×Damned× ( Legolas ff.)

Cella Fogságában

°>°>°> L e g o l a s <°<°<°

Már napok óta üldögéltek lent egy poros börtöncellában. Az igaz, hogy kaptak temérdek selyemtakarót, párnákat és ételt, melyet a király asztalára is kiszolgáltak. De akkor is egy börtönben voltak, és ezek a dolgok kicsit sem kerítték jobb kedvre őket. Legolas is csak azért evett, mert muszáj volt. Most nem kápráztatták el ízlelőbimbóit az incsiklandó fogások, sokkal inkább nem is érezte milyen íze van annak amit eszik. Olyan letargikus légkör kerekedett köztük, hogy egyetlen szót sem váltottak egymással. Azt sem tudták mikor van reggel, mikor van este. Vagy, hogy egyáltalán süt-e még a Nap. Csak a végtelen félhomályba pislogtak, amit egy-egy halvány fáklyafény tört meg.
Thranduil gyakran járt le, meglátogatta fiát. Tilnirt egy szóra sem méltatta, hiszen ő csak egy kulcsőr. Próbált szót váltani fiával, de a herceg nem volt hajlandó hozzászólni apjához, főleg azért nem, mert most miatta van ebben a kellemetlen helyzetben. Így az uralkodó is tíz perc némaság után mindig negunta, majd felemelt fővel távozott.
- Ez felháborító. Négy napja nem volt rajtam tiszta ruha, bűzlök, mint egy sárban fetrengő ork, ráadásul a semmi miatt vagyunk itt. - fakadt ki Tilnir. Háttal lefeküdt a földre a fallal szembe, lábait pedig felrakta a falra. Azzal szórakoztatta magát, hogy a sarkával a falat vájta.
Legolas fáradtan társa felé fordult. Ő a földön feküdt a takaróin, de pont ugyanúgy érzett, mint az őr. Gusztustalannak érezte magát. Haja sötét lett a portól, bőrét is belepte a kosz. Kezdett hasonlítani egy orkra. És miután megszagolta magát, rájött, hogy a szaga is kezd olyan lenni, mint egy mocskos orknak.
- Hidd el, én se itt akarok lenni a legjobban. Főleg, hogy apám ellenem fordult. Amikor kezdett újra szorossá válni a kapcsolatunk, ő megint tönkreteszi. Legalább engedné, hogy segítsünk...jobban ismerjük Arvaelt mint ő. - fakadt ki a herceg, és mérgesen egy nagyot csapott az aljzatra.
- Nem hiszem, hogy ebbe a helyzetben bárki is ki tudná ismerni azt a lányt Legolas. Nem akarlak megbántani, de szerintem te nem igazán érted mi történik körülöttünk. - motyogta Tilnir, majd levette lábát a falról, és törökülésbe helyezkedett. Legolas felvont szemöldökkel fordult a hasára, hogy lássa is Tilnir arcát. Ami a rengeteg koszon kívül tartogatott mást is. Kitágult szemmel bámulta barátját, és Legolas innen látta, hogy az őrnek valós félelmei vannak. Tilnir pont ezért nem lehetett őrkatona. Mert minden apró dologból hatalmas méretűeket kreál, és ő maga jobban fél tőlük, mint akiknek elmeséli. Ezért inkább maradt a kulcsok őrzésénél. A börtönben. Ahol most vannak.
- Tilnir! - kiáltott fel hirtelen Legolas, mire az említett hirtelen összerezzent. - Nálad vannak a kulcsok?
- Hát...pár igen, amik a belső zsebembe van. - morfondírozott a tünde, mire Legolas felpattant és mellé sietett.
- Ide vele! - utasította határozottan kinyújtva a kezét.
- Mármint most?
- Nem Tilnir holnap, elvégre jó itt ülni, mert kapunk enni, nem igaz!? - fintorgott Legolas. Tilnir bólintott majd elégedetten hátradőlt. Látszólag nem érezte az élt hercege hangjában. Legolas egy ideig csodálkozva meredt az őrre, végül ő maga hajolt le újra.
- Tilnir...a kulcsokat.
-

