×Damned× ( Legolas ff.)

A farkas vonyít

A füst szinte fojtogató volt idefent, arról nem is beszélve, hogy a hármas triót sokkalta jobban zavarta a koncentrálásban na meg úgy a légzésben, mint a folyamatosan rájuk rontó orkokat. Legolas a szája elé húzta ingjének gallérját, amit nagy nehezen előkapart harci ruházata alól. Nana megszagatta hosszú köpenyét, és rögtönzött kendőként az orra és szája elé kötötte. Ilyet kapott Tilnir is, aki mint kiderült mégsem győzte le az összes félelmét a hetek során.
Egyik alkalommal egy lángoló husánggal rohant feléjük egy ork, bal kezében hatalmas, tüskés buzogányát lengetve. Tilnir szinte megdermedt a tűz láttán, a földbe gyökerezett a lába, és hatalmasra tágult szemmel bámult bele a fáklyába. Legolas kiáltott neki, hogy ugorjon arrébb, térjen ki az útból, mert pontosan tudta mit akar tenni az ork.
Igaza lett. Az ork üvöltve meglendítette a kezét, és elhajította a lángoló fadarabot. Tilnir a szemében égő félelemmel állt, és várta, hogy a husáng elérje és élve égesse szét a bőrét. Legolas nem törődve a közeledő még kettő fajzattal Tilnir oldalának vetette magát, és a földre döntötte transzban álló barátját. Karjával a fejüket védve gurultak arrébb, ahogy a tüzes fadarab egy fa állványnak csapódott, hatalmas tüzesbokrot lobbantva fel a szemük előtt. Legolas kék szemében még mindig táncoltak a lángok, ahogy a másodperc tört része alatt vette észre, ahogy a buzogányt lengető ork, hátborzongató grimasszal az arcán megindul feléjük. Legolas lábával elhullot kardja után nyújtózkozott, miközben zihálva, fél szeme sarkából az egyre  csak közeledő orkot figyelte. Az utolsó pillanatban lökte sarkával kezébe a kard markolátát, amit pajzsként a fejük fölé emelt. A kemény kard felfogta a buzogány hatalmas erejét, de Legolas karja így is megroggyant, majd a kard csörömpölve a padlóra hullott. A herceg nyögve alkarjához kapott, majd összeszorított álkapoccsal felnézett a támadójára, aki újra lendítette a buzogányát. Tilnir hirtelen átnyúlt a fiú teste fölött, teljes súlyával ránehezett, és valahogy a kezébe kaparintotta a kardot. Még mielőtt az ork újabb végzetes csapást mért volna rájuk, Tilnir minden erejét összedve, ordítva szíven döfte az orkot. Az ork buzogánya a földön csattant, majd pár halálhörgés után ő maga is elnyúlt a földön. Legolas a kezét markolva sóhajtott, és lehunyt szemmel hátradöntötte a fejét. Tilnir nagyot nyögve visszagördült a hátára.
- Köszönöm mellon ! - nyitotta ki a szemét Legolas, és hálásan a mellette  fekvő fiúra nézett. Tilnir felé fordította a fejét.
- Ugyan semmiség, csak nem hagyhatom, hogy a herceg meghaljon, nem igaz?! - vigyorodott el a tünde, ami Legolas arcára is egy kormos, de halovány mosolyt csalt.
- Ti mi a fenét csináltok itt? -  rivallt rájuk hirtelen a semmiből Nana, aki csak úgy hangtalanul kibontakozott előttük a füstből. Legolas enyhén összerándulva az ijedtségtől, karját markolászva felnyomta magát ülő helyzetbe.
- Hol vannak az orkok? Tiszta a levegő? - kérdezte próbálva elrejteni fájdalmas fintorát. Tudta, hogy nem tört el a karja, de szörnyen fájt, mintha a buzogány folyamatosan ütlegelné közvetlenül a csontját.
- Elfogytak, a többi meg sarkon fordult és elindult lefelé. Talán a vezérük hívta vissza őket. Ha a trónterembe akarsz menni, ne fáradj már megnéztem...kiborították az ajtaját és a mennyezet hatalmas göcsörtös ágaival torlaszolták el az utat. Véleményem szerint nem azért, mert őriznek ott valamit, szimplán csak szórakozásból, mert, ahogy benéztem egy résen, a trónterem szinten romokban hever. - hadarta el a helyzetjelentést a tündenő, és vékonypengéjű kését visszatéve hüvelyébe leguggolt Legolas előtt. Nana összeráncolta a szemöldökét, mikor észrevette, hogy a herceg a saját karját szorongatja olyan göcsörtösen, mintha valami műtárgyat ringatva az ölében.
