×Damned× ( Legolas ff.)

Kérdések És Csak Kérdések

Legolas elvette a kezét a kilincsről. A lány továbbra is ugyanabban a testhelyzetben guggolt mint az előbb. Szeme színe, ugyanolyan fekete maradt. Szinte olyan volt mintha egy lepel lenne előtte, és Arvael nem látna. Legolas megborzongott a gondolatra. Pedig biztos volt benne, hogy lát. Fejével követte a mozdulatokat amiket a herceg tett, de fenyegető testtartásán nem változtatott. A Tünde nem akarta bevallani, de Arvael most tényleg úgy nézett ki, mintha veszélyes lenne. Mint egy szörnyeteg. Nem tetszettek neki, a gondolatok a lánnyal kapcsolatban, de elméjébe akaratlanul csúsztak a félelmetes gondolatok, ahogy Arvael sötét szemébe bámult, ami továbbra is kifejezéstelen maradt. Legolas nyelt egy nagyot, és újra a zárra rakta a kezét.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. - szólt Tilnir. Legolas dühösen ránézett, majd egy rántással szélesre tárta az ajtót. Arvael szép arca grimaszba torzult.
- Ne gyere be! Hagyj békén Legolas!
A Tünde megmerevedett. Ezt nem mondta ki a lány. Szája nem mozgott. Keskeny vonallá szűkült össze. Olyan érzése volt, mintha a fejében szóltak volna a szavak. Ránézett Tilnirre, aki továbbra is vigyorogva nézte. Ő nem hallotta. Megrázta a fejét, annak betudva, hogy csak képzelődött. Újra megindult, de lassabban, le sem véve a lányról a szemét.
- Miért csináltad? Ez most jó neked? Hogy börtönben sinylődök valami olyan miatt, amiről semmit sem tudok? Megmentettem az életed! Ezután minimum egy köszönömöt elvártam volna!!
Hallatszott újra a fejében. Most csak szorosan lehunyta a szemét, de nem állt meg. Mikor ruhák súrlódása hallatszott, kinyitotta a szemét. Arvael felállt a faltól és teljes testtel felé fordult. Legolas hallotta ahogy Tilnir izgatottan visszafojtja a lélgzetét.
- Arvael én... - de mielőtt elkezdhette volna, Arvael utánozhatatlan torokhangot hallatott, és szinte felévetődött. A herceg lefagyott, és csak a lány fekete szemét tudta bámulni. Arvael kinyújtotta a kezét, ujjai félig behajlítva, mintha valamit szorítani akarna. És hirtelen, a szeme kitágult, visszahúzta a kezét, és szinte a levegőben állt meg. Arrébb esett a földte majd futva visszament a sarokba. Legolas egész testében megremegett. Talán lehet igazság abban amit apja mondott, hogy Arvael veszélyes? De hát most sem bántotta!
- Most is mész, és elmondasz mindent Thranduilnak? - kérdezte Arvael jéghideg hangon, és Legolas felé fordult. A szeme újra kékes-barnásban tündökölt, és a szája is mozgott beszéd közben. Legolas hatalmas levegőt vett, hogy már nem a fejében szólnak a hangok.
- Nem mehet, mert akkor megtudja, hogy itt járt. - szólt közbe Tilnir. Legolas megrázta a fejét és hátranézett.
- Te maradj ki ebből!
Tilnir feltartotta a kezét, de továbbra is őket bámulta. A herceg visszafordult Arvael felé.
- Szerintem tudom miért vagy itt! - dünnyögte Arvael közelebb mászva Legolashoz. Felnyomta a felsőtestét, és úgy meredt a hercegre. Legolasnak egy mérges kobra jutott róla eszébe.
- Miért?
- Azért, hogy kikérdezz egy csomó dologról, aztán másnap beszámolj róla apádnak, és ő pedig valami nagyobb büntetést szab ki rám. De itt dőlt romba a terved szívem, mert fogalmam sincs semmiről. - hadarta el a lány, majd erősen megbökte a fiú mellkasát. Legolas pislogás nélkül meredt rá. Arvael tényleg haragszik rá. Szívem??