De hát azt mondtad...!
- Igen azt mondtam, de vicceltem vagy mi! Kicsit belepte az agyad ez a lenti pára mellon. - rázta meg a fejét Legolas. Tilnir csodálkozva kutakodni kezdett  zsebeiben, majd előhúzott egy kulcscsomót. Amin összesen négy kulcs függött.
- Ez mind? - pislogott Legolas, hol a kevés számú kulcsokra, hol Tilnirre, aki csak megrántotta a vállát.
- Ezek csak a fenti cellák kulcsai. A többit elvették, nyilván számítottak erre. A mostani hadvezető arrogáns, de nem fafejű. - felelte Tilnir és fejét újra nekidöntötte a falnak. Legolas csüggedten engedte ki ujjai közül a kulcsokat, amik nagyot koppanva estek a földre.
- Valahogy hátborzongatóan ismerős ez a szituáció. - gondolta magában, felidézve, amikor Arvaellel voltak lent az orkok titkos föld alatti palotájában. Csak itt nem lesznek warghibridek, hogy megmentsék őket. Innen csak akkor jutnak ki, ha Thranduil túlnéz beteges gondolatain, és kiengedi őket. Más út nincs.
Éles tünde fülét hirtelen megütötte valami halk piszmogás. Mintha beszélgettek volna, nem is olyan távol tőlük. Legolas a cella rácsához pattant, majd hátrafordulva lepisszegte Tilnirt, aki közelebb csúszott hozzá. Arcát a hideg vasnak nyomta, és tovább fülelt.
- Hallod ezt? - suttogta az őrnek, mire a tünde bólintott egyet, és a hang irányába fordult. Az a két valaki közeledett hozzájuk.
-...erről semmit sem tudtam, de figyelj csak. Randír, tudod aki a nyugati felderítés végezte a minap, jött a hírrel, hogy dél-nyugat felől orkcsapatok indultak el. Az erdő keleti szegletében pedig gyülekeznek. Mit ha csak a semmiből bukkantak volna elő. Ocsmány népség, miért nem maradnak nyugton soha. Ez is biztos, a Damned vérű lány műve. - piszmogta az egyik. Legolas felhúzta az orrát, és a döbbent Tilnirre pislnatott. A két hang gazdája megállt. Legolasnak kissé elege volt abból, hogy a tündék olyan dolgokba ütik bele orrukat, amiről semmit sem tudnak. Ahogy erről sem... Az orkok vonulásáról annál inkább a drága királyuk tehet, aki egykor alkut ajánlott.
- Na én meg erről ne tudtam drága barátom. De én is tudok egyet s mást. Én Dolwen-től hallottam ezt a dolgot. Nem az orkok a legagasztóbb és legfurcsább dolgok mostanság. Egyik nap mikor az említett Dolwen vadászni volt, a fák sűrűjében egy hatalmas fekete farkast pillantott meg. Az állat egészen a palota határáig követte, majd ott lefeküdt és azóta el sem mozdul onnna. Egy nap párszor eltűnik, de mindig ugyanoda helyezkedik vissza, és szemeivel a palotát fürkészi. Ha engem kérdezel elég ijesztő. Egy fekete farkas nem túl jó ómen. - magyarázta a másik férfi, mikor újra elindultak. Legolas arcán széles vigyor jelent meg. Megragadta Tilnir karját, és egy sötétebb sarokba rántotta.
- Ownher. - csapott a homlokára, mire Tilnir megrökönyödve felnyögött.
- Legolas...egy farkas ólálkodik kint, és ki tudja mit akar. Te ennek örülsz? Herceg vagy, az ég áldjon meg! - forgatta meg a szemét, amiért cserébe bezsebelt egy szúrós pillantást a szőkétől.
