Hatáskör [Dabi x Reader]

22.

Őszintén meglepődtem, amint rám köszönt selymes és egyben kedves hangján. Még az asztalához sem értem, mikor észrevett, s máris üdvözölt engem barátságos mosolyával, amint karjai közé zárva átölelt. Bézs színű csipkés egyberuháját a combomra borította a nyári lagymatag szellő. Illata, mint a mézé, enyhe bódulatos rummal vegyítve. Karjai a vállamra tekeredtek, míg én ujjaimmal vékony lapockáit vettem célba. Néhány dióbarna tincse a homlokomat simította, amint vállára csuktam fejem. Emelett kifejezetten örültem az ölelésének. Ami pedig leginkább aggasztott ebben, hogy nem is ismerem. Enyhe keserves érzés váltotta fel az addigi kellemes pillanatot.
Leültünk az asztalhoz egymással szemben, s az első mondat pedig ami megfogalmazódott Kanában az az volt:

-Hiányoztál -mosolygott. Barna szeme élénken csillogott- Halottam a balesetedről. Azt mondták nem szereztél nagyobb sérülést egy kis karcolásnál. Azt is említették, hogy aznap éjjel már haza is mentél a korházból. Azért a szüleidnek írhattál volna egy sms-t. Aggódtak érted - szidott meg, de mégis kedvesen. Látszott rajta mennyire érdekli a helyzetem - Egyébként jobban vagy már?

-Igen -szóltam meg kissé rekedten.

-Biztos? Eléggé sápadtnak tűnsz. Eszel te rendesen? -heves bólintással válaszoltam. Naná! Kurogiri gyakorlatilag felhízlal a finom ételeivel. Sóvárogva gondoltam vissza a reggeli piritósaira, amit annyira szeretek - Valahogy olyan...

-Sikerült már választani? -lépett oda hozzánk egy fehér cicafülű macskalány, mielőtt Kana befejezhette volna mondandóját. Rendes pólót és fekete farmernadrágot viselt. Övére foltos szőrmefarkat csatolt. Emellett rózsaszín nyakörvet hordott, egy hosszú lelógó póráz kíséretében.

Kana annak módja szerint bele is kezdett a menülap kínálatába, míg én csak egy almaturmixot kértem fahéjas tekerccsel. A macskalány mosolyogva távozott, ami arra lökdöste figylememet, ahova Dabi leült. Nála is megjelent egy sötétfülű, tengerkékre festett hajú macskalány. A lány sűrűn Dabira pillantgatott, miközben noteszébe jegyzetelte fel a kívánt rendelést, majd ügyefogyottan eltipegve ellebegett asztala mellett, mint akinek darázs csípett a fenekébe. Valószínűleg Dabi ebből az atrakcióból semmit sem vett észre, mert tovább nyomogatta a telefonját. Néha rám tekintgetett, de akkor is inkább csak elkerültem a figyelmét.

-És hogy telnek az egyetemista éveid? -pont ezektől a kiváncsi kérdésektől tartottam a leginkább, úgy hogy megpróbáltam észrevétlenül kitérni effelől.

-Nem sok minden. Veled? -dobtam meg egy szimpla kölcsönös kérdéssel.

-Na, azért biztos tudsz valami vicces sztorit a csoportoddal kapcsolatban! -unszolt. De én nem dőltem be ennek.

-Eh. Nem igazán történt semmilyen megrázó dolog, amit érdemes lenne megvitatnunk -ingattam meg a fejem a hatás kedvéért.

-Ugyan már! Ann, folyton ezt csinálom. Mindig mikor találkozunk, folyton kérdezgetsz én meg nem bírok magammal, hogy ne fejezzem be a dumálást.

-Azért teszem ezt, mert szeretem a hangod -mosolyogtam. Ami igaz is volt. Tényleg olyan bársonyosan édes hangzású hangjával áldotta meg őt a sors. Őszintén lehetne szinkronszínész, ha akarná.

-Bár most ha belegondolok, sokkal többet beszélsz, mint mikor utoljára találkoztunk. Ennek van valami oka, vagy egyszerűen csak tovább léptél? -kiváncsiskodott. Egy pillanatra lefagytam.

-Mi?

-Tudod, amikor egy hétig depis lettél miatta -értetlenül néztem rá - Már el is felejtetted? Szegény srácot még kedveltem is. Olyan jól megvoltatok együtt - sóhajtott. Én addig kikerekedett szemekkel emésztettem meg az elhangzottakat - Még mindig alig hiszem el, hogy téged csak úgy elhagyott. Nem próbáltátok meg megbeszélni a dolgokat egymással? Vagy mi bántotta meg őt ennyire, hogy szakított veled? - Kana engem kérdezett véleményemet megtudva, de mivel nekem ez baromira új volt, inkább csöndbe maradtam.