×Damned× ( Legolas ff.)

Poros Oldalak

Baran lesajnálóan bámult rájuk egy ideig. Nem szólt, nem tett semmilyen mozdulatot, még csak a továbbra is ájultan heverő Arvaelről sem vett tudomást. Csak a szőke fiút bámulta, aki szintén majd csak el nem ájult a mai naptól. Aggodó pillantásokkal illette a földön fekvő lányt, de a katona megnyugtatta, hogy úgyis újra felkel majd, nem kell félteni.
Egy idő után kitért kábulatából, és elindult át a konyhán. Kinyitott egy ajtót, és bement a mögötte lévő helyiségbe. Az ajtót gondosan behúzta maga után, hogy Legolas és Tilnir még véletlenül se lássa mi van odabent.
- Hova ment? - kérdezte Legolas Baran után nézve. Tilnir megrántotta a vállát.
- Az ajtó mögött az ősrégi könyveket tartja, nem is tudom mióta. Azt hiszem pont Arvael apjától kapta a legtöbbet, de nem biztos. Ritkán jár oda, szinte sohase. Azt mondja felidézi az emlékeket. - felelte az őr, az ajtó felé bökve állával. Bentről halk motoszkálás hangzott, és Legolas orrát is megütött a por és a régi kacatok utánozhatatlan szaga.
Bólintott és újra leguggolt Arvael mellé. Mellkasa már mozogni kezdett, ami azt jelenti élt, de szíve még így is gyengén dobogott. Egész arca krétafehér volt, mivel bőre alapból olyan hófehér mint a tiszta, este hullott hó. Keze jéghideg volt, amikor Legolas rákulcsolta az sajátját.
- Szerinted emlékezni fog rá, mit tett? - guggolt le mellé Tilnir és végigsimította a lány szép arcát.
- Szerintem nem. Elvégre Baran megölte. Csak azt mondja feltámad. Hát...csak reménykedni tudok benne. - mondta a fiú. Tilnir nagy szürke szemével ránézett.
- Nem hiszel neki?
Mielőtt Legolast akármit mondhatott volna az apró ajtóban megjelent Baran görnyedt háta, aki egy olyan vastag könyvet cipelt mint Legolas és Tilnir 2-2 csuklóján együtt. A mérete is tekintélyes volt, mint Baran felsőtestének a háromnegyede, ha nem nagyobb.
Az asztalhoz cipelte és lassan leengedte rá. Kifulladva ült le vele szembe a székre, és felcsapta a második oldalon. A lapokról töménytelen mennyiségű por szállt fel. A lapok olyan koszosak voltak, és úgy el voltak sárgulva, hogy alig lehetett elolvasni az írást. Félő volt, ha hozzáérnek szétomlik a kezük közt a vékony lap. Baran mindegy egyes lapozásánál kicsi porfelhőt kavart. Legolas az orra elé emelte karját, és úgy ment közelebb. Ő nem ült le, csak megtámaszkodott az asztalon, és nézte ahogy Baran nagy szakértelemmel lapozgatja a hihetetlenül öreg könyvet.
Nagyrészt tünderúnák borították lapjait, de voltak olyan oldalak ahol olyan betűk tarkították, amit még Legolas sem tudta kiknek a nyelve. Sok illusztráció volt benne, majdnem minden rajzhoz tartozott egy ábrázolás. Egyik alkalommal Legolas szeme igen elketekedett, amikor egy Ent volt látható ahogy egy törpbaltával, fájdalmas arckifejezéssel tördeli a saját ágait.
Baran amint észrevette Legolas arcát, gyorsan továbblapozott és mostmár gondosan ügyelt arra, hogy alig látszódjon a könyvből valami.
- Ezt Arvael apja írta? - kérdezte Legolas. Tilnir és Baran egyszerre rázta meg a fejét.
- Nem csak ő. Sorra a felmenői tollából származnak ezek a sorok. Egyfajta történészek voltak, vagy csak imádták a furcsa dolgokat. Mint például ez. Sok alakváltót jegyeztek le az évszázadok során, de senki nem tudja biztosra, hogy léteztek-e egyáltalán. - bökött egy halom óriás állatra az egyik lap sarkában. - A könyv nagy része, véleményem szerint, egyszerű mese. De amit most mutatni akarok, az a teljes igazság.
Legolas szerint alakváltók igenis léteztek. Hiszen szemtanuk számoltak be arról, hogy találkoztak is eggyel. Igaz Tölgypajzsos Thorin és csapata meséltek róla régi mondáikba. A törpök a kitalációk mesterei, de a herceg egy idő után rájött, hogy egy törpnél nincs hűségesebb és igazabb barát.