- Pontosan, egy fekete farkas. Egy hatalmas fekete farkas. Minden jel arra mutat, hogy ez Ownher, Arvael farkasa. Vagy azt hiszi, hogy a lány még mindig itt van, amit kétlek, mert ahhoz túl okos. Vagy tudja hol van, és figyelmeztetni akár minket, és egyben az orkveszélyre is. - magyarázta a tünde, mire Tilnir lassan bólintott.
- És az orkok? - suttogta Tilnir.
- Tudod, hogy apám szervezkedett az orkokkal, igaz? - húzta össze a szemöldökét Legolas, mire Tilnir újra bólintott. - Szerintem most akarják behajtani apám ígéretét. Amit egyszerűen nem hagyhatunk. Orkok nem uralkodhatnak Bakacsinerdőben. Akkor sem, ha sokan azt hiszik a Második Gyűrűháború óta, csak sötét fellegek gyülekeznek felette. Ez az apám birodalma, ami egykor az enyém lett volna. De így esélyem sem lesz uralkodni, ha itt fogunk meghalni.
- Legolas herceg! - a két ifjú egyszerre rezzent össze a meglepett hangra.
- Bregras, te mit keresel itt? - kérdezte ugyanolyan döbbenten Tilnir, és a rácshoz rohant. Legolas leblokkoltam, agyának kellett egy kis idő, míg összerakta mit is tud. Bregras Tilnir társa. A fenti cellák kulcsait őrzik...csakhogy a tünde most itt van lenn, ami szigorúan tilos.
- Thranduil király áthelyezett minden fenti rabot ide le. Szóval én is itt vagyok. - húzta ki magát büszkén Bregras. Csak úgy sütött róla, hogy büszke új posztjára. - De a herceg miért van itt?
Legolas feltápaszkodott, és Tilnir mellé sétált.
- Apám börtönbe záratott minket...gondolom azt tudod mi miatt. - sóhajtott Legolas, és poros kézfejével megtörölte a homlokát.
- Igen igen...a Damned lány, nemde bár? Tudok róla, de nem tudtam, hogy börtönbe zárt. - vakarta meg a tarkóját zavartan Bregras.
- A rabokat miért hozták mélyebbre? - kérdezte a herceg. Valahogy gondolta, hogy ennek köze van a közelgő orktámadáshoz.
- Az uralkodó nem mondta meg nyilvánvalóan az okát. Sőt nem is mondott okot. Az a hír járja, hogy az orkok támadást szerveznek a királyság elfoglalása végett. Így gondolom, a közelgő csata miatt helyeztette őket lentebb. - fogta hallkabbra a hangját Bregras. Legolas magában bólintott egyet. Jól gondolta.
- És velünk mi lesz? Úgy értem, nem hagyhat itt minket amikor dúl az ostrom. Szüksége van ránk. - szólt Tilnir. Bregras széttárta a kezét. Legolas felhorkant, és a hátát vetette neki a vasnak.
- Ne is reménykedj. Apám akkor se engedne ki, ha maga a halott Sauron támadna meg minket. Bezárt minket ide. A saját fiát. Ne várj tőle jóindulatot. - motyogta megtörten, és leguggolt a földre. Általában nem szokott ilyen negatívan gondolkodni, de ismerte az apját. És a jelenlegi helyzetükben képtelen volt elképzelni, hogy a hatalmas Thranduil latba veti büszkeségét, és szabadon engedi a fiát. Legolas még azt hinné beteg. Nem. Az apja felől nem jön segítség.
- Dee...te ideadhatod a kulcsokat! - nyújtotta ki a kezét a rácson túlra Tilnir. Bregras-on látszott, hogy habozik, mert lassan tett egy lépést hátra, és megtapogatta meleg köpenye belső zsebeit. Legolas megborzongott. Mit ne adna, most egy olyan jó meleg köpenyért!?
- Én...nem adhatom oda. Ez tilos. Rabnak nem adhatsz kulcsot a kezébe. Hiszen rab. - makogta Bregras és idegesen megvakarta az állát. Legolas felpislantott Tilnirre, mire a tünde vette az adást, és elvigyorodott.
