Hatáskör [Dabi x Reader]

16.

Homályos képet láttam magam előtt. Felettem fehérre festett meszelt fal magaslott, oldalra pillantva selyemszínű függöny kelt életre pár erősebb széllökés miatt. Bágyadt levegő áradt be a szobába, ami ismerősnek hatott. Deszkákkal bekeretezett falak, könyvespolcok, egy kisebb fiókos szekrény és egy nagyobb a sarokban. Emlékeim kaotikusak voltak, a gondolataim egyaránt. Úgy éreztem, mintha egy ágyban feküdnék. Viszonylag elég kényelmesen süppedtem bele a paplanba. Tagjaim merevek voltak, elzsibbadtak és az ujjaimat sem tudtam megmozdítani.
Aztán a szobába bejött egy elmosódó árny. A homály miatt arcát csak zavarosan láttam, éjsötét felszerelése összeolvadt testrészeivel. Mintha egy fátyolos festmény tárulna elém, aminek festője a színeket nagy ecsettel húzta végig a vásznon. De az alaknak egyes részei ki voltak dolgozva. Például a kabátja, amit tisztán ki tudtam venni.
Lassú lépteivel oda sétált az ágy széléhez. Meredten bámult lefelé, egyenesen rám. Szemgödrei üresen tátongtak a helyükön. Még most se bírtam megmoccanni. Kényszerítettem magam, hogy legalább felüljek, de egyszerűen nem volt bennem erő. Az árny lehajolt mellém, hosszú karját az arcomhoz emelte. Ujjaival végigsimított az arcomon lévő húsrétegen. Arca egyre áthatóbb lett, amint hozzám ért. Már láthattam arca vonásait, s úgy mint egy festményen, ebben is úgy látszóttak, mint az ecsetvonások a képeken. Türkiz pontok kezdtek keletkezni a szemei helyén, amint rám szegezte rideg tekintetét. Hideg áramlat lengette meg a meszetszínű függönyeket, ezzel elsötétítve a szoba fényeit.
A kép megváltozott. De még mindig feküdtem. Zsibbadt végtagjaim dermedten maradtak a helyükön. Érzéketlen csuklóimat heves fájdalom váltotta fel, amint az árny fölöttem magasodva megtámasztotta magát. Szörnyű nyomás nehezítette a karomat. Éreztem, ahogy a húsomba belevág pár éles tű. De azok nem varróeszközök voltak, hanem tüskék. Egy hosszú növénynek a tüskéi. Ahogy az ismeretlen szorította csuklóimat, annál több tövis vágott bele a húsomba. A növény indái rácsavarodtak kézfejemre, ezzel megsebesítve kezemet. Néhány keletekezett sebből már csorgott a piros vér, le a hószínű paplanra. A fájdalomtól sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az árny arcán vigyor tűnt fel, érzéketlen mosoly. A hideg kirázott tőle.
Nem számítottam rá, de az árny elmosódott fekete fejét a mellkasomnak döntötte. Értetlenül néztem magam elé, fel a fehér plafonra.

Őrült lüktetésre ébredtem. Amint megtudtam, hogy a szívem zakatol ennyire, megkönnyebülve dőltem vissza. Ereimben éreztem minden egyes kisebb lüktetés, addig amíg meg nem nyugodtam. Álom volt. Csak egy kis sunyi álom. Szemeimből kivakartam a legkisebb álmos foszlányt is, majd nagyot szuszogva keltem fel Toga ágyából. A szobában semmi jel nem mutatott arra, hogy itt lenne a szőke lány.
Felvettem egy laza fekete pólót és egy szürke rövidnadrágot. Megfésültem az izzadságtól összetapadt tincseimet, majd készültem volna a mobilomért nyúlni. Kopogtak.

-Tessék! -engedtem be az idegent.

-Siess, nem érek rá egész nap! -nyitotta ki a faajtót Dabi. A fiú megviseltnek tűnt, halvány karikák leselkedtek a szeme alatt. Tincsei kissé lekonyultak az átlagos, tökéletes frizurájánál - Ettél már? -kérdezte, de úgy tűnt, hogy semmi kedve ehhez az egészhez.

-Nem, de nem vagyok éhes. Toga?

-Nem ér rá. Dolgozik -ezzel a kijelentéssel el is húzott az ajtó mellől. Engedelmesen utána bakogtam. A lifthez érve a sebhelyes elejtett egy-két ásítást. Biztosan fáradt lehet.

Dabi unottan megnyomta a kilences gombot, amire becsukódott a lift.
Sóhajtva idéztem fel a mai furcsa álmomat. Az elmosódott, fekete árny mégiscsak Dabi lehetett. De miért álmodok erről a bunkó sebhelyesről? Sosem hittem abban, hogy az álmoknak jelentése van. Egyszerűen ez az agyunk furcsa szüleménye. Persze lehet köze a valósághoz, de ez általában soha nem valósul meg. Egyáltalán nincs közük a valóság cselekedeteihez.

