Hatáskör [Dabi x Reader]

10.

Hosszú idő telt el, mióta a liftben voltunk. Furcsa módon egyikünk sem beszélt a másikkal, pedig rengeteg mindent megakartam kérdezni tőle. A könyvében lévő fényképen járt az eszem, s azon belül a családi fotó tagjain. Olyan ismerősek, de mégis, távoliak. Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy kik ők, de sehogy sem akaródzott egy hang kijönni a torkomon. Illetlenség lenne, ha most rákérdeznék, nem? Ezzel elárulnám, hogy kutakodtam a cuccai között, az meg rém ciki, ha kitudódik.

-Min gondolkozol?

Egy röpke pillanat volt, mégis a szívbajt hozta rám a hirtelen megszólalásával. Halványan rásandítottam. Nem tudtam nem megállni, hogy ne mosolyogjak.

-Miért érdekel az téged?

-Olyan facsari grimaszt vágtál, hogy muszály volt megkérdeznem mi a bajod - kuncogott. Egy sóhajtással eresztettem ki benrekedt levegőmet.

-Meddig fogunk még liftezni? -érdeklődtem.

Dabi a rácsos falnak támaszkodott. A reggeli kis incidens elteltével, most a lelapult helyett felnyalt tincsei púposodtak a feje búbján, a bő, szürke pulcsit leváltotta, a szokásos fekete-fehér ruháira. Egy kisebb szünetet kihagyva válaszolt.

-Nem olyan sokat. De gyakran előfordul, hogy leáll a lift. Lehet, hogy ez ma is történik -gondolkodott - Nagy valószínűséggel.

-Ugye csak viccelsz?

-Miért tenném?

És ekkor egy hangos kattanás kíséretében leállt a lift. Hitetlenkedve néztem Dabi felé, aki vállát megvonva nézett vissza rám amolyan ,,nem tehetek róla" arckifejezéssel. Bosszúsan fújtam ki a levegőt, és sorban próbáltam feleveleníteni azokat az egészségtan órákat, amiken azt vettük, mit kell tenni, ha az ember beragad a liftbe. A vészgomb! Odafordultam a gombok felé, de csak számozott dudorok tekintettek vissza rám.

-Itt miért nincs vészgomb? -kérdeztem kissé hisztérikusan saját magamtól.

-Ki tudja? -szólalt meg a sarokban lévő társam - De majd biztos észreveszik, hogy van valami gond a lifttel. Talán pár perc múlva megint elindul. Addig is ülj le a fenekedre és várj -mondta, miután észrevette, hogy fel-alá mászkálok a helyiségben kijutat keresve.

-Muszáj kijutnunk! -szuszogtam nagyokat - Még jó, hogy a villany még ég - néztem fel a pislákoló villanykörtére.

És mint mikor Isten szavaival megteremté a világot, én is a szavaimmal vettem el a villanykörte meleg fényét.

-Na b@zdmeg. Már csak ez hiányzott -motyogta a feketeségbe a mellettem álló - Hé, jól vagy? - vette ki zsebéből a telefonját, ami viszonylagosan megterítette a sötét helyiséget fehér fénnyel.

Bár nem láttam, de éreztem, hogy arcom hullahideg és sápadt. Próbáltam megállni a saját lábaimon, de sehogy sem maradt bennem erő. Lerogytam a hideg földre, térdeimet a mellkasomhoz húztam, úgy próbáltam megtartani magamnak a termelődött hőt.

-Megvagy? -kérdezte - Falfehér az arcod -ült le mellém. A telefonja erős fénye belevilágított a szemeimbe - Talán nem bírod a sötét helyeket? -kiváncsiskodott.

Egy hideg légáramlat jött fel alulról, bár nem tudom, hogy jött fel hozzánk, hiszen a padló vasból készült. Hűvös borzongás fagyosította meg a testemet, már kezdtem fázni. Mint aki kabát nélkül megy ki a hólepte tél fagyos utcáira.

-Fázol? -mire ösztönösen bólintottam.

Dabi meglepetésemre lehámozta magáról a fekete kabátját, majd rám borította. Egy halk kuncogást hallottam felőle, majd hipergyorsasággal felvettem magamra a meleg anyagot. Érezhetően éreztem rajta szokatlanul furcsa férfiillatot, de nem törődtem vele, mert így is kellemes illatot árasztott magából.

-Jobb már?

-Jobb -tekintettem rá hálásan.

A csönd köztünk hatalmas lett, csak úgy bámultunk a semmibe és gondolkoztunk. Hátha észrevesznek bennünket, hogy nem működik a lift.

