×Damned× ( Legolas ff.)

Alku

Arvael és Legolas sokáig ültek szótlanul a földön. Oly sokáig hogy a Nap delelőre hágott, és beragyogta az egész erdőt. A zöld leveleken meg-megcsillant az üde napsugár. A fák lágyan hajlongtak a gyenge szellőben, az ég tiszta kéken víritott. Pár kósza bárányfelhő úszkált csak az égen.
Arvael óvatosan a mellette ülő fiúra nézett. Legolas az eget bámulta.
- Majdnem olyan színű a szeme mint az égnek. Csak az övé kékebb, méllyebben kék! - gondolta Arvael magába. Pillantása átvándororolt, tejfelszőke hajára, hogy milyen puhán hullik a vállára. Legolas ebben a pillanatban fordult felé.
- Na áll az alku? - mosolygott a lányra. Arvael zavartan elkapta a pillantását, majd bosszús arccal visszafordult.
- Milyen alku? Nem is beszltél semmilyen alkuról! - puffogott hátrasöpörve ezüstös haját.
- Tudod hogy milyen alku. Együtt keressük meg a jó utat! - lelkendezett Legolas. Arvael felmorult.
- Utállak!
- Tudom, épp ezért segíts nekem magtalálni a haza vezető utat! Kérlek szépen kék szemű hölgyemény! - pislogott a herceg nagy szemeivel. Arvael elhúzta a száját.
- Muszáj ezt?
- Igen és akkor minél hamarabb megszabadulsz tőlem! - nyújtotta ki felé a kezét a herceg. Arvael számára csábító ajánlatnak tűnt, hogy soha többet nem kell a herceg csinos pofiját bámulnia. Hosszas gondolkozás után, mintha kínoznák úgy fogott kezet Legolassal. A fiú teljesen elemében volt.
- Lenyugodnál? Így soha nem találom meg az utat! - rántotta meg erőböl a lány Legolas haját.
- Ijesztő vagy, és nagyon rejtélyes. Nem mesélnél magadról egy kicsit? - vette Legolas nyugodtabbra a figurát.
- Nem és csönd legyen! - sziszegett vissza durván Arvael majd nagy lendülettel elindult előre. Észrevette a saját nyomait a puha avarban. Vagyis csak remélte, hogy az ő nyomai.

Már két órája meneteltek egymás mellett szótlanul. Legolason látszott, hogy alig bírja befogni a száját, de Arvael viszont csöndben sétált néha lehajolva és megvizsgálva a talajt. Nagyon nem volt ínyére a szöszke útitársa.
- Öhm itt már jártunk! - szólalt meg hirtelen Legolas. Arvael dühösen ránézett.
- Mégis honnan veszed?
Legolas egy kidőlt fatörzsre mutatott.
- Biztos vagyok benne, hogy ennél már többször elhaladtunk! Körbe körbe megyünk! - húzta el a száját Legolas és várta a lány újabb ötletét. Neki viszont eszébe sem volt új ötletet adni.
- Akkor hajolgass te és keresd meg te az utat! Elvégre te ismered merre van a palota, vagy nem! - grimaszolt Arvael dühösen. Mosmár végképp elege volt Legolasból. Minek szól bele ha nem is tudja az utat? De azt be kell vallania, hogy itt már tényleg többször jártak. Arvael eltéved a saját erdejében.
- Ha te nem lennél itt megtaláltám a haza vezető utat. Te zavarsz be Legolas, nem veszed észre? - háborgott tovább a hölgy. Ekkor Legolas odaugrott hozzá és leperte a földre.
- Mi csinálsz? Engedj el, normális vagy?- sziszegte Arvael próbálva kibújni a herceg öleléséből.
Legolas lepisszegte, és a fák sűrűjébe mutatott.
Egy ork sétált fülelve minden neszre. Állig felfegyverkezve. Vagy valami portyázó volt, vagy tündiénk éppen az "ő földrészüket" tapossák. Arvael lejjebb húzódott az avarba, közelebb húzódva Legolashoz. Az ork megállt és arra nézett, ahol ők feküdtek. Arvael összeszorította az álkapcsát és lehunyta a szemét. Legolas feszülten figyelte, ahogy az ocsmányság megindult feléjük. Ebben a pillanatban a bokorból előugrott egy nagy fekete farkas és leteperte az orkot.
- Ownher! - sóhajtott Arvael farkas barátját látva. Felpattant, felajzotta az íját és lelőtte az orkot.
A farkas vidáman odakocogott hozzá. Busa fejét a lány tenyeréhez dörgölte.
- Szerintem nagyon rossz helyen járunk Arvael. Az palotához közel nem szoktak így sétálgatni orkok, szóval szerintem elkerültük! - mondta Legolas a fekete farkast bámulva. Arvael abbahagyta Ownher dögönyözését, és szemforgatva a hercegre nézett.
- Ha olyan tökéletes megfigyelő vagy, akkor hajrá, őhercegsége és találja meg az utat! - gúnyolódott a lány, kezével a fák közé mutatva. Legolas elmosolyodott és elindult a hölgy felé. Arvael rémülten hátrálni kezdett, de Legolas csak kikerülte.
- Nyugi nem akartalak megcsókolni, nem vagy az esetem! - vigyorgott vissza a válla fölött. Arvael dühösen lenézett Ownherre, aki mintha mosolygott volna. Arvael összehúzta a szemét, mire az állat abba hagyta a farka csóválását, és Legolas után kocogott.
- Látod már a farkasod is átpártolt hozzám! Tudja az alku melyik résztvevőjével jár jobban! - kötekedett tovább a szőke. Arvael fújtatva megindult előre.
- Ne merj kötekedni velem Legolas, mert nagyon megbánod. - kiáltotta mikor hirtelen belerúgott valamibe és hasra vágódott. Fájdalmas felnyögött. Legolas aggódva hátrafordult.
- Jól vagy? Ne segítsek!?? - tett egy tétova lépést a lány felé.
- Te csak menj, különben le talállak ütni, ha felállok! - fenyegetőzött mire Legolas mosolygva megfordult és tovább ment.
Arvael számára kezdett nagyon kellemetlenné vállni ez az alku. Nem akart Legolassal együtt utazgatni. Nem akart ragaszkodni hozzá, hiszen ha visszatértek a palotába úgy is elveszíti mint barátot. Abba bele se mer gondolni mi lenne ha bele is szeretne. Akkor végképp szüksége lenne rá. Így nem tehetett mást mint a szívére hallgatott és puffogva, a ruháját porolgatva indult farkas barátja és a herceg után.

" Az életünkbe kellenek társak, akár így, akár úgy. Úgyis mindig a szívünk fog dönteni, nem a józan eszünk, arról hogy kit engedjünk közel magadhoz. Akkor is ha ezt nagyon nehéz elfogadni!!!"