- Semmi ilyesmit nem akartam. Vagyis...kérdezni igen, de nem mondanám el apámnak. Semmi köze hozzád. - mosolygott Legolas. De mikor látta Arvael komor arcát, köhintett egyet.
- Neked sem sok Legolas. Neked sem sok. - bólogatott, és törükülésbe helyezkedett.
- De lenne ha megkérdezhetném, amit szeretnék, és akkor jobban megismernénk egymást. - lelkesedett Legolas. Arvael unott arccal nézte.
- Én ezek után ne haragudj meg, de nem vagyok kíváncsi se rád, se a tündöklő életedre. - húzta fel a szemöldökét. Legolas fáradtan felsóhajtott. Ez nem lesz olyan egyszerű mint ahogy azt elgondolta. Tilnir fojtott hangon vihogott a zárkán kívül.
- Légyszíves legalább egy kérdés. - nyújtotta ki a kezét, és a lány karcsú kezére simította. Arvael összerezzent, de nem mozdult.
- Én kérdezek. Miért csináltad ezt? - kérdezte mostmár enyhébb hangon.
- Semmi rossz szándékom nem volt vele Arvael. Csak dicsekedni akartam vele, hogy milyen csodás képességei vannak a megmentőmnek. És köszönöm. - mosolygott újra a lányra, aki most lassan viszonozta is. Mikor észbe kapott megrázta a fejét, és visszatért arcára az ellenséges ábrázat.
- Nem tudom, hogy igazat mondasz-e. -  hajolt közelebb Legolas szemébe méllyesztve pillantását. Rózsaszín ajkát, elgondolkozva beharapta.
- Én tudom és ennyi elég. De kérlek válaszolj pár kérdésemre. - könyörgött Legolas. Arvael visszahúzódott. Látszott rajta, hogy gondolkodik. Végül kímérten bólintott.
- Miért vagy árva? - szegezte neki a kérdést azonnal Legolas. Arvael a kérdés hallatán hátrahőkölt. Szemét annyira összezárta, hogy szinte úgy tűnt csukva van. De nem. A lány mérgesen fürkészte a fiút, aki gyorsan visszahúzta a kezét. Tudta, hogy érzékeny pontra tapintott.
- Ha elmondanám, csalódnál valakiben aki fontos neked. És valljuk be, és se nagyon tudom. - felelte végül majd egy métert hátrahúzódva. Legolas követte, és közelebb kúszott.
- Hogy érted ezt?
- Jólvan Legolas, te akartad. Annyira emlékszem amennyit most elmondok. Nem toldok hozzá semmit, mert nem is tudnék.
Szóval nagyon kicsi voltam még akkor. Öhm...itt éltünk a palotában, amikor egy este apám berontott anyámhoz és hozzám, hogy mennünk kell. Nem vittünk magunkkal semmit, csak elmentünk, futva. Valami elől menekülve. Orkok voltak, és nem önszántukból üldöztek minket, és ölték meg a szüleimet. - mondta a lány halkan, lehajtva a fejét. Legolasnak az álla is leesett. Na ezt nem gondolta volna. Arvael itt élt??
- Folytasd. - biccentett.
- A gyanúm az, hogy Thranduil szövetkezett az orkokkal, és ő küldte ránk őket. - hadarta el a végét. Felnézett a hercegre, aki pislogás nélkül meredt rá.
- Ha igaz lenne a feltevésed...mit tett apád, vagy akár ti, hogy apám ilyenre vetemedjen? Benegedje az orkokat? És egyáltalán mit adott cserébe?-kérdezte Legolas le sem véve a pillantását a lányról. Arvael széttárta a kezét.
- Fogalmam sincs. Ezt mai napig nem tudom, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. - mondta. Legolas elgondolkozva megvakarta a tarkóját.
- Te vagy Galwor lánya? - jött be Tilnir is. Arvael szeme felcsillant.
- Tudod ki ő?
- Személyesen természetesen nem ismerem. De apám, Baran igen. Jó barátok voltak. Talán érdeklődhetnék ha szeretnéd e felől a dolog felől. - mosolygott a lányra. Arvael szélesen elmosolyott, és az őr nyakába ugrott. Legolas megforgatta a szemét.
