Hatáskör [Dabi x Reader]

8.

Elhaladó léptei még egy ideig halhatóvá váltak, aztán köddé lettek.

-Most már felnézhetsz -szólt oda nekem Dabi - Láttad a szemeit? -kérdezett, mint akit vallató székbe ültettek.

-Nem -hazudtam. Szemeim előtt még mindig ott égtek aranylóan izzó íriszei, akárhányszor csak lehunytam a szemeimet. Úgy érzem nehezen fogom elfelejteni azt a szempárt. De megérte. Ilyen gyönyörűséget nem minden nap lát az ember, de lehet hogy még életében sem - Nem. Miért? - kiváncsiskodtam.

-Ha nem láttad, akkor nincs baj. Ha meglátod a pofáját, kerüld -rázott le ennyivel, mint szokott, majd be is lépett a kinyitott ajtón át a bisztróba, ahol már várt minket a pult mögött álló Kurogiri.

-Mi van? -mondtam szinte saját magamnak, majd amint láttam, hogy záródik az ajtó, rögtön utána siettem.

Kurogiri kedvesen köszöntött minket, válaszul egy mosolyt böktem felé, ez ellenben Dabi figyelembe se véve engem, leült a pult mögötti szokásos helyére. Odamentem, tenyeremmel nem túl erősen rácsaptan az asztalra. A sebhelyes kérdőn nézett rám. Soha nem hittem volna, hogy ezt csinálom. Kiskoromban mindig is egy félős és halk típus voltam. De most betelt a pohár. Ha így haladok, semmit sem fogok megtudni.

-Miért? -néztem rá.

-Ha nagyon tudni akarod, máskor elmondom -felelt - Kurogiri! Adj egy korsót a szokásosból! - rendelt, mire a megszólított némán csak egy halvány mosoly mellett biccentett.

-Te tényleg egy bunkó paraszt vagy -sóhajtottam - Mikor lesz az a máskor? - ültem le a melletti székre.

-Legközelebb -válaszolt.

A lila lángcsávó sürgött forgott a ,,konyhában", mint egy háziasszony, aki a férjét szolgálja ki a munka után. Seperc alatt kész is lett Dabi által rendelt itókájával, majd megállt előttem.

-Neked mit adhatok? -mosolygott rám.

-Csak sima vizet. Szomjas vagyok -biccentettem, s mint aki érti a cselszövésemet, ravaszul elvigyorodott. Hahh, egy szövetséges.

-Máris! -nyitotta meg a csapot -Mellesleg Ann, jött egy leveled - tette le a pultra a tiszta vizet, mellé pedig a fehér borítékot.

Kidülledt szemekkel nézhettem az előttem elterülő papírt, amin egy aranylóan csillogó pecsét virított. Vagy percekig meredtem felette, mire rájöttem, hogy amúgy egy szarvast ábrázol az a pecsét. A szarvast elölről mintázták, furcsa mód csak egy szarva volt. Gondoltam, hogy nem nyomták rá erősen, vagy csak nyomdahiba.
Későn vettem észre, hogy a mellettem ülő Dabi is nézi a kapott levelemet. Türkízkék szemeit látva azt véltem benne felfedezni, hogy nem igazán örül ennek. Egy heves és gyors mozdulattal tüntettem el a pultról a borítékot a hátam mögé, hogy Dabi látomezejéből eltüntessem.

-Na mi az? Nem bontod ki? -vigyorgott gúnyosan.

-Majd máskor. Végülis én kaptam a levelet -mosolyogtam rá diadalittasan, s már álltam is volna fel a székről, mire elkapta a csuklómat. Szánalmas tekintettel néztem rá. Mintha ez meg tudna engem állítani.

-Előttem bontsd ki. Ígérem nem fogok belenézni a tartalmába -szólt keserédesen - Kérlek.

Visszaültem a helyemre. De ezt nem azért csináltam, mert ő akarta. Egyszerűen megsajnáltam... Megsajnáltam.
Egy nagy sóhaj kíséretében felvágtam a hófehér borítékot a pulton heverő késsel, amit még Kurogiri adott oda nekem. Bár nem szívesen bontottam ki, de megtettem. Kellő óvatossággal húztam végig a kést a papíron és olyan tökéletesen próbáltam vele elvágni, amennyire csak tudtam. A borítékot megakartam tartani. Óvatosan húztam ki a benne lévő papírt, amit kihajtogattam. A szemem sarkából figyeltem Dabi reakcióját, ahogy engem figyel.