-És milyen tesztet kell majd megcsinálnom? -kérdeztem, csak úgy unaloműzés gyanánt. Gondoltam, hogy erre is egy nemleges választ kapok.

-Igazából csak holnaptól kezdődnek a kiképzéseid Togával. Ma másra megyünk -nézte meg telefonja kijelzőjén az időt - Rengeteg időnk van még.

-Mire?

-Ha meglátod, tudni fogod -mosolygott. Egy rövid szünetet kihagyva megint megszólalt - Te félsz a sötétben?

-Nem! -tiltakoztam.

-Én úgy gondolom, hogy igen -úgy tűnt, mintha gondolkodna - Ha becsusszanál a sarokba, akkor talán sikerülne lángot keltenem. Az talán több fényt adna - értetlenül néztem rá - Tudod, a képességed.

-Ja! -majd engedelmesen a sarokba vánszorogtam.

Mint tudniillik a hatásköröm hatástalanítja másoknak a képességét, amint bejön a hatáskörömbe. Most jöttem rá, hogy Dabi miért nem használta a képességét ezidáig. Mert nem tudta.
A sebhelyes a szemközti átlóba sétált, onnan a sarokból próbálta beindítani a lángjait.

-Hát ez nem sikerült -mondta - Most már utálom a képességed.

-Kösz. Nagyon kedves vagy -Dabi még próbálkozott életrekelteni a lángjait - Figyelj Dabi, tudom, hogy nem fogsz erre válaszolni...

-Akkor miért kérdezed meg? -szakított félbe. Egy haragos pillantással díjaztam.

-Aznap mikor a baleset történt... -sóhajtottam - én öngyilkos akartam lenni?

Dabi egy pillanatra megállt -Valószínűleg. Nem sok ember létezik, aki önszántából eléugrik egy fehér Daciának.

-Ott voltál?!

-Ja? -tekintetéből érezni lehetett, hogy lebukott.

-Akkor hogy? - a sebhelyes leült mellém, miután végleg feladta, hogy életrekeltsen egy kéken égő lángot.

-Igazából mi már régen ismertünk téged. Akkor kezdtünk el figyelni rád, mikor részese voltál egy bolti rablásnak. A ,,rosszfiúk" próbáltak bántani téged, de nem tudtak. Akkor megtanulták, hogy ha kiakarnak rabolni egy sarkiboltot, hozzanak magukkal fegyvereket is -Dabi elvigyorodott, mintha egy régi szép emléket idézne fel - Azóta nem mindig rendszeresen, de figyelni kezdtünk téged, mint valami zsákmányt, amit be kéne cserkészni. Senki nem számított rá, hogy meg akarod ölni magad. Mikor eljött volna az idő, hogy kiüssünk téged, de ezt már nem kellett megtennünk, megtetted azt magattól is. Akkor a baleset helyszínén nagyon haragudtam rád, amiért a belváros közepén akartad megöletni magad. Sokkal könnyebb lett volna elvinni téged egy nyugis kertvárosból, mint egy idióta, nyivákoló tömegből.

-Elraboltatok? -lepődtem meg.

-Igen. A korházból hoztunk el. Éjjel. Ugye tudod, hogy nehéz vagy?

-Nem kértelek, hogy vigyél -fújtam ki a levegőt bosszúsan.

-Most vallottad be, hogy kövér vagy -kuncogott - Viccelek. Pont jó vagy - törölte le az örömkönnyeit - Szóval miután hazavittünk téged, négy teljes napig aludtál. Már kezdtük azt hinni soha nem ébredsz fel. De felébredtél, s még amit nem említettem, az az amnéziád, ami megkönnyített nekünk rengeteg erőfeszítést. Bár néha most is az agyamra mész a hülye kérdéseiddel. Pedig arra számítottam, hogy helyettem Togát fogod zaklatni a hülyeségeiddel, de tévedtem. Jó ez így - mondta, majd ezután megakartam kérdezni, hogy hogy érti ezt, de egyszerre csak fény töltötte be a helyiséget.

Megkönnyebülten álltam fel a földről, majd izgatottan vettem észre, hogy a lift megint beindul. Egy sóhajtás kíséretében mosolyodtam el, s éreztem a lift lassan menetelő zuhanását a hideg és fagyos mélységébe.

Hát igen. És még nem tudjátok, hogy mi lesz ezután 😊
Nekem még nincs suli, de akiknek van, annak kitartást! 👍🏼