×Damned× ( Legolas ff.)

Menekülés

Az út csak úgy porzott utánuk, miközben egyre lejjebb rohantak. Itt már szinte meleg volt, Arvael tarkója megizzad hosszú haja alatt. Félni kezdett, hogy talán nem is jó irányba mennek. De végül arra jutott, hogy a warg biztos tudja hova tart. A többi warg és a farkasok lihegve futottak utánuk, nyomukban a felbőszűlt orkhordával. A lány hátra sem nézett. Eltakarta arcát az erős menetszéltől. Csak akkor eszmét fel mikor úgy érezte mintha ringatózna. Felemelte a fejét, a sűrű bundából és lenézett. Lehet nem kellett volna. Alattuk egy folyó robogott, fehér habokat korbácsolva a rohanó víz tetejére. Csak úgy zúgott minden. A himbálózást pedig a nagy függőhíd okozta, amin éppen álltak. Arvael ereiben meghűlt a vér, ahogy látta, hogy az orkok bekerítették őket. Hátulról is rohantak, előlről is. Mindenhonnan özönlöttek. A híd annyira kitért már jobbra-balra, hogy félő volt, hogy elszakad. A warg izmai megfeszültek, Arvael érezte. Erősebben markolat a szőrt, és odazárta a lábát. A warg felcsapta a fejét és nekirontott a zsinórnak. Az hangos csattanással elszakadt. A híd leszakadt, és több száz ork került vízben velük együtt. Arvael a wargot szorítva csapódott a rohanó vízbe. Levegő után kapkodva tért fel a felszínre, de egy másodperc múlva a feje újra a víz alatt volt. A nőstény úszni kezdett. A lány nem bírta tartani magát és elengedte. Alig bírt úszni. A hirtelen ért jéghideg víz lezsibasztotta az izmait. Feje kótyagósá vált, tüdeje tele lett a koszos vízzel. Köhögve és prüszkölve próbált fennmaradni. Egy ork sebesen úszott felé kardját szigonyként tartva maga előtt. Arcán gonosz vigyor virított. Arvael rémülten kapálózott, de ezzel csak azt érte el, hogy hátrafelé sodródott. Koppanás hallatszott és éles fájdalom hasított Arvael fejébe. És abban a pillanatban sötétült el a világ.

