×Damned× ( Legolas ff.)

Látogatási Kísérlet

°>°>°>Legolas szemszöge<°<°<°

A palota szép lassan elcsendesedett. Semmi nesz nem hallatszódott, az éjjeli őrök halk léptein kívül. Na meg az állatok neszezésén kívül.
A herceg feltett szándéka volt meglátogatni Arvaelt. Kérdezni akart tőle pár dolgot. Kérdései közt helyet foglalt az is, hogy miért árva. Az apja bogarat ültetett a fülébe. És nem csak ezzel. Az elátkozott résszel is. Vajon mire gondolhatott? Nem akart a lány magánszférájába taposni, hiszen tudta, hogy vele szembe igen könnyű átlépni a határt. Csak udvariasan érdeklődni akart. És ez nem csak puszta kíváncsiság volt. Legolas meg akarta ismerni a lányt. Nem akarta még elengedni. És így, hogy most azt apja valami bolondság miatt megtiltotta neki, még jobban a lánnyal akart lenni. Olyan volt mint egy tiltott gyümölcs. Így még izgalmasabb lehetett Legolas számára.
Ahogy az orvosnő is magára hagyta, felült az ágyban. Egy fehér hálóing volt rajta. Elfintorodott. Így csak nem mutatkozhat. Leszállt az  ágyról, és amennyire fájós teste engedte sietni kezdett. Leszaladt a lépcsőn, a trónterem szintjére. Ahonnan fény szűrődött ki. Legolas nem állt megnézni ki van benn, hanem tovább rohant a szobája felé. Amilyen halkan csak tudta benyitott, hiszen a faajtó már régóta nyikorgott. Futtában belenézett a tükörbe. Sápadt volt. Bőre fehérebb mint szokott lenni. A karmolás is tisztán látszott még az arcán. Nagyot sóhajtva öltözni kezdett, a hálóinget csak a földre dobta.
Pont mikor indult volna, nyílt az ajtó és belépett rajta a király.
- Legolas, neked a gyengélkedőn kéne lenned. Mit keresel itt? - nézett rá tágra nyílt szemmel. A fiú idegesen megvakarta a tarkóját.
- Én...
- Ugye nem a lányhoz mész? Nyomatékosan megkértelek rá, hogy maradj távol tőle. Már elmagyaráztam miért fiam. Légyszíves most az egyszer az életben csináld azt amit mondok. - sóhajtott Thranduil és belépett a szobába. Legolas biztosra vette, hogy ő volt a terembe. Miért pont most van kedve éjszakázni??
- Nem dehogy, felfogtam és be is tartom. - tiltakozott hevesen, de a fáradt királynak most nem tűnt fel. - Csak...ellenőrizni akartam a....börtönőrök munkáját.
Legolas nem volt híres, hogy jól improvizált volna. Sőt hazudni sem tudott. Idegesen rágta a szája szélét, és úgy pislogott fel apjára. Thranduil összehúzta a szemöldökét.
Legolas visszafojtotta a lélegzetét. De a király ezt a gesztust most nem azért tette, mert nem hitt neki.
- Rendben. Menj csak. - legyintett és elindult az ajtó felé. A herceg már fellélegzett amikor Thranduil visszafordult. Keze már a kilincsen volt, készen arra, hogy távozzon.
- Ha találsz lent valamit, ne vegyél róla tudomást. Ahogy...megbeszéltük.-mondta és már ki is lépett, mielőtt Legolas bármit mondhatott volna. A Tünde megvonta a vállát, majd ő is távozott az ajtón.
Volt benne annyi becsület, hogyha már azt mondta apjának, hogy lemegy akkor oda is ment. Gyorsan lenéz, aztán (majdnem) nyugodt lelkiismerettel mehet megkeresni Arvaelt.
Tudta, hogy nem lesz semmilyen őr, vagy inkább csak reménykedett benne, hogy az apja nem állította úgy oda szerencsétleneket, hogy egyetlen rab sincs most benn. Talán csak a kulcsőr lesz ott. Legolas szaladva lelépett az utolsó lépcsőfokról, amikor beleütközött valakibe. Kellett egy kis idő míg szemei hozzászoktak a sötétehez.
- Legolas uram. - hajolt meg a Tünde.
- Tilnir? Te mit keresel itt? - csodálkozott a herceg. Tilnir nem a kulcsőr az biztos. Ő a rabokra szokott vigyázni, vagy a határőr posztját tölti be. Tilnir felvont szemöldökkel nézett rá.
- Az újdonsült rabra vigyázok a király parancsára, uram. Csak inni akartam elmenni, szegény úgyse megy sehová. - legyintett a Tünde. Legolas elgondolkozva meredt rá.
- Ki az új rab? Nem hallottam hírét, hogy lettek volna orkok a közelben amióta visszatértem. - mondta, Tilnir háta mögé nézve. Még ennek utána jár, és aztán megy Arvaelhez.
- Óóhhh nem, ő nem egy ork. Távol áll tőle nagyon is, uram. Ő az ifjú hölgy, Arvael. Igazán szép, nem egy ork. - mosolygott Tilnir. Legolas köhögni kezdett.
- Hogy micsoda?-kérdezte fuldokolva. Tilnir aggódva méregette, de nem mert közelebb menni.
- Thranduil király adta parancsba, hogy éjjel-nappal őrizzem a lányt. Nem mehet sehová, és szinte nem is beszélhet senkivel. - mondta Tilnir. Legolas nem akarta elhinni. Az apja börtönbe záratta Arvaelt??? Akkor erre gondolt akkor amikor azt, mondta "hogyha találsz lent valamit".
- Beszélnem kell vele. Sürgős. - rázta meg a fejét a fiú és indulni készült, de Tilnir kirakta elé a kezét.
- Sajnálom Legolas uram, de külön parancsba kaptam, hogy önt különösen ne engedjem a közelébe. - mondta hivatalosan, sajnálkozó pillantásokkal illetve a herceget. Legolas az égre meredt. Az apja miért gondol mindig mindenre? És miért nem magyarázza el, mi a baja Arvaellel, ha már célozgat rá?
- Én pedig azt parancsolom, hogy engedj be most azonnal. - indult meg újra, de Tilnir nem mozdult. Csak egy lapos mosoly kúszott az ajkaira.
- Másik parancs Thranduil királytól, ha ön parancsolni kíván nekem, ne engedelmeskedjek, mert az ő parancsa felment Legolas uram parancsa alól! - mosolygott. Úgy mint aki élvezi a helyzetet. Legolas a fogát csikorgatta. Kezdett nagyon elege lenni. A képletekben beszélő apjából, és a szemtelen katonából.
- Jól van. Akkor ne az utasítás miatt engedj oda, hanem azért, mert szépen megkérlek rá. Muszáj beszélnem vele, halaszthatatlan. - magyarázta Legolas idegesen dobogva a lábával. Még mondott volna valamit mikor Tilnir a szavába vágott.
- Szerelmes vagy belé?
- Parancsolsz? - nézett rá, levegő után kapkodva. Pont mondani akart valami mást, mielőtt Tilnir beleszólt.
- Szerelmes vagy Arvaelbe? - kérdezte, tagolva a mondatot. Legolas összeszorította a fogát.
- Már hogy lennék? Meg eleve miből vontad le ezt a következtetést? - lépett közelebb. Tilnir kirakta maga elé a kezét.
- Ez nem következtetés uram, csak egy egyszerű kérdés volt. Kíváncsi voltam, ennyi az egész.
- Hát ne kíváncsiskodj. És most ha megengeded, mennem kell. - korholta le az őrt, és ellépett mellőle. A katona most nem tiltakozott.
- Ha én is mehetek, csak akkor nem árulom be az apjának. - hallatszott maga mögül. A fiú megpördült maga körül.
- Miből gondolod, hogy apám nem tud róla, hogy itt vagyok, és beszélni akarok a lánnyal? - kérdezette vissza. Tilnir alig hallhatóan felnevetett.
- Akkor nem lettek volna ezek a parancsok, és tudtad volna, hogy Arvael börtönben van. Nem igaz? - kérdezte mézesmázosan. Közelebb jött  és megállt a Tünde előtt.
Legolas szikrákat szóró szemmel nézett rá. Mérlegelte a helyzetet. Ha vele jöhet, csak azt hallhatja amit az apja mondott neki, meg Arvael válaszait. És lehet ezt már mind tudja. Amilyen pletykások a Tündék itt Bakacsinban. Ha meg nem viszi magával, akkor beárulja az apjának, aminek nem lenne jó vége. Nem akart balhét.
-