- Miért nem te mondod el ezt nekünk? Miért olvastatod el velünk? - kérdezte Legolas amikor Baran hirtelen megállt a lapozgatásba és a fiú orra elé tolta a vastag könyvet.
- Mert a király nemsoká hivatna. Mostanra vagyok beosztva járőrnek, mennem kell. Meg amúgyis...semmi kedvem itt lenni amikor AZ ott felkel. - bökött fejével Arvael fekvő alakjára. Legolas összeráncolt szemöldökkel rámeredt, de a katona ügyet sem vetett rá. Felkapta az ajtó mellől az íjtegezét és a hátára vette. Övére felkötötte tündekardját és késeit, majd felcsatolta a derekára. Arvael mellől felkapta az íját és az ajtó felé fordult.
- Sok sikert. A lánnyal és apáddal is. - mondta úgy, hogy meg sem fordult. Aztán gyorsan kinyitotta az ajtót és öles léptekkel elsietett.
Legolas maga alá húzott egy széket és leült a könyv felé. Tilnir szorosan mellé húzódott, hogy mindent láthasson.
- Honnan tudjuk hogy hol kezdjük? - szólalt meg halkan Tilnir, és ámuldozva előrébb lapozott a könyvben. Legolas megcsóválta a fejét, és visszahajtotta a ropogós lapot.
- Thedorian. Ott van a lap legtetején. Szerintem csak is itt lehet. - bökött a herceg a lapra. A szó tényleg ott díszelgett a lap tetején, és talán ez a szó volt az, amit egyedül jól ki lehet olvasni. Az egész lap kesze kusza írásokból állt. A mondatok nem is egységesen futottak, hanem össze vissza itt-ott megcsillagozva és két sorral lejjebb folytatva. Vagy valamelyik mondat be sem volt fejezve. A lap széle meg volt tépázva, egy helyen mintha megégett volna. Apró cetliket ragasztottak rá, amin rajzok, ősi rúnák voltak festve. Mint egy kibogozhatatlan rejtvény.
- Ebbe soha nem fogjuk megtalálni azt ami minket érdekel Legolas. Ez egy csupa össze-visszaság. Nem is biztos, hogy Galwor mikor ezt írta józan volt. Ki tudja lehet ez is csak botorság ami le van írva. Lehet Arvael szülei sem voltak teljesen normálisak. - sopánkodott Tilnir az asztalra hajtva a fejét.
Legolas felhorkant és megragadta a katona vállát. Maga felé fordította és belenézett a szemébe.
- Arvael szülei valószínűleg okosabbak voltak mint mi ketten együttvéve. Szóval jobb ha vigyázol mit beszélsz. Az apám bajban van. E miatt az izé miatt Tilnir. Nem érdekel, hogy semmi nem igaz belőle. Nem érdekel, hogy alig lehet elolvasni. És nem érdekel, hogy nem jutunk vele semmire, ha elolvassuk, érted!? Az apámról van szó, és nem mellesleg Arvael lelkéről. Szedd össze magad és koncentrálj, különben kihajítalak, de nem csak ebből a házból, hanem a királyságból is! - kiabálta az arcába. Elege volt Tilnir állandó nyűszítéséből, és hogy mindig a könnyebb utat választaná mindenben. Nem akar szembenézni a problémáival, csak hátat fordít nekik, és várja, hogy csak elfújja őket a szél. A baj az, hogy a gondok akkor is lesnek ránk amikor nem veszünk róluk tudomást. Mert attól nem tűnnek el, óh de nem ám. Csak nőnek és nőnek, míg végül megfolytanak és magukkal rántanak a mélybe.
Legolast nem érdekelte igazán, hogy nem is biztos, hogy valós amit majd a könyv ír. Ez, ezen a ponton már nem számított. A lényeg az, hogy van mibe kapaszkodni. Jobb tudni, mint semmiről sem értesültnek lenni. Ha borzalmas is amit a régi könyv lapjai rejtenek, legalább lesz fogalmuk róla mi vár rájuk. Nem fognak esetlenül tapogatózni a sötétben, mint a tudatlanságban szenvedő vak koldusok. Mert ha elbuknak, tudni fogják mivel szembe mondták fel a harcot.
De ez, a herceg szerint, még várat magára. Először bogozzák ki ennek az irománynak az értelmét és Arvael is keljen fel végre. Aztán gondolkozhatnak újra. Addig csak sodródnak az árral. Mást úgyse nagyon tudnak tenni.
Tilnir szaporán bólogatva Legolas mellé húzott egy széket, és a könyv fölé hajolt. Összeszorított ajkakkal, és kitágult szemmel vizslatta a kusza mondatok egyvelegét a szőkével együtt. Kell egy kis idő. A baj az, hogy aki ezt osztogatja nem túl bőkezű.

_____________________

Taurielgirl25