- Nem lenne egyszerűbb apámtól megkérdezni ezt az egészet?-kérdezte, miután Arvael visszaült vele szembe. A lány felhorkant.
- Megőrültél? Nem mondana semmit, sosem mond semmit. Arról sem szólt, hogy miért vagyok itt egyáltalán. - sziszegte a fiúra rúgva pár kavicsot. Legolas tűrte. Őrlődött benne a kérdés, hogy feltegye-e. Amit Thranduil mondott, hogy Arvael miért van itt.
- Azt mondta veszélyes vagy. Mindenkire. És hogy...elátkozott vagy. - mondta ki végül élesen figyelve a lány reakcióját. De ő nagy meglepetésére csak felnevetett.
- Én? Veszélyes? Ilyen ostobaságot rég hallott Középfölde népe. - hahotázott. Legolas elképedve meredt rá, majd Tilnirhez fordult. Ő elgondolkozva meredt maga elé
- Elátkozott. Mintha hallottam volna ezt valahol. - szólt mire Arvael azonnal abbahagyta a nevetést.
- Nemrég olvastam egy könyvet, amiben említést tettek egy lélekről ami gonoszabb bárkinél, hatalmas ereje van és különleges képességei. De a nevére sajnos nem emlékszem. -magyarázta az állát vakargatva.
- Elátkozott vagyok? Dehát nem is vagyok gonosz, sőt hatalmam sincs. És pár természetfeletti dolog amit csináltam, nem azt jelenti, hogy különleges képességek vannak a birtokomban. - hüldezett felfogva az információt. Legolas ebben egyetértett. Ahogy ránéz a lányra, nem a gonosz szó jut róla eszébe. Bár amikor a szeme feketévé változott...
- Ha úgy vesszük lehetsz te is. Senki se tudja egészen odáig ki elátkozott, amíg önuralma maga fölött szét nem reped mint egy buborék, és ki nem teljesedik valódi mivolta. Akár bármelyikünk lehet. - állt fel Tilnir, leporolva a ruháját. Arvael a kezébe temette az arcát, Legolas pedig azon gondolkozott, hogy miért kellett eltévednie azon a napon. Nem a lánnyal való találkozás volt a baj. Nem. A sok megválászolatlan kérdés. Az volt a baj. Mielőtt mondhatott volna valamit, hangos csattanás hallatszott. Mindhárman felkapták a fejüket.
- Mi ez a kupaktanács. Legolas neked meg mondtam valamit. Megígérted, hogy nem jössz a lányhoz. Közbe pedig itt cseverészel vele. - dörgött a király hangja. Arvael dühösen meredt rá, Tilnir pedig félősen pislogott. Legolas köhintett egyet és felállt.
- Muszáj volt...beszélünk kellett pár dologról. - mondta kilépve az apjához. Thranduil ridegen végigmérte, majd Arvaelre siklott a tekintete.
- Nektek nincs miről. Sosem volt és sosem lesz. Hallottam ám mi volt a téma. Elátkozott. Tudni akarod mi vagy? - kérdezte negédesen a lányra mosolyogva. Arvael összeszorította az állkapcsát.
- Tilnir, hozd ide. - parancsolta a Thranduil.
- Apám, nem tudom mit akarsz tenni, de ne csináld, kérlek. - könyörgött Legolas. De Thranduil úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Mézesmázosan vigyorogva bámulta Arvaelt.
Tilnir gyengén felhúzta a földről. Egy bocsánatkérő pillantást küldött neki, és a király elé vezette. Thranduil kinyújtotta felé a kezét és várt. Arvael alig bírta magát tűrtőztetni. Gyűlölte Thranduilt. Minden porcikájával. Legolas Arvael dühös szemét, nézte, hogy mikor változik újra feketévé.

2019. 08. 12.

H

át öhm khm igen😂😂😂
Igyekeztem de nem lett olyan jó rész, mint ahogy gondoltam
Sad story☹️☹️
De nem búslakodok, kemény vagyok mint a Tescos kifli, és megpróbálok kövire jobb részt hozni!!!! 😁😁
Suilad ❤️❤️

Taurielgirl25