Hatáskör [Dabi x Reader]

11.

Egy hangos nyekergés kíséretében kinyílt a fémajtó, mire mindketten kiléptünk rajta. Hosszú fekete folyosó következett, csak a homályos led lámpák világították meg az utat. Majd, mint minden alagút végén, világosság árnyéka vetült ránk. Bámészkodva figyeltem az elém táruló látványt. Hatalmas nagy  térségben voltunk, a levegő hideg ostora csapta meg a testemet. Mintha egy ókori görög színházban lettünk volna. Egyenesen lefelé vízszintesen padok sorakoztak, szinte ezt használhatták lépcsőnek is, míg lent, a mélyben, becslésem szerint egy fél focipálya átmérőjű színpad uralkodott. Felettünk lévő kupolás térséget szépen kicicomázták, különbféle vonalak és minták szimetrikusan lepték el a fényes kupolát, és valószínűleg onnan származhatott a bejövő aranylóan csillogó világítás. Főleg, hogy a föld alatt tartózkodtunk legalább száz méterrel.

-Azta -mondtam - és ezt mire használjátok? - kérdeztem a mellettem sétáló sebhelyest.

-Szerinted mire? -apró mosolyjal fűszerezte válaszát.

Rövid gondolkodás után leesett.

-Neee, komoly? -néztem le a színpadra, ha egyáltalán annak lehetne nevezni.

-Ja ja. Az ott a harcmező -mutatott oda, ahová gombszemeim kacsintgattak -Na de ne ácsorogjunk itt, menjünk és nézzünk szét! -indult el, mire én is nekiindultam.

Nagyjából az egész mindenséget megkerültük, majd bementünk egy ilyen elkülönített részleghez, ahonnan tökéletes kilátásból lehetett látni a harcteret. Ez ilyen VIP tagoknak elhelyezett tartomány. Miután ezt is kinéztem, lelépcsőztünk egészen az alaphoz. Nem betonból készült, inkább kőből, vagy agyagból. Mellesleg sima volt, mint egy márványpadló. A filmekben lévő ókori gladiátor műsorok jutottak eszembe. Remélem nem véresre megy a harc.
Dabi ezután megmutatta nekem az öltözőt és a zuhanyzót, majd pár ajtóval arrébb egy kisebb termet, megkérdeztem tőle, hogy az mire való, mire arra azt mondta, hogy nem akar spoilerkedni. Hagytam a csudába.
Elmentünk még a bejárathoz, már mint az igazihoz, ami sokkal szebb volt, mint amin mi jöttünk be a haldokló lifttel. Egyenletes kövekkel díszítették, amin csak mégjobban a rideg és az elkülönítés hatást keltette. Minél lejjebb haladtunk, annál hidegebb és hűvösebb volt a levegő. Mint megtudtam, igazából ez egy barlangból kiépített térség volt, de már átépítették használhatóvá. A sós illat mindenhol terjengett. Megnéztük a büfét is, viszonylag olcsón árulták az italokat.
Visszasétáltunk a Csarnokhoz, mint megtudtam Dabitól, hogy így nevezzik becses nevén. Ott már lézengtek az emberek és a helyüket foglalták el.

-Mi készülődik? - kérdeztem odafordulva társam felé.

-Nem nyilvánvaló? Mindjárt kezdődik -invitált fel a lépcsőkre.

-Micsoda? Egy mérkőzésre hoztál el? -kérdeztem izgatottan.

-Ja. Szóval keressünk egy jó helyet, közel a büféhez -bólintottam.

Le is ültünk egy nekünk megfelelő sorba, s némán néztük, ahogyan a többi ember is elfoglalja a neki megtetsző helyet. Nem voltak olyan sokan, hogy megtöltsék a Csarnokot, de azért érezni lehetett, hogy itt valami készülődik. Majd pár perc ámélozás után egy magas termetű, piros öltönyös fickó lépett a színpadra. Fejét fekete hajcsomó lepte. Ahonnan ültünk, homályosan tudtuk csak kivenni arcvonásait, de ez nem is volt életbevágóan fontos, mivel hangos rikácsolásba kezdett.

-Legyenek üdvözölve Hölgyeim és Uraim! Már csak pár perc van a kezdésig, hogy pontosabbak legyünk öt perc, míg minden előkészül. Addig is megkérnénk önöket, hogy most végezzék el létszükséges feladataikat! Köszönjük! -mondta, majd vissza is lépdelt a kifutóról.