Hatáskör [Dabi x Reader]

6.

Meghökkenve néztem vissza rá. Rájött.

-Az ennyémmel mostad igaz? - gúnyos vigyorra húzta sebhelyes száját. Amint tekintetem találkozott az övéivel, lesütöttem szemhélyaimat. Nem mertem a hideg, tűrkízkék szemeibe nézni - Csak hogy tudd, egyáltalán nem haragszom - engedte el a világosbarna tincsemet, amit az ujja köré csavart. Ehelyett egy sokkal zavarbaejtőbb mozdulatot tett. A bal tenyerét a falnak támasztotta, mire a köztünk lévő távolság rohamosan csökkent. Éreztem szúró tekintetét az arcomon, de hirtelen jött helyzetváltosztatására nem tudtam mit reagálni. Dermedten dőltem neki a falnak, mire ő a másik kezével, azzal a kezével, amelyikkel megfogta a hajtincsemet, az államhoz nyúlt és egy kicsit megdöntötte, hogy a szemébe tudjak nézni. Ujjai érintésének fagyosan hideg hőmérséklete volt, szinte kirázott a hideg. Szemeimmel még mindig a földet pásztáztam - Bocsánatot kérni luxus? - vágta oda nekem megvetően, aztán arrébb is húzta magát. Egy alig halható sóhajt engedtem ki magamból, amit Dobos, a kutyám zavart meg egy ugatással. Ha Dabi nem ment volna el a szférámból, szerintem Dobos simán megtámadta volna.

Adtam neki egy buksisimit, majd a kanapémra leülő Dabira néztem. Udvariatlanságnak tartottam nem megkínálni valamivel.

-Kérsz valamit enni vagy inni? -kérdeztem.

-Nem igazán -döntötte hátra a fejét, szemeit becsukva, s úgy tett, mint aki aludna.

-Figyelj Dabi... Az előbbiért bocsánatot kérek -tördeltem idegesen a kezemet.

-Ja, nem haragszom. Mindenki hibázhat. De nem hittem volna, hogy ennyire szerencsétlen vagy, hogy nem tudsz megjegyezni egy márkanevet -hangja gúnyosan szólt, s az előbbi bocsánatkérésemet visszaszívtam. Micsoda bunkó.

-Bocs, hogy azt hitted, hogy egy értelmes lény vagyok -szóltam neki vissza, amire csak egy nagy sóhaj volt a válasz.

-Na ne csacsogj, hanem csináld! Még ma haza akarok érni -nyafogott.

-Nem kötelességed itt maradni. Nyugottan hazamehetsz -szóltam, miközben odabakoktam a szekrényemhez és próbáltam megkeresni a régi táskám, amit évekkel ezelőtt használtam, mikor kirándulni mentünk az erdőbe, több éjszakás kirándulásra.

-Nem tehetem.

-Miért nem? -találtam meg a kék hátizsákom.

-Mert rám bíztak. Felelőséggel tartozom érted -pakoltam bele a polcról összeszedett pólókat, amiket majd vinni fogok.

-Vagy úgy. Mi ez, bárány és a farkas? -kuncogtam.

-Nevezd aminek akarod, de ma nem mehetsz sehová se nélkülem.

-Nem akarsz még egy pórázt is rakni rám? Hogy ne vesszek el? -gúnyolódtam.

-Ha tudnád mit beszélsz -mosolyodott el halványan, és itt véget is ért a beszélgetésünk.