- Megsebesültél?
- Szerintem nem komoly, de nincs időnk megnézni. Egy ork hattüskés buzogánnyal sújtott le a kardjára. A kard nagy része felfogta az ütés erejét, de minden bizonnyal nem eleget. - felelt  Legolas helyet Tilnir miközben közelebb hajolt, hogy szemügyre vegye a fiú furcsa szögben tartott karját.
- Kössem be? - pillantott fel a hercegre kérdőn Nana, de Legolas azonnal le is intette.
- Nincs időnk piszmogni Nana. Arra kérlek titeket, hogy...hagyjatok itt. Most jött el az idő, szét kell válnunk. - mondta Legolas, miközben guggolásba tornázta magát, elrejtve barátai elől a karjába hasogató fájdalmat, ami sajnos az arcára is kiült. Nana, szinte dühös tekintettel megcsóválta a fejét.
- Nem! Nem hagyunk itt egyedül, sérülten. Ne is álmodj róla hercegem. A palota lángol, a füst fojtogató és orkok ronthatnak ránk bármikor. Nem gondolod, hogy ko...
Legolas előrelendült és nem törődve zúzódott karjával, megragadta Nana mindkét remegő kezét, és a szemébe nézett. A tündenő arca maszatos volt a vértől, kosztól és koromtól, és ezt a koszréteget szelte ketté a könnye, ami lassan csordult ki a szeméből. Kétségbe volt esve. Mind kétségbe voltak. Lassan Legolas is kezdte elveszteni a józan eszét, mert semmi sem úgy történt, ahogy várta. Megsérült, szíve ezerrel vert, a palota masszív falai omlani látszanak. Mindenhol halál, vér és kilátástalanság. Arvael sehol, nyomát sem látni már, lehet soha többet nem is jön vissza... Legolas olyan erősen kapaszkodott a lány jövetelébe, hogy lassan ő is kezdte úgy hinni, hogy amit vár, nem fog eljönni.
- Nana...Nana figyelj rám kérlek. - irányította magára a figyelmét a lánynak. - Tudom, hogy fáradt vagy, tudom, hogy félsz. De nem érhet itt véget, és ezt te is tudod. Semmit sem adunk ingyen, ahogy az életünket, az otthonunkat sem. Nana...most katona vagy, egy harcos tündenő. Nincs helye könnyeknek, ha végeztünk hullathatod őket. Kérlek...bízz bennem!
Nana zihált, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. Visszafojtotta kitörni kívánkozó zokogását, és összeszorított szájjal lehajtotta a fejét. Legolas nem látta mi játszódik le a lány arcán, mert a kontyából kiszabadult vastag, sötét tincsek függönyként védték a tündenő arcát. Pár pillanat múlva Nana lassan felemelte a fejét, és egyenesen Legolas szemébe nézett. Nyoma sem volt a pár pillanattal ezelőtti megtört lánynak. Nana tekintete perzselt a haragtól, de a herceg tudta, hogy ez korántsem felé irányul.
- Mit csináljunk?
- Ti menjetek le és biztosítsátok a palota kapuját. Egy ork sem juthat be többé, ne engedjétek, hogy tűz üssön ki, mert azt már nem fogjuk tudni megfékezni. - utasította Legolas két társát, majd Tilnir vállába és a falba kapaszkodva felállt a forró földről.
- És te hova mész? - pillantott barátjára Tilnir, miközben a nadrágja szárába törölte véres kardját. Legolas jobb csípőjéhez nyúlt, és előhúzta, hosszú, még használatlan kardját. Szeme elé emelte a pengét, és le sem véve róla a tekintetét válaszolt.
- Megyek...és megkeresem apámat. - felelte halkan a fiú, és Tilnir szemébe nézett. A katona szeme hatalmasra nyílt. Nana pedig elfojtott egy döbbent nyögést.
- Meg...meg akarod ölni? - hülledezett Tilni, döbbenetében hátratántorodva.
- A királyt? - csóválta meg a fejét Nana, majd lesütötte a szemét.
- Nem...rosszabbat teszek. Ráébresztem, hogy ez mind az ő hibája. Gyávább, mint az avarban neszező erdei nyúl. Biztos vagyok benne, hogy...hogy a kertben van. Anyám sírjánál.
- Várj...micsoda? Anyád sírja? - kapott észbe Tilnir, mielőtt bőszen bólogatni kezdett volna.
- Fogd be Tilnir! - pirított rá szigorúan a szószájtjárt Tündére Nana, miközben a hercegre függesztette a tekintetét.
