Hatáskör [Dabi x Reader]

4.

Mire leértünk, olyan éhes lettem, hogy egy tömeg embernyi ételt megbírtam volna enni. Kurogiri egy jó nagy adag tojásrántottával várt minket, köszönésképpen egy mosoly volt a válaszom, majd leülve a megterített asztalnak, nekiveselkedtem a ,,reggelinek". Rég ettem már ilyen finom és friss ebédet. Eszembe jutott édesanyám, aki mindig tésztát főzött nekem, mikor hazajöttem az iskolából. Kár, hogy már nem vagyok gyerek. Pár éve már, hogy magamról kellett gondoskodnom. Az egyetem mellett sosem volt időm magamra főzni, így általában rámeneken éltem otthon. A régi idők jutottak eszembe, majd az utóbbi pár év és hét, ami még mindig ködös volt számomra. Mint például, mi történt azon a napon, mikor elülöttek? Hogy kerültem ide hozzájuk? A kérdések még mindig az elmémben sorakoztak, s egy percig sem hagytak nyugton. Miután megettük Togával a tojásrántottát, megkérdeztem Kurogiritől, hogy mi lett a dolgaimmal.
Mint megtudtam, a ruháimat kidobták, amit sajnáltam, de a táskám és a benne lévő fontos dolgaim megmaradtak. A telefonomból kiderült egy két információ, képernyőzáram nem volt (amit furcsáltam), mint mondta, ami megkönnyítette nekik a feloldást. Kiderült számukra, hogy nem vagyok kém vagy mi az izé, ezért számukra nem vagyok veszélyes. Kértem Kurogirit, hogy mikor adják vissza a telefonomat, mert igazából az emlékezetem nem igazán jött vissza, s gondoltam, hogy abból megtudhatnék egyet s más valamit a múltamról. Kurogiri a kérésemre elmosolyodott, és megígérte, hogy este visszakaphatom.

-Esetleg ma visszamehetnék a lakásomba a dolgaimért? -kérdeztem félve.

-Miért ne mehetnél? -mosolygott barátságosan -De csak este menj. Toga, kísérd el! - nézett a szőkére, mint aki érti a célzást, de ő csak megilletődve így felelt.

-Basszus, de nekem este dolgom van! - szólalt meg, látva a férfi haragos tekintetét, folytatta - de egy darabig eltudlak kísérni.

-Toga, ha nem mész Annal, nem fog visszatalálni, és amúgy sem mehet egyedül - sóhajtott - Én elkísérnélek, de ma nem érek rá, vendéget fogadunk. Esetleg, ha tudsz várni, holnap Toga is ráér. Igaz? -nézett a szőkére, aki engedelmesen bólintott. Valahogy egy kiskutyára emlékeztetett.

Szomorúan fordultam magamba, s azon gondolkodtam, hogy mit csináljak holnapig. Annyira unatkozok. És még a telefonomat sem kaptam vissza.
Kurogiri látva szonnyadt arcomat, felvetett egy ötletet:

-De ha megkéred az egyik tagunkat, hogy kísérjen el, akkor elmehetsz! -szólt, nekem meg azonnal felcsillantak a szemeim a lelkesedéstől. Na jó, de kit kérjek meg? - Ha megkérded Twice-t, ő biztosan elkísér -tanácsolta - vagy Dabit. Lóg neked egy szívességgel -mosolygott rám a reggeli esetet felelevenítve. A köztünk lévő Toga kapkodta a fejét értetlenül, de nem szoltunk neki. Ez inkább maradjon csak hármunk közt.