   <°<°<°<°<°<°<°<°<°>°>°>°>°>°>°>°>°>

Ködös volt minden mikor felkelt. Valami puhán feküdt, de érezte, hogy még zúg kissé a  füle. Tekintetével Ownhert kereste, aki egy fa alatt feküdt újdonsült barátai társaságában, és egymást nyalogatták. Arvael visszanézett. Egyenesen egy lyukból zubogtak ki, nem messze. Valami föld alatti forrás lehet. Arvael biccentett az őt néző wargnak. Hiszen neki köszönhetik, hogy kijuthattak.
Lassan felállt. Úgy gondolta körbenéz kicsit. Újfent nem tudta az erdő melyik részében vannak. Sosem volt még itt.
Élesen füttyentett egyet. Nem messziről már azonnal jött is a válasz. A lány mosolyogva szaladt Isthill hangja után. A folyót követte. Kikerült egy parti fűzfát, és meglátta a túlparton a lovát. De látott mást is. Isthill lábai között feküdt valami. Pontosabban valaki.
- Legolas!-kiáltotta Arvael, de a herceg meg se moccant. Innen látta, hogy a mellkasa is lassan süllyed és emelkedik.
- Jaj, jaj mi történhetett. Legolas kelj fel kérlek! - könyörgött a lány térdig az erős folyásba gázolba. Isthill nem mozdult felőle, csak mereven bámulta Arvaelt, aki maga se tudta, hogyan kelljen át. Mélyebbre ment, de nem tudott áthaladni. A sodrás túl erős volt. De mikor a herceg továbbra sem mozdult, Arvael úgy döntött, nem érdekli, át fog kelni. Isthill figyelmeztetően fújtatott, meg sem mozdulva. Arvael lépett egyet előre, de a lába alól kiszaladt a talaj. Felsikotott, és rémülten kapott egy kő után. Ujjait rákulcsolta, és próbálta magát előre felé húzni. Lábával erősen taposott, míg végül térdével meg nem érezte a part kavicsos aljzatát. Kirúgta magát és csuromvizesen Legolashoz szaladt. Lova finom röhögéssel üdvözölte, és puha orrával megbökte a lány jéghideg arcát. Arvael megsimította Isthill fejét, majd Legolashoz guggolt. Ki tudja mióta feküdt ott? Haja vizes volt, és az arcára tapadt. Szeme csukva, és sápadt volt. Ruhája szakadt, és sötét a víztől. Arvael megfogta a kezét. Jéghideg volt. Még a saját hideg keze által is érezte. Ráhajolt a mellkasára, ami alig emelkedett.
- Ne halj meg kérlek! - szorította meg a kezét, és végigsimította hideg arcát. A szempillája egy aprót rezzent.
- Szájon át kéne lélegeztetni!
- Dehogy fogom szájon át. Attól még, hogy haldoklik nem fogom megcsókolni. Mert ez annak számít. Meg amúgyis...! - a torkán forrt a szó. Felpattant és körülnézett. De senki nem volt itt. Akkor ki szólt hozzá??
- Van itt valaki? - kiáltotta, de válasz nem érkezett. Egy lélek sem volt itt, nem mozdult semmi. Még a szél sem fújt. Arvael döbbenten Isthillre nézett, aki okosan bámult vissza rá.
- Akkor nem tudom. De el kéne vinnünk innen! Jönnek az orkok, és újra megtámadnak.
Arvael leesett állal bámulta a lovát.
- Te...beszélsz hozzám?-kérdezte óvatosan. A ló a fülét hegyezte felé.
- Te érted mit mondok? - hangzott a kérdés egészen biztos Isthill irányából. Mikor Arvael bólintott egyszerre ugrottak hátra. Kellett pár másodperc, hogy a lány megeméssze a dolgot. Sosem hallotta még Isthill gondolatait. Csak most elsőnek. De valahogy most ezzel nem akart foglalkozni. Megrázta a fejét és újra leguggolt Legolashoz.
- Mit csináljunk? Nem akarom, hogy baja essen. Meg is halhat! - ráncolta a homlokát majd levette elázott útiköpenyét és a földre dobta. Legolast is kicsomagolga a sajátjából, hogy ne fázzon majd annyira.
- Vigyük a palotába! - mondta Isthill közelebb lépve hozzá. Arvael úgy rázta meg a fejét, hogy szinte belesajdult.
- Nem visszük oda. Még az irányába sem megyek a palotának. Tudod jól, hogy nem akarok érintkezni a Tündékkel! - morogta a lány Legolas hosszú, szőke haját simogtva.
- Már megtörtént.
Arvael bosszúsan meredt lovára. Mérlegelte a helyzetet. Ha belegondol csakis ott tudják meggyógyítani. Ő nem tudja mit tegyen. Szóval vagy itt hagyja meghalni, amikor szinte őmiatta vannak kinn. Vagy félreteszi beteges rögeszméjét, és elmegy a palotába, És megmenti Legolast. Felnézett az égre és felsóhajtott.
- Jólvan vigyük, de én be nem teszem a lábam Thranduil királyi házába. Nem koszolom össze a fenséges padlózatát. - dünnyögte és magához intette Isthill.
- Rendben. Rakd fel a hátamra. Majd én viszem! - fordult felé Isthill tartva a hátát. Arvael úgy gondolta, hogy Ownher és újdonsült baráti ellesznek. Így Legolas hóna alá nyúlt, és minden erejét összeszedve lova hátára fektette.
- Eszméletlen. Én mentek meg egy herceget amikor neki kéne. - rázta a fejét a lány miközben lassan elindultak. Nem akarta, hogy Isthill összerázza a Tündét. Vigyázni kellett rá, hiszen nem volt eszméleténél.
- Szerinted Thranduil meg fog ismerni? - kérdezte halkan lova felé fordulva. Isthill lassan lépkedett. Orrlyukai kitágultak. Kecses feje olyan ábrázatot öltött mintha gondolkozna.
- Nem vagyok benne biztos. Nem hiszem, hogy számontartja azokat, akiket száműzött a királyságból! - felelte végül. Arvael felsóhajtott.
- Nem tudom miért száműzte akkor anyámékat, velük együtt engem is. Ezért is gyűlölöm annyira. Mert biztos vagyok benne, hogy egy apró hiba volt apám részéről. Gazdag volt, és a katonák felnéztek rá. Amennyire emlékszem. Nem értem, miért látott benne ellenséget. - mormogta miközben Legolas combjára csúsztatta a kezét, nehogy leessen. Isthill fújtatott egyet.
- A király öntelt. Ez ellen semmit nem tudsz tenni.
- Bár ne lenne király! - mondta a lány utálattal izzó hangon. Ránézett a herceg sápadt arcára. - Bár lenne ő.
- Kezded megkedvelni, nem igaz? - nézett rá a ló nagy barba szemével. Arvael kihallotta a fejében a hangjában bújkáló ravasz megbicsaklást.
- Jobb mint a király! - felelte szűkszavúan a lány. Isthill megrázta a sörényét, és Arvael úgy hallotta mintha nevetve.
- Makacs vagy igaz. Miért nem tudod bevallani ...? - incselkedett tovább Isthill de a lány félbeszakította. Egyrészt nem akarta hallani a mondat másik részét, másrészt valami halk zajt vélt hallani.
Legolas nyögött fel alig hallhatóan. Még mindig félájult volt.
-... Arvael...! - kihallotta az érthetetlen motyogásból a saját nevét. Halványan elmosolyodott, majd rákulcsolta kezét,  a fiú hideg ujjaira.
- Itt vagyok! - motyogta. Isthill nem szólt semmit, hanem alig érezhetően gyorsított léptein. Arvael pedig imádkozott, hogy minél hamarabb a palotába érjenek. Akármibe is kerül a találkozás.

2019. 07. 27.

Taurilgirl25