- Oda nehéz eljutni...igazad lehet. Az orkok nem hiszem, hogy felfedezték volna már az oda vezető ösvényt. - helyeselt  Nana.
- Akkor gyerünk. A Vallák óvjanak titeket. - pillantott végig barátain Legolas, majd egy halvány de annál biztatóbb mosoly után kikerülte Nana-t és elindult lefelé.
Ekkor halk surrogást hallott a háta mögül, és hogy Nana indulatosan Tilnir nevét kiáltja. Legolas megpördült maga körül, szinte majdnem megfejelte a vele szemben álló, szigorú tekintetű Tilnirt.
- De vissza gyere! - lóbálta meg a herceg felé mutatóujját, ami mulatságosnak is lehetett volna nevezni, ha nem történik az, ami most történik.
Legolas elmosolyodott, és erősen megfogta barátja vállát.
- A kapuban találkozunk Tilnir. - biccentett a fiú, majd egy utolsó mosoly után végleg sarkon fordult, és lesietett a félig omladozó lépcsőn.
Most, hogy egyedül volt sérült karral még inkább figyelt minden neszre. Érzékeny tünde füle hallotta a csata kinti zajait. Erős íjaiknak pendülését, ahogy a tündék  ügyes ujjakkal útjukra eresztették a nyílvesszőt. Fém csattanása a fémen, majd csikorduládok. Erőszakos szavak, kiabálások, orkok üvöltése keveredett a tűz ropogásának zajába. A falhoz lapulva sietett le a lépcsőn. Lentről neszt hallott, ezért gyorsan megtorpant és a falhoz lapulva kikukucskált, hogy lássa az esetleges ellenséget. Két ork sétált a folyosón, mondhatni fegyvertelenül. Legolas bizonyos volt benne, hogy a palotának ezt a részt adták, hogy őrizzék. Akkor sem mehet el mellettük, hiába nincs fegyverük, mert ha észreveszik sanszos, hogy hívnak erősítést. Elvégre ő maga, a király fiaként elég nagy falatnak számít.
Hátrahúzódott a füstbe, és próbált nem kapart torkára koncentrálni. Leemelte a vállára rakott íjat, és hangtalanul előhúzott két nyílvesszőt az apró puzdrájából a hátán. Az egyik vesszőt a hóna alá helyezte, amíg a másikat a húrra illesztette és amilyen halkan csak tudta felhúzta. Csak a fél szeme, és a nyílvessző vége lógott ki a fal mögül. Legolas célba vette a közelebbi ork páncélból kilogó védetlen nyakát, és pár pillanat múlva eleresztette a nyílat. Ahogy az ork húsába fúródott a hegyes nyílvessző, a lény egy utolsó halálhörgést hallatva azonnal szörnyethalt, és elterült a földön. Nem véletlenül a nyaki ütőerük a gyengéjük. Társa hangosan felhorkanva fordult körbe, hogy a nyílvessző honnanvoltját keresse. Ám mielőtt még a herceg búvóhelye felé fordulhatott volna, egy nyílvessző sűvített elő a semmiből, egyenesen homlokközépen találva az orkot. Az ork arca eltorzult a hirtelen jött ütéstől, majd társára dőlt, mint egy kivágott fa. Legolas még fülelt pár pillanatig, majd elosont balra, az üvegházakhoz vezető, keskeny folyosóra.
Jól gondolta Nana, hogy az orkok nem jutottak el odáig. Útja nyugodt volt és zajtalan. Vagy szimplán nem érdekelték öket az egzotikus növények, vagy csak nem fedezték fel ezt a kijáratot a palotából.
Nem törődött vele, hogy apja esetleg puszta kézzel tekeri ki a nyakát, ha ezt túlélik, amiatt mert kardjával vágott utat magának a növények sűrűjében. Nem volt se energiája, se kedve bújkálni a buja levelek alatt, ahogy legutóbb tette. Szinte futva fordult ki az üvegházból és a rózsabokros felé vette az irányt.
Nagyon jól hitte, hogy apja itt lesz. Thranduil ugyanolyan kicsinek és szánalmasnak tűnt anyja sírja mellett gubasztva, mint, ahogy gondolataiban elképzelte. A király most letette koronájával együtt palástját is, fehér ingének ujja fel volt tűrve, ahogy kezében szorosan tartott egy szál rózsát az arca előtt. Szőke haja gubancosan omlott a vállára és a hátára, mintha legalább két napja nem fésülködött volna. Testén nyoma sem volt harc nyomainak, vagy akármilyen eredetű sebnek. Így nyilvánvaló volt, hogy egy cseppnyit sem avatkozott bele a harcba, mint ahogy azt mindenki más tette. Legolas összevonta a szemöldöket, és megköszörülte a torkát.