-Tegnap milyen volt a képzés? -érdeklődött a helyiségben lévő utazó társam.

-Elment. Feleslegesen izgultam.

-Kedzetben mindenki viszolyog a képzéstől. Ha átesel rajta, azután már sokkal könnyebb lesz. Bár nem tudom, hogy a te esetedben mi történik. Fay Kisasszony álmaira senki nem emlékszik -mondta.

-Álmaira? -értetlenkedtem.

-Ja. Be tudja folyásolni az álmaidat. Ez amolyan tudatalatti dolog. Emlékszel valamire? -kérdezett.

-Nem igazán.

-Furcsa. A te esetedben talán kéne, hogy emlékezz -utalt a képességemre - Egyébként tegnap hallottam Kurogiritől a pókerparti sikereidet. Kár, hogy semmi érzéked nincsen a szerencsejátékokhoz - szólt le egy kisebb gúnyolódó vigyorral az arcán.

-Tényleg nincs -valtam be esetlenségemet.

-Hát igen. Már az is hihetetlen, hogy majdnem megnyerted - röhögött. Dühös tekintettel mértem rá a szúrós csapásokat, hátha visszavessz a nagyképűségéből. Bár tudtam, hogy ez nála lehetetlen. Pont annyi esze van, mint egy kifejletlen káposztának.

A lift leált, kiléptünk a fémdobozból. Egy ideig a folyosón sétáltunk, Dabi elől, míg én addig hátul cammogtam utána. Az egyik fémajtónál bekopogott, majd ki is nyitotta azt. Fay Kisasszony várt ránk a székében ülve jegyzeteit olvasva. Őszinte koncentrációval hajolt a noteszébe. Kerek ezüstszemüvegét az orrára húzta, amint meglátott minket a bejáratnál.

-Jó napot Fay Kisasszony! -köszöntötte a székében görnyedő nőt.

-Szia Dabi! Látszik, hogy sokkal jobban vagy a tegnapi naphoz képest -üdvözölte. Vajon milyen kapcsolatban állnak ezek egymással? - bevetted a gyógyszert, amit felírtam neked? Örülök, hogy hallgattál rám - erre a kijelentésre Dabi mintha zavarban lett volna.

-Ó, igen. A tegnapihoz képest, egész jól aludtam. Bár jobban örültem volna, ha nem keltenek fel - sandított rám tekintetével. Ó, hogy ezért is én vagyok a hibás?

-Jó, akkor nem is zavarunk tovább, nyugodtan visszamehetsz aludni -közölte - Na menj már, hess! -hesegette el, mint egy nemkívánatos kóbor macskát az udvaron.

Dabi egy zavaros bólintással válaszolt, majd elköszönt tőlünk. Becsukta maga után az ajtót, mire kettesben maradtam Fay Kisasszonnyal.

-Ön... -kezdtem, de nem tudtam végére érni a mondatomnak.

-Hogy milyen kapcsolatban állunk? Lássuk csak: úgy nevezném ezt, hogy az egész brigádnak én vagyok az ápolónője. Vigyázok rájuk, nehogy elkapjanak egy kis ,,bacit" -vágott félbe. Megkönnyebülve felsóhajtottam, majd az ágy felé vettem az irányt - Mond csak Ann, történt veled valami furcsa mostanában? Esetleg álmodtál valami szokatlant? -érdeklődött. Tekintetéből semmi közömbösséget nem találtam, csak békés és őszinte érdeklődést.

-Talán ma este sokkal élettelibb álmom volt, mint általában -szóltam, mire Fay csak enyhén bólintott, hogy folytassam - Arra emlékszem, hogy feküdtem. Mint egy ágyban. Furcsán elmosódott teret láttam, mintha valaki megfestette volna. Ekkor egy árny a sarokból odajött hozzám - idéztem fel a pillanatot - Homályosan láttam, nem tudtam eldönteni, hogy kicsoda. Legugolt mellém, majd kedvesen ujjaival végigsimított az arcomon - Fay közben hevesen jegyzetelt  a noteszébe - És ekkor valami megszorította a csuklómat. Hosszú indák tekeredtek a kézfejemre. Éreztem, ahogy tövisek szúrják át a csuklómat. Aztán felébredtem - mondtam. Gondoltam az árnyas részt most kihagyom, mert az nekem is furcsa volt. Azt a részletet inkább megtartottam magamnak.

-Értem. Más valami? -kérdezett, mire egy nemleges bólintással válaszoltam - Jó, akkor el is kezdhetjük a képzésedet.

Nem tudom miért, de valahogy Dabival a liftes jelenetek a legjobbak 😂