- Ne csináld már Bregras. Csak nem gondolod, hogy a hercegnek itt a helye. - tárta szét a karjait Tilnir, Legolas pedig bólogatva feltápászkodott.
- Nem de...
- Nem várhatod el tőle, hogy királyi fensége itt szenvedjen. Szőke haja barnának tetszik, igazán nem akarom tudni miért... Formára reszelt körmei megnőttek, lábujj... - látszott, hogy Tilnir nagyon beleélte magát, ezért Legolas gyorsan a szavába vágott.
- Igen igen. Na látod. Semmi baj nem lesz abból, ha ideadod a kulcsot. - mosolyodott el a szőke, mire Bregras tétovázva a zsebébe nyúlt. Előhúzta a kulcsomót, és úgy lépett közelebb a rácshoz, mintha azon belül vérszomjas wargok néznének vele farkasszemet. Már beledugta a zárba a megfelelő kulcsot, amikor keze megállt, és egy rántással kihúzta a rozsdás lakatból.
- Tudom miért akarsz kiszabadulni. Hogy megkeresd a lányt, és újra idehozd. Te egyáltalán nem látod mi művelt? - fortyant fel az őr, és újra hátralépett. Mérgesen visszagyömöszölte a kulcsokat a zsebébe.
- Az orkok nem Arvael műve. És örülnék neki, ha nem harangoznátok tele ezzel a királyságot. Na add hát ide a kulcsot! - mordult fel Legolas is, és dühösen megragadta a rácsot. Ritkán veti el a súlykot, de nem tűrte tovább ezt az állapotot. Nem volt hajlandó tovább itt sínylődni.
- Senkinek nem adom oda, aki maga az ördög jobb kezét fogja. És nem csak fogja, támogatja is. - felelte hidegen Bregras. Megfordult és felhúzott orral elsietett.
Legolas ökölbe szorította a kezét, és lecsukta a szemét. Hátát nekivetette a falnak, és lecsúszott a földre. Ezen a ponton már abszolút nem érdekelte, mik zuhanhattak szőke hajkoronájába. Egyáltalán semmi sem érdekelte. Csak ki akart jutni innen végre.
- Sajnálom Tilnir. Nem megy ez nekem. - motyogta, és a kezébe temette mocskos arcát. Érezte, ahogy Tilnir leül mellé, és a vállára rakja a kezét.
- Jó király lennél! - jelentette ki barátja komolyan. A herceg felemelte a fejét, és kérdőn a mellette ülőre pislogott.
- Azt hittem olyan vagy, mint az apád. Mármint ne értsd félre Thranduil király nagyon jó uralkodó, a maga módján... Megértem miért olyan rideg és komor. Azt hittem te is olyan távolságtartó vagy, olyan hideg mindenkivel. De nem. Ahogy a katonádiddal bánsz, mintha nem is az alatvalóid lennének. Mindig harcolsz az igazadért, és bármit megteszel azért, hogy a szeretteid biztonságban és jólétben éljenek. De azt mondjuk kihagyhatnád, hogy mindig bocsánatot kérsz olyan dolgokért, amikről nem te tehetsz. Egy király nem csinálja ezt. - mosolygott Tilnir, és bíztatóan megszorította a szőke vállát. Legolas hálásan elmosolyodott és felemelte a fejét.
- Tudod Tilnir...örülök, hogy itt vagy velem. - mondta Legolas és barátságosan megbökte az őr oldalát.
- Együtt kerültünk bele a slamasztikába, hát együtt is mászunk ki belőle. Ilyen könnyen nem ráz le engem őfelsége. - gúnyolódott a tünde, amivel egy meleg mosolyt varázsolt a herceg maszatos arcára.
Hátha van még remény!!

Folyt. köv...

_____________________

Taurielgirl25