- Te mit keresel itt?
Thranduil összerezzent, de nem úgy, mint aki tényleg meglepődött. Inkább úgy, mintha tudta volna, hogy eljön a fia, épp csak nem most számított rá. Felemelkedett, és az ujjai közt forgatva a tövises szárú virágot Legolasra emelte a pillantását. Arca nyúzott volt, és maszatos. A sötét karikák a szeme alatt a fiú tudtára adták, hogy apja már egy ideje nem aludta át az éjszakákat. De ez cseppet sem gátolta meg abban, hogy a hangneme ugyanúgy ne legyen együttérző, ahogy a fejében hangzott.
- Mégis mi a fészkes fenét csinálsz itt Ada? Tombol a harc kinn, tündék esnek el, a palota lángokban, orkok lepik el Bakacsinerdőt. Ráadásul én is megsérültem. De meg csak itt guggolsz, egy rózsát szorongatva, mintha azzal visszatudnád hozni az anyámat. - förmedt a királyra a herceg, és egy leheletnyivel közelebb lépett. Jobb kezében a kard remegni kezdett az indulattól. Nem akart tenni semmit azzal a fegyverrel, Thranduil szeme mégis úgy villant a kard élére, mintha már megírta volna a végrendeletét.
- Meg akarsz ölni fiam? - húzódott gunyoros mosolyra a király szája, majd tekintete újra a rózsára vándorolt, és forgatni kezdte az ujjai közt. A rózsa tövisei felsértették a bőrét, a vér lehelletvékony csíkokban szánkázni kezdett a kezéről. Legolas elborzadva figyelte a jelenetet. Lehet rossz ötlet volt idejjönni? Tilnirrel és Nana-val kellett volna maradnia... Ehelyett azt figyeli mikor fog az apja levetkőzni és őrjöngve szaladgálni.
- Mit csinálsz? - kérdezte sóhajtva, és visszatolta kardját a hüvelyébe. Egy újabb lépést tett a király felé, ami miatt Thranduil kénytelen volt ránézni.
- Azt akarod, hogy a népünk elpusztuljon? Azt akarod, hogy Bakacsinerdő  vesszen? Nem tagadhatod le, hogy ez a te hibád is. - kérdezte halkan a fiú, és kissé elfordult, hogy ne kelljen apja kifejezéstelen tekintét magán éreznie.
-  Jobb lesz a lelkismereted akkor, ha bevallom, hogy tudom, az én hibám? Persze, hogy tudom, hát nem vagyok ostoba Legolas! Volt egy pillanatnyi...meginogásom akkoriban...ennyi. Már nem tudjuk visszacsinálni. Mit vársz tőlem? Mondd el, MIT? - kiáltott fel a király, és egy nagyot taszított Legolas vállán, a rózsával a kezében. A tövisek átszúrták Legolas ingjét, és véres karcolásokat hagytak maguk után.
- Pillanatnyi megingás??? - hőkölt hátra Legolas. - Ada...az erdőbe száműztél egy gyenge gyereket, miközben az erdőnket orkok mocskos kezeibe ígérted. Ezt nevezed te pillanatnyi megingásnak?
Thranduil csak legyintett egyet, felemelte a rózsát tartó kezét és földhöz vágta a virágot.
- Úgyis mindegy mostmár. A lány elment, soha többet nem is fog visszajönni. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem teszi be többet a lábát Bakacsinba. - ráncolta össze a szemöldökét a tünde, és dühösen ökölbe szorította a kezét. Legolas hitetlenkedve megrázta a fejét. Ő...ő nagyon bízott benne, hogy Arvael jön, és megmenti mindannyiótukat.
- Ha lesz egyáltalán hely, ahová visszatérhetne. - motyogta a fiú, és már éppen megfordult volna, mert feladta a harcot apjával szemben. De aztán eszébe jutott valami. Diadalittas kifejezéssel az arcán fordult vissza.
- Arvael farkasa a falainkon túl várakozik. - mondta az apja szemébe nézve. Thranduil kék szemei óriásira tágultak, miközben elborzadva meredt a fiára.
- Ez nem lehet igaz...nem jöhet vissza. Minek is jönne?? - habogta a király, és szinte magánkívül, karjával a semmibe mutatott. Legolas ajkai büszke mosolyra húzódtak. Mintha igazolni akarta volna az állítását az erdő fáit hirtelen, semmivel össze nem téveszthető farkasvonyítás rázta meg.

Folyt. köv...

___________________

Taurielgirl25