Nem tudom biztosan, de a további percekben Dabi a kanapémon elaludt. Nem tudtam ezt biztosra, mert meg sem moccant, csak úgy hátradöntötte fejét és szemhélyait becsukta. Nem nagyon zavart a bepakolásomban, csak akkor, mikor a fehérneműimet pakoltam be. Egy kicsit félve néztem rá, s próbáltam nem feltűnően kiválogatni azokat a darabokat, amiket feltétlenül vinnem kell. A fürdőben kiválogattam azokat a dolgokat, amik szükségesek lehetnek, mint például a betét, mert tampont nem használok. Kényelmetlen, s amúgy sem szeretem ha a hüvelyemben valami mocorog. Már a gondolatától is elundorottam. Ezután kételkedem abban, hogy valaha is lesz-e egy normális kapcsolatom, amiben ezt megtehetem. A smink cuccaimat is magammal vittem, hátha kell. Bár soha nem használok sminket. De hátha.
Az est további része a bepakolással telt, majd rájöttem, hogy ez mennyire is tud kimerítő lenni. Fáradtan néztem a tükörképemre, s úgy éreztem, hogy le kéne fürdenem még egy utolsót úgy itthon, mert lehet, hogy csak nagyon sok idő múltán. tudok megint itthon, kényelmesen megfürdeni. Ki is készítettem a ruháimat, amiket fel akartam venni. Beálltam a zuhany alá és csak élveztem, ahogy a meleg víz lecsordogál a testemen.
Fáradtan tekintettem vissza erre a két napra, s alig tudtam felfogni, hogy mégis mi történik itt. Van egy képességem. Amiről nekem eddig halványlilagőzöm se volt. Amit semmire sem lehet használni. Csak mások képességét hatástalanítja, ha belép a hatáskörömbe. Nem valami egyedi.
Csak most jöttem rá, hogy idefele Dabi azért nem jött közvetelnül mellettem, mert amint belép a hatáskörömbe, nem tudja majd használni a képességét. Ennyi erővel akkor semmilyen képességgel nem bánthatnak, mert hatástalanítom. Azt hiszem megvilágosodtam. Szóval semmilyen képességgel nem tudnak bántani. Ez tök menő. Felfedezésemre elmosolyodtam. De ha késsel, vagy bármi más tárggyal, ami nem képesség, megtámadnak, akkor megsebesülhetek. Basszus. Mégse menő.
A zuhanyzóból kimászva felvettem a zöld törölközőmet, megtöröltem a vizes testemet, majd a hajamat akartam vele megszárítani. Békés mindennapos teendőimet, a hirtelenjött nagy csörömpölés zavarta meg. Magamra csavartam a zöld törölközőmet, s az ajtót kirántva rohantam a nappaliba.

-Mi folyik itt? -kiáltottam, de a szobában csak Dobost és Dabit láttam, ahogy az atlaszi hegyikutyám rátámadt a sebhelyes fiúra. Ledermedt tekintetemmel követtem kettejük birkózását, s mikor észrevették, hogy ott állok már mióta, abbahagyták.

-Khm. Semmi -köhintett a fiú -Csak éppen megvitatjuk egymás közötti nézeteltéréseinket - válaszolta könnyedt nyugodsággal.

-Ahha. Azért maradjon a berendezés -bakogtam volna vissza a fürdőbe, ha a sebhelyes nem szólal meg.

-Magaddal akarod hozni a kutyát is? -kérdezte félve.

-Miért, szeretnéd? -mosolyogtam -Ha megkedvelted Dobost, miért ne? -az arcáról lerítt a válasz. Azt a meghökkent fejet soha nem fogom elfelejteni.

Dabit otthagytam Dobossal, had nyalogassa még a kis sebhelyes orcáját. A fürdőbe visszatérve, megszárítottam a hajam, fevettem a kikészített ruháimat, s máris elégedetten szagoltam meg enyhén hullámos barna tincseimet. Igen. Ez az én illatom.
A nappaliba visszatérve Dobost találtam meg csak a kanapén, olyan ártatlan fejet vágva, mint aki nem tehet semmiről. Dabi az előszobában már vette is a cipőjét.

-Meddig akarsz még itt maradni? Siess! -parancsolt rám.

Minden cuccomat átnéztem, a fogkefétől a csíkos zoknimig. A félretett zsebpénzemet is magammal vittem, a telefontöltőmmel együtt. Kurogiri megígérte, hogy visszadja a régen látott telefonomat. Már alig vártam, hogy átkutassam és rájöjjek mi is történt pontosan ebben a két évben amit ez az emlékezet kieséssem tehet róla
Dabi várakozóan állt a bejárati ajtónál. Megvárta, amíg elbúcsúzok szeretett Dobosomtól. Az atlaszi hegyikutyán szomorúan vakkantott, hogy megint elkell válnom tőlle, de kiengesztelésképpen gyengéden megvakartam neki a nyaka alatt, mire ő egy elégedett morgással köszönte meg. Kitettem neki egy egy hetes kutyaadagot, s bíztam abban, hogy nem eszi meg egyszerre mind. Végülis, ő egy baromi okos kutya.
Az ajtónál még egy utolsó búcsút vettem tőle, majd rácsuktam az ajtót. Legközelebb próbálok minél hamarabb visszajönni ide.
Dabi unottan nézett rám, s az idő még a tizenegy órát is megüthette.

-Nem szereted a kutyákat? -kérdeztem a mostmár mellettem sétáló fiút.

-A tiédet nem.

Hát itt is lennék. Szerintem ez volt az eddigi leggyorsabban megírt rész, mivel csak ma kezdtem, s ma is fejeztem be.
Szóval, jó hétvégét! 😊
A fenti rajzot, egy igen tehetséges barátnőm rajzolta 😊❤