Gyere, de egy szót se, világos. - rázta meg a hüvelykujját a herceg, majd elindult a sötétben. Tilnir bólintott, és elindult utána.
- Én tudom hol van. Jöjjön. - ment előre, és balra mutatott. Legolas a fejét rázva követte az őrt. Elképesztő.
- Bocsásson meg, hogy ezt mondom uram, de nem biztos, hogy szívesen látna. - suttogta Tilnir, miközben lefelé haladtak a lépcsőn. Legolas mérgesen meredt a katona ezüst hajára.
- Ezt hogy érted? Az ég áldjon meg, hagyd már ezt az "uramot". Falra mászok tőle. - susmogta vissza. Utálta ha "uramnak" szólítják. A legtöbb katona már tegezi mert megkérte rá őket.
- Azt mondta, azt hitte más vagy. És mostmár rájött, hogy nem. Nem is akar látni, és most gyűlől. - mondta Tilnir egy pillanatra Legolasra nézve. A fiú nyelt egyet, és a ruhája zsebébe dugta a kezét.
- Honnan tudjam, hogy igazat beszélsz?
- Erről győzödj meg te magad. - biccentett a Tünde, majd meggyújtott egy fáklyát. Ezáltal láthatóvá váltak mindketten, és az éppen őket néző Arvael is a zárkájában. A sarokban kuporgott, szőka haja alól gyilkosan meredt a hercegre. Szeme feketévé változott, amit Legolas nem tudott hova tenni. Úgy nézett ki mint egy démon. Szépséges démon. A Tünde kissé megijedt, de tett egy bátor lépést az ajtó felé. Tilnir vigyorogva nézte. A zárra rakta a kezét, és kijjebb húzta, mikor a lány szinte felmorgott...

2019. 08. 07.

Taurielgirl25