Toga elkísért Twice szobájához. Úgy gondoltam, hogy először őt kérem meg, mert szimpatikusabb volt ez a fickó, mint a sebhelyes. Bekopogtam, de nem kaptam rá választ. Megint, de semmi. Majd Toga lábbal belökte az ajtót. A szoba üres volt, leginkább sötét. Nem mertünk bemenni, inkább hagytuk a francba. A következő következett. Itt Toga benyögte, hogy amúgy neki pisilnie kell, így otthagyott engem Dabi szobájának ajtaja előtt. Na kösz.
Halkan bekopogtam, nem akartam megzavarni abban, amit éppen csinál. Bármi legyen is az. A kopogásomra nem jött válasz, majd egy kicsit hangosabban kopogtam. Megint semmi. Ez volt az a pillanat, mikor az ember nem tudja eldönteni, mit cselekedjen. Benyissak, vagy menjek el? Végül az előbbit választottam. Nem akarok egy gyáva nyuszi maradni, aki elfut a harc elől. Szegény, otthon éhező kutyámért teszem, Dobosért. Mindent Dobosért, vagy semmit.
Lassan nyitottam be, éreztem a nyakamnál lévő erem lüktetését. Egy ugyanolyan fajtájú szobába léptem be, mint amilyen Togának van, csak ez jól néz ki. A falat barna deszkák borították, ami olyan érzést keltett bennem, mintha egy fának a belselyében lennék. Rögtön szemben találtam az ablakot, majd mellette a szekrényt. Az még érdekessége volt a szobának, hogy a néhol a fal tele volt polcokkal, amikre könyveket raktak. Az ablak alatt, a sarokban helyezkedett el az ágy. Ilyedtemben megugrottam, amint megláttam az ágyon fekvő testet. Nem mozdult meg, mikor bejöttem, sem akkor, mikor közelebb léptem hozzá. Teste az ablak felé fordulva aludt. A szokásos laza kabátját hordta magán, elgyűrődve maga alatt. Láttam, ahogy felsőteste minden légzésekor felemelkedik, majd lesüllyed. Fekete tincsei lehunyó szemeibe lógtak. Békésen aludt, s még egy kitörő háború sem ébreszthette volna fel nyugodt álmából.
Legugolva megbökdöstem oldalát. Miután erre sem reagált, már indultam volna vissza, de kiváncsiságom megállított. Mélyen a szívemben, ahol a lelkiismeretem lakott, próbált megállítani, amire készülni akartam. Tudtam, hogy ez nagy kockázattal járhat. De most itt volt előttem, védtelenül.
Visszabakoktam a fiúhoz, majd óvatosan és hangtalanul felemeltem csuklómat. Csak a nyakánál lévő bőrt szerettem volna megérinteni, mivel az volt hozzám a legközelebb. Megérinteni a sebhelyes bőrét. Csak azt, semmi mást.

-Mit csinálsz?! -kapta el a csuklómat. Szorítása erős volt, fájdalmamban felkiáltottam. Egy pillanat alatt hátam mögé került. Karomat a lapockáim közé csavarta - Mit keresel itt? - suttogta a fülembe.

-Au! Ez amúgy fáj. Ha elengedsz, elmagyarázok mindent -kértem.

-Nem. Mond el itt és most. Mit keresel itt?

A felkaromban lévő fájdalom nem enyhült, sőt, még erősebben tartott. A bal karommal próbáltam kiszabadítani magam, de beláttam, hogy ő sokkal erősebb. Mivel ketrecemből nem szabadulhattam, így már csak a szavak segíthettek rajtam.

-Igazából azt akartam megtudni, -kezdtem - hogy este ugye nincs semmi programod? -néztem türkizkék szemeibe. Arcából értetlenséget véltem felfedezni. Majd mivel nem válaszolt a kérdésemre, folytattam - mert elszeretnék menni a lakásomhoz a dolgaimért. Toga nem tud engem az egész úton elkísérni, így téged akartalak megkérdezni, hogy elkísérnél-e, de te aludtál - magyaráztam.

-Miért mennék veletek? Nincs kedvem idióta csitriket kísérgetni -hangja gúnyosan csengett.

-Kérlek -miután ez nem működött, eszembe jutott a reggeli fogadásunk - felhasználom a szívességet -használtam fel a Joley Jokert.

-Jól van -egyezett bele -De ugye tudod, hogy a fogadásunk döntetlen volt? -nézett rám.

-Mi? -értetlenkedtem.

-Abban fogadtunk, hogy ,,három pohárnál többet nem bírsz meginni, anélkül, hogy józan maradnál" -idézte saját magát - de te rögtön azután elájultál -vigyorgott - de elkísérlek, mert olyan kétségbeesett arcot vágsz - fintorogtam. Hogy lehet ennyire nagyképű? - de csak akkor, ha én is kérhetek tőled egy szívességet - engedte el a karomat, ami a lapockáim között pihent. Már teljesen elzsibbadt. A fájdalom pedig megszűnt.

-Oké -egyeztem bele. Végülis döntetlen lett, nem?

-Ann, hol vagy? -zavart meg minket az ajtóban álló Toga - Sikerült meggyőznöd? -kérdezte nem túl nagy lelkesedéssel.

Dabira néztem, aki meg sem várva, hogy válaszolok a szőkének, helyettem szólalt meg: -Igen.

Remélem most is elnyerte tetszéseteket ez a rész 😊 Próbálom minél hamarabb és hamarabb megírni és feltölteni a részeket 😊