×Damned× ( Legolas ff.)

Hegyek Lábánál

°>°>°> Arvael <°<°<°

Nem is gondolkozott mit is tesz, mint oly sokszor mostananság. Tilnir bereteszelte az ajtót és nem hagyta elmenni. A fejéhez vágta, hogy egy szörnyeteg. Hogy még akar ölni mindenkit, és nem is e-világi lény ő. Azt mondta nem maradhat, de azért elzárta előle a kiutat. Nem akarta bántani a fiút, ezért nem húzta sokáig az időt. Miután megbizonyosott végleg arról, hogy tényleg egy elátkozott az után már egy percet sem bírt ott maradni az őrrel. Tilnir le sem tudta volna tagadni, hogy fél tőle. Reszkető kezében egy darab üvegszilánkot tartott. Ez még jobban felbőszítette a lány, hiszen eleve egy hatalmas nyílvessző ált ki a hátából amikor felkelt. Emlékei zavaros forgatagából is ki tudta venni azokat a részleteket amik bántották, és táplálták mardosó bűntudatát. Emlékezett rá, hogy Baran szúrta hátba. Azután miután ő megtámadta Legolast. Csak arra az érzésre emlékezett, hogy agyát ellepte a harag. Az, hogy Baran olyan tiszteletlenül beszélt velük volt a kezdet. Ezt tetézte, hogy Legolas megérintette pedig tudta, hogy ezzel fájdalmat okoz. Lelki szemei előtt lebegtek az akkori érzelmei. Ahogy végigsöpört rajta a harag. Úgy érezte Legolas csak fájdalmat akar okozni neki. Először elárulja a királynak, amikor teljesen nyilvánvaló volt, hogy Thranduil mit fog lépni. Igaz, utána ki is szabadította, de rendre csak megsebzi őt. Arvael úgy vélte, hogy az a jelenség is, hogy nem érhetnek egymáshoz fájdalom nélkül...az is az ifjú tündeherceg hibája.
Mivel Legolas megbántotta, Arvael ösztönire hagyatkozva megtámadta a fiút. És majdnem végzett is vele.
Bűnbánóan hajtotta le a fejét, miközben lassan ringatózott Isthill palominó hátán. Már régen elhagyták a Bakacsinerdőt, és egy olyan vidéket tapostak amit Arvael sohasem látott az előtt. Vagyis csak azt a keskeny, kitaposott ösvényt ami méltóságteljesen kacskaringózott fel messze a hegyekbe.
Arvael tudta hova megy, és miért megy oda. Akkor döntötte el, hogy meg kell tennie ezt a lépést amikor lenézett ölében tartott kezére, és a mondat ott világolt világos bőrén. Elhalványúlt, de aztán újra ott volt mintha frissen gravírozták volna bele a lány puha bőrébe.
Anyjával szinte majdnem minden téli napforduló napján északra utaztak a Magányos-hegy lábához. Át a végtelen pusztaságokon, ahol a táj hirtelen válik szelíd alföldből, vad sziklás hegyormokká. Suhatagba tartottak mindig. Arvael sosem értette anyjának miért olyan fontos ez. De most...hogy ezek a dolgok kiderültek...és ezek a dolgok történtek Arvael kénytelen valaki olyan tanácsát kérni, aki talán pont annyi ideje van Középföldén, mint maga Galadriel úrnő. Az Erebori jósnő az egész világon ismert volt, különc világnézetével, nyugati ékszereivel, furcsán díszített házával és nem mellesleg azzal amit csinál. A lány biztosra vette, hogy a hosszú idők óta Suhatagban lakó asszonyt azért keresték fel, mert anyja már tudta mi a lánya. Csak nem mert beletörődni az igazságba, ezért folyton szembement a sorssal. Vagyis csak próbált. Az a nő csak látja a jövőt, vagy csak megpróbálta kilesni belőle valamit, de megváltoztatni ő sem tudja.
Még Smaugot is megjósolta, mikor a törpkirályságra támadt. Uralma alatt a jósnő elmenekült messze a Vasdomok alá, de senki sem tudta hol lakik.  Az Öt sereg csatája utána és miután a sárkányt elűzték a hegy gyomrából, de mivel a hüllő lerombolta Tóvárost, ezért azon város népével újraélesztette Suhatagot. Azóta tisztelik és félnek is tőle egyben.
Arvael sok apró falura lelt a kacskaringós, szinte benőtt ösvény két oldalain vagy éppenséggel rajta. Nem nagy dicsősége, de ellopta azt az érmékkel teli kis zacskót Baran házából, amikor úgy döntött menekül. Csak ott lógott a fogason, és a lánynak nem kellett mást tennie mint leakasztania. Tilnir egy szót sem szólt emiatt. Így hát ezzel fizette a szállását, ha nagy ritkán puha ágyban akart aludni. Enni vagy inni sosem állt meg huzamosabb ideig. Úgy vásárolt magának élelmet, hogy azt út közben is el tudja majszolni. Számára ismeretlen eredetű ételek voltak, de mivel nem tudott mást tenni, beérte ezekkel. És meg kell hagyni. Nem voltak rosszak. A friss cipó egy karéj omlósra sült birkacombbal. Mennyei lakoma volt, akkor is ha Arvael úgy gondolta, hogy ő bárányt holtbiztos, hogy nem fog enni.
A