Emlékek

2.4K 127 2
                                    

Sötét, kétségbeesett sikolyok, esetlen tapogatózás. Arvael rémülten szorítva anyja köpenyét rohant át a bokrokon apja után. Ágak csapódtak arcába, tüskék szabdalták ruháját. De nem szabadott megállni. Még nem szabad.
- Helenir csak fuss, gyerünk siess! - kiáltotta a lány apja, amikor egy nyílvessző állt a hátába. Helenir felsikoltott, megragadta lánya kezét és szaladni kezdtek. Arvael döbbenten rohant síró anyja, után a  rájuk lövöldöző lények elől. Nem tudta mi történik, nem értette mi történt apjával. Egyáltalán mit keresnek itt a palota helyett, éjszaka? És az apja miért tört be olyan mérgesen és csalódottan a szobájába, hogy menniük kell? Mik ezek a hangos, büdős és gyűlölettel fűtött lények akik elől futnak? Hirtelen megtorpant és megfordult.
- Arvael kislányom gyere, ne állj meg! -kiabálta Helenir. Arvael felé fordult.
- Miért menekülünk mama? - kérdezte, de addigra elérték őket támadóik. A kislányt a földbe tiporták. Arvael éppen látta még ahogy anyját egy fatörzshöz szorítják és szíven szúrják. Az apró teremtés kicsi szívébe ezernyi tűt szúrtak. Látta anyja könnytől csillogó szemében, a fájdalmat, és a halálos ürességet.
- Mamaaaaaa? - üvöltötte zokogva és megpróbált felállni. Ekkor patadübörgés hangzott. Egy nagy sárga ló tűnt elő a sötétből. Egyenesen Arvael felé vette az irányt. Fogai közé kapta ruhája nyaki részét, a hátára dobta és már vágtázott is tovább. Arvael bekecsimpaszkodott a ló   sörényébe és sírt. Nem tudja mi történt, de azt igen, hogy mostmár semmi sem lesz ugyanolyan. Soha semmi sem.....

" A halál egy olyan  emlék melyre az ember mindig is emlékezni fog. Egy olyan dolog amit nem lehet elfelejteni. Épp azért mert annyira nagyon fáj."

Egy újabb Legolasos sztorim csak most saját szereplővel és saját történettel. 🙂🙂
Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rövid kis első rész😊😊
Ha tetszett nyomjatok egy vote-otot, és komi is jöhet❤️❤️💓🙂🙂

×Damned× ( Legolas ff.) Where stories live. Discover now