám szegezve mosolygott, mintha egy nagyszerű viccen szórakozna. Mintha én lennék az a nagyszerű vicc, akin röhöghet.

-Nem ülsz le? - kérdezte, egyik vele szemközti ülésre mutatva. Helyet foglaltam - Nem kérsz? - nyújtotta felém a vizipipa csövét. Egy bólintással válaszoltam, mire ő kezembe nyomta a slagot - Mélyet szívj! Úgy lesz csak érdekes - tanácsolta.

Mélyet szívtam ahogy tanácsolta. Az elején valahogy félre szívtam, így egy kisebb köhögésrohammal együtt engedtem ki a szikrázó füstöt. Nicole visszafolytott nevetést hallatott, majd megengedte, hagy szívjak még egyszer. Ez már jobban ment, kisebb páracsomókat engedtem a légtérbe. A színes világítás miatt kék füst szállingózott a teremben. Visszaadtam, majd egymás után szívtuk a mesterséges gőzt.
Ahogy néztem Nicole-t szemügyre vettem mellénél kigombolt fehér ingjét és vizes, egyenes szőke tincseit. Szemhajlatánál természetes bőrszínű sminkje csillogott, amit egyébként nem vettem volna észre, ha nem fénylene a gyér megvilágításban. Fekete nyakkendőt hordott, nyakára terítve összekötetlenül. Rám vigyorgott szép fehér fogaival, amint észrevette, hogy őt bámulom. Majd a csöndet megtörve, a halk Gun N Roses számot hallgatva megkérdezte:

-Te is ahhoz a fura bandához csatlakoztál? -egy könnyed másodpercre meghűlt bennem a vér, majd a másik pillanatban hatalmat vett magamon a mámoros nyugodt érzés. Válaszoltam volna rá, csak nem tudtam mennyit tud.

-Vagy ha nem, akkor honnan ismered Dabit? -mutatott a háta mögött lévő ajtóra - Egyébként néha nagyon idegesítő szokott lenni. Állandóan kibújik a kérdéseink alól. Sosem válaszol rá őszintén. Mindig ilyeneket csinál meg minden... - mondta, s mintha megint valami viccet hallott volna, elkezdte azt a furcsa hörgős röhögést. Elmosolyodtam - Aztán meg semmi előrejelzés nélkül beállít ide hozzánk, ...veled. Néha örülnék, ha mondana is valamit, mielőtt ilyeneket csinálna - gesztikulált ujjaival - Egyébként hozhatok neked valamit? - kérdezett, majd szórakozottan megfordult a tengelye körül levéve a polcról egy üvegpoharat.

Elémtéve biccentett, mintha nagyszerű pajtitársak lennénk, s mintha már évezredek óta ismernénk egymást, így szólt: -Az első kört én fizetem! Vörösbort vagy fehéret kérsz? -kérdezett.

Meg sem várva válaszomat, Nicole a vörösbort választva öntött nekem az italból. Szinte csurig. Magának is öntött, s mikor koccintani kívánt, az ajtó mögött bejött a légterünkbe Dabi. Kétszer is meg kellett néznem, hogy jól látom-e azt amit látok. A sebhelyes fekete öltönyben virított, alá fehér inget viselt. Nyakkendője a nyakában lógott kétoldalt, gallérja ferdén állt. Mint egy kicseszett pincér!

-Ohohoho, Dabi mégis hogy nézel ki? -kérdeztem merő jókedvvel, ami valószínűleg Nicole-tól ragadt rám. A sebhelyes csak egy rövidke biccentéssel nyugtázott, ahogy rámnézett.

-Mire isztok? -tudakolta, megjegyzésemet figyelmen kívül hagyva. Nicole egy néma parancsra már egy másik poharat vett elő Dabinak, aki eközben leült az egyik mellettem lévő székre. Szemeimmel követtem a sebhelyes kecses mozdulatait, majd tekintetem megállapodott a nyakánál.

-Nincs bekötve a nyakkendőd -említettem meg, mintegy észrevételként.

Az említett mellkasára nézett, mintha nem hinné el a szavaimat.

-Igen -adott nekem igazat.

-Ez egy trend, vagy csak nem tudod bekötni? -kérdeztem.

-Nincs kedvem hozzá -sóhajtott.

-Bekössem? -vettem kezem ügyébe az anyag egyik végét. Egy rövidke pillanatig láttam Dabi meglepődött arckifejezését.

-Mióta tudsz te ilyesmiket csinálni?

Na itt vagyok, megint éjjel 😂 Valahogy nekem jobban megy az írás ilyenkor, mintha kora reggel vagy ha délben írnék.
Szóval itt egy új rész, és mindjárt kezdődik az iskola. Szerintem nem csak nekem lesz depresszióm a tanévkezdést illetően.