×Damned× ( Legolas ff.)

Apa És Fia

°>°>°> Legolas <°<°<°

Hiába loholt olyan gyorsan, hogy figyelmeztesse az apját, Thranduil nem tartózkodott a trónteremben. Legolas el nem tudta képzelni hol lehet a király. Mindig itt szokott lenni akárhányszor találkozott vele. Bár önszántából sosem jött ide... Csak ha hívatta. Akkor is csak a kötelesség miatt. Várt egy kicsit hátha csak ellenőrizni ment az őrséget, vagy leszidja a konyhásokat amiért az ebédje nem került időben királyi színe elé.
De az apja csak nem mutatkozott. Legolas már arra is gondolt, hogy mi van ha Perham pont most lép akcióba. Csellel kicsalta Thranduil-t a királyságból, aztán megölte. A herceg bele is borzongott az gondolatba. Hiába volt apja szőrösszívű, és alig volt vele eddigi élete során, de az apja és szereti őt. Támogatni akarja mindenben, amiben érdemes, de abban nem, hogy megölje Arvaelt, főleg, hogy így az ő élete is pengeélen táncol. Nem hagyhatja neki, hogy olyan döntéseket hozzon, amiket nem a józan ész vezérel. Amióta anyját elvesztett a király magába fordult, és másokra vetítte ki a gyászát és a mély fájdalmát. Sajnos a legtöbb Legolason csattant, de fiú mindig is tűrte az apja szúrkálódásait, hiszen tudja, hogy szüksége van rá. A fia nélkül elveszne.
Legolas kopogásra fordult az ajtó felé. Lelépett a trón első lépcsőfokáról, hogy egy oszlop ne takarhassa ki előlle a belépőt. De nem az apja volt az.
- Azt hittem Thranduil uram már visszajött. De csak te vagy itt, úgy látom. - dugta be a fejét a katona. Legolas az ajtóhoz sietett.
- Honnan jött vissza? Tudod hol van most? - hadarta izgatottan.
- Igen...azt hiszem a üvegházba ment. Vagy csak a déli szárnyba a rózsabokraihoz. Nem tudom pontosan. - rázta a fejét a katona.
- Köszönöm. - biccentett Legolas majd kifurakodott a tünde mellett és elkezdett az üvegház felé szaladni. Igazából sosem értette minek Thranduilnak üvegház, amikor a birodalma egy erdő kellős közepén fekszik. De igen nagy gondot fordított növényeire. Általában csak ő ápolhatta őket. Talán azért tartotta őket olyan nagyra, mert elmondása szerint a növények messze a nyugati világból származnak és már több tízezer évesek. Legolas nem tudta mi igaz belőle, de nem is kérdőjelezte meg a tény valószínűségét. Annyira nem is érdekelték a különleges növények, ritkán járt oda a fullasztó meleg és a sűrű szag miatt. De most kénytelen egy próbát tenni.
De a király ott sem volt. Legolas végigverekedte magát a hatalmas lapuleveleken, a tüskés indákon, na meg a szúrós levelű növényekről nem is beszélve. A herceg már maga is úgy érezte, hogy kezd kifogyni az időből. Arvael nemsokára felkel, és nem olyan biztos, hogy a hebehurgya Tilnir ott is tudja tartani. Sőt, több mint valószínű hogy nem fogja tudni. És ha Arvael eltűnik lehet soha többet nem találja meg. És akkor ki tudja hova megy, mit tesz. Elkezdődik a mérgezés folyamata, és ha egyedül van, ki tudja milyen tetteket fog végrehajtani. És akkor már nem fogja tudni megmenteni. Talán még most van remény. De ahhoz előbb apját kell észhez térítenie.
Szitkozódva rohant ki az üvegházból, összeszúrkált karját vakargatva. Remélte, hogy Thranduilt a kertjében találja, ahova mostanában elég gyakran lejárt. De csak éjszakánként mikor senkit sem látta. De a fiú a szobája ablakából mindig észrevette, ahogy a szőke hajú apja a kertje felé igyekszik a sötétben. Sosem ment utána. Oda azért jár, hogy egyedül legyen.
Átvágodott a már félig benőtt bejáraton és tanácstalanul megállt. Most aztán merre induljon tovább?? Rövid mérlegelés után arra jutott, hogy elindul jobbra a sövény mentén, körbe megy és majd valahogy csak észreveszi. Elég régóta nem volt gondozva, látszott rajta. A rózsa tüskés ágai lépten-nyomon majd letépték róla a ruhát, a bokrok ágai pedig ki-ki nyúltak az útra. A hosszú fűről nem is beszélve. Legolas már éppen elsétált volna egy újabb keresztbenőtt bejárat előtt, ha meg nem látt egy fehéres villanást a zöld levelek között. Megtorpant és elemelt a szeme elől egy hosszú bokor indáját. Thranduil térdepelt egy hatalmas, vörös rózsabokor előtt ami egy...sírkövet díszített.
- Te mégis mit csinálsz itt? - szólította meg apját a herceg. Thranduil rémülten pattant fel. Szőke haja az arcába csapodótt, és teljesen elsápadt. Kék szeme fájdalmasan megvillant, ahogy belenézett fia szintén mélykék íriszeibe. Testtartása hanyag volt, a királyi köpeny csak lógott rajta. Legolas sosem látta még ilyen szerencsétlenül az apját.
- És te mit csinálsz itt? - kérdezett vissza, de a fenséges hangnemet most nem sikerült megütnie. Hangja tele volt keserűséggel, és alig lehetett hallani mit is mond.
- Azt mondtad nincs meg a teste! Azt mondtad, hogy sosem találták meg pedig évekkel később is keresték! Azt mondtad nincs is sírja! Ehhez képest itt őrízgeted, lejársz ide éjszakánként és nekem nem is szólsz róla! Ugyan minek hiszen az anyám volt, te meg éppenséggel az apám vagy! De igazad van áhh felesleges! - fakadt ki dühösen Legolas. Ahogy meglátta azonnal tudta kinek a sírja előtt térdepel. Senki iránt nem tanúsítana ilyen mély alázatosságot, csakis rég elhunyt anyja iránt. Mindig is azt mondta neki, hogy az anyja úgy halt meg, hogy nem találták meg a testét. Köddé vált. Talán a harc hevében a földbe temetődött, vagy az orkok ocsmány modón ellopták onnan a Tünde Úrnő holttestét. Soha senki nem tudta mi lett vele. Erre az apja itt tartogatja még sírja is van, de neki nem szólt volna a világért sem. Pedig tudja mennyire szerette volna az anyját. Tudta, mennyire vágyott volna látni őt, beszélgetni vele, több időt vele tölteni. De ez nem adatott meg. De legalább ha már teste hamvai ily közel vannak hozzá, legalább hagy tudhatta volna. Talán nem érezte volna magát olyan egyedül, amikor az apja rá se hederített.
- Hazudtál nekem! - sziszegte. El is felejtette miért is jött ide eredetileg. Arvaellé mellett az ő élete is romokban hever.
- Nem hazudtam neked, csak hallgass végig. - kapott a távozni készülő fia keze után az uralkodó. Legolas lenézett Thranduil hosszú ujjaira amelyek keresztülfonták a csuklóját. Kihúzta a kezét, és hátralépett egy lépést.
- Ha újabban nem mondasz igazat a Vallákra esküszöm, hogy itt hagylak. Itt hagylak egyedül a gondjaiddal, az örökké tartó gyászoddal. Tudom, hogy nehéz, de beletörődni bele lehet. Itt hagylak mindenestől, elmegyek és soha többet nem jövök vissza. Akkor majd meglátom, hogyan fogsz boldogulni. Amikor nincs ott veled az egyetlen olyan lény, aki a hazugságaid és a borzalmas modorod ellenére is szeret és kitart melletted. - mondta apja szemébe nézve. Komolyan is gondoltam. Utálta ha hazudnak neki, és Thranduil egész életében ezt tette.
- Anyád holtteste tényleg soha nem került elő. Az a nap után nem láttam többet. De megtalálták az ezüst nyakláncát amit mindig is hordott. Még a Magányos-hegy gyomrából való volt. Úgy csillogott, és szinte áttetsző kristályosággal vonzotta a szemet. Gyönyörű volt...mint ő. Az orkok elvitték a testét, de az ékszer számukra értéktelen volt. Ezt hoztam el. Elraktam egy régi ékszeres dobozába és eltemettem. Legalább ennyi maradt nekem belőle. Mikor az ősz a hideg télbe fordul az iránta érzett szerelmem felerősödik. Pár napja az akkori csatának, de soha nem fogom elfelejteni azt a napot Legolas. A tél alkonya rávetül a szívemre, és hideg páncélt képez rajta. Ilyenkor csak iránta érzem az érzéseket. Úgy sajnálom. - hangja a végére suttogássá halkult. A hideg levegő párafelhőlként távozott ajkai közül, ahogy egy nagyot sóhajtott. Kék szemeit szeretett fiára emelte.
Legolas pár másodpercig mérlegelte, hogy a király hazudik-e. De ahogy szemébe soha nem látott könnyek gyűltek, a tünde hitt apja igaz szavaiban. Nem tudhatta milyen elveszteni a szerelmet. Thranduilnak nem létezett más nő az életében csakis anyja. Milyen kínnal járhatott, és járhat a mai napig a tudat, hogy ő soha többet nem jön vissza. Legolas nem tudhatta, hiszen nem volt még szerelmes. És ahogy a herceg belegondolt...nem is akart az lenni. Nagyon tudott ragaszkodni emberekhez, és ha elveszt egy számára fontos személyt egy világ omlik össze benne. Ezért rohant hanyatt homlok, mikor megtudta mekkora veszély fenyegeti apját. Őt már nem veszíthette el.
- Nekem miért nem mondtad el? - kérdezte közelebb lépve a királyhoz. Thranduil ajkán halvány mosoly jelent meg, és eddig soha nem érzékelt gyengédséggel végigsimította fia tőle örökölt szőke haját.
- Ha elmondtam volna minden éjszakát és minden nappalt itt töltöttél volna. Kellett, hogy élj, hiszen fiatal voltál és vagy még. Nem kell, hogy a gyász téged is felemésszen. De most, hogy már tudod, ne láncold a bánothoz magad. Csak vegyél egy nagy levegőt és lépj tovább. Neked ez mindig is jobban ment mint nekem. Élj úgy ahogy szeretnél, de azt akarom, hogy ahogy élsz úgy boldog is legyél! - felelte Thranduil. Legolas elmosolyodott és egy olyan gesztust küldött apjának, ami már régen is ritka volt tőlük. Egy ölelést. Thranduil erős karjai magához szorították Legolas. A fiú belesimult apja ölelésebe. Milyen jól is esett ez most! Csak ketten és anyja egy régi, elesett emléke, na meg a fájdalmas emlék az ékszer az ezüstlánc képében.
- Mindig is szeretni foglak Ada! - suttogta elérzékenyülten Legolas, mire apja szorosabban vonta magához.
Talán tartott volna még ez a pillanat. Talán még apja és fia beszélgettek volna még. Ha a harang nem rezgeti meg mindkettőjük szívét. Legolas elhúzódott az apjától, ahogy hangos trapolást hallott közeledni feléjük. Tilnir arca jelent meg a bokrokon túl. Arca holtsápadt volt, szemében rémület tükröződött és remegett a keze, ahogy arréb tolt egy ágat.
- Legolas, elment. Nem tudtam megállítani. Egyszerűen csak felpattant megbokrosodott lova hátára és elvágtatott. Kitörte a kaput. - hadarta magas hangon. Legolas Thranduilra nézett, aki először értetlenül nézett, aztán szeme összeszűkűlt a haragtól.
- Nem meg mondtam...-kezdet bele felemelve a hangját, de Legolas beléfojtotta a szót, ahogy megragadta a kezét.
- Ezt most fejezd be kérlek. Beszélnünk kell, és pont ezért lenne a legjobb ha most nyugton maradnál. Először is nézzük meg a kaput. - kiáltott rá apjára, aki meghökkenve száguldott utána, mert Legolas eközben futni kezdett maga után vonszolva a királyt.
Nem tudott volna pár percet várni? Csak egy kis idő kellett volna még és visszatért. Arvael máris menekül. Ezzel nem könnyíti meg a dolgukat. De most az első dolga felvilágosítani az apját mekkora veszélyben van.

Folyt. köv.

______________________

Köszönöm, hogy elolvastad😇

Ha tetszett nyomj nekem egy vote-otot kérlek, hogy lássam hogy  állok😍⭐

Big hug for you!!! 😘🤗💕